Puhán a semmibe

Tünet Együttes: Voks

  • Kristóf Borbála
  • 2012. február 8.

Színház

Szavazz, dönts, nyilatkozz – ezt a kellemes kötelességet rója a nézőre a Tünet Együttes előadása. Minden pillanatban választhatunk: almához vagy körtéhez menjünk, azaz táncot szeretnénk nézni, vagy inkább második világháborús híreket hallgatnánk. Nincs apelláta, a többség dönt, és kész. És a nézők élnek is a lehetőséggel: eszeveszetten kapcsolgatják a székükön talált kis kütyüket – a legbuzgóbb másfél óra alatt 415-ször váltott –, és amelyik opciót a szavazók többsége megjelöli, azt kapja az egész publikum. Tartózkodás nincs. Két előadás fut tehát párhuzamosan, amelyek sosem láthatók egyszerre – az egyik mindig sötétben marad. Így hát sose tudjuk, miről maradunk le, és azt sem, milyen narratívát szövünk magunknak, miközben vaktában nyomogatjuk a gombokat (mert gombokat nyomogatni jó).


Fotó: Dusa Gábor

A hírek – a 30-as, 40-es évek Magyarországának abszurditásai – hol szívszorítóak, hol nyomasztóan mulatságosak. Zsidótörvények és óvóhely-használati tanácsok, politikai fejlemények és polgári perlekedések. A másik előadás a társulat öt tagjának tánca: jelenetek egy társadalomból. Ezek között lavíroz a demokratikus publikum.

A két sík azonban nem képes egy, az alkotóelemeken túlmutató narratívát létrehozni. A hírek frappánsak: néha túl harsányak, szájbarágósak, de megbízhatóan ütősek. A tánc világában mindenki kiszolgáltatott, meghunyászkodik a hatalom előtt, senki sem maradhat épen és talpon. Kisebb, általában független epizódokban rajzolódik ki, hogyan válik a hazaszeretet pusztító nacionalizmussá, az egyén a tekintélyelvűség, a kollektív hülyeség kiszolgálójává. Egy társadalom haláltáncát láthatjuk, de sajnos – miként a társadalom – az előadás is langyosan, puhán táncol a semmibe. A technikailag többnyire jól kivitelezett mozdulatsorok nem tudnak igazán hatásossá válni, az epizódok nehézkesen vagy homályosan kapcsolódnak, ritmusuk nem elég feszes.

A Tünet Együttes előadása a magyar társadalom régi-új nekrológja; aktuális, sőt esszenciális, mindennapi megfontolásra érdemes kérdéseket feszeget. Elmélkedés inaktivitásról, vállvonogatásról, közönyről, a tehetetlen tömegről. Mert a tömeg tehetetlen (és a tehetetlen tömeg mi vagyunk). De sajnos az előadás is az.

Trafó, február 2. A Voks áprilisban tér vissza a Trafóba; a legközelebbi előadás Nyíregyházán lesz.

Figyelmébe ajánljuk

Jancsics Dávid korrupciókutató: Az Orbán család vagy a Matolcsy-klán működése új jelenség

Jancsics Dávid a Leukémia zenekar gitárosaként a hazai underground zenetörténethez is hozzátette a magáét, majd szociológusként az Egyesült Államokba ment, azóta a San Diego-i egyetem professzora. A magyarországi korrupcióról szóló doktori disszertációját átdolgozva idén magyarul is kiadták A korrupció szociológiája címmel. Erről beszélgettünk.

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.