Bár időről időre szóba került a neve leendő színházvezetőként, most először ül igazgatói székbe – egyelőre másfél évre. A Magyar Narancs legújabb számában a Vígben kialakult helyzetről, terveiről, a szakma megosztottságáról, a politika befolyásáról beszélgettünk Rudolf Péterrel, de persze a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügye is szóba került.
Részlet az interjúból:
Magyar Narancs: A jövő év végéig nevezte ki a Fővárosi Közgyűlés a Vígszínház élére. Egyértelmű volt, hogy vállalja az ideiglenes vezetői szerepet?
Rudolf Péter: Szögezzük le, hogy az ember nem ilyen körülmények között akar igazgató lenni. Ezt az előzményekre értem. A kinevezésem nem ideiglenes vezetői szerep. Másfél év. Ez nem feltétlenül üzenet. Ha bármilyen okból visszakozom, annak beláthatatlan következményei lettek volna a társulat vagy éppen a színház jövőjére nézve. Nem azt akarom sugallni ezzel, hogy áldozatot hoztam, mert kevés ehhez fogható megtiszteltetés van, de tény, hogy annyi minden történt, annyi nehezítő körülmény volt, hogy ha őszinte akarok lenni, volt olyan pillanat, amikor inkább hátraugrottam volna vagy tíz métert, de mint látszik, nem ugrálok.
MN: Furcsállja, hogy új pályázatot írnak ki?
RP: Még egyszer: másfél év múlva. Megpróbálom a helyzet előnyét nézni. Másfél év múlva lesz egy újratervezési esély. Ha pedig nekem annyi adatik meg, hogy másfél évig vagyok a Vígszínház igazgatója, akkor ennyi volt a dolgom, de nem ezzel számolok. Nyilván abból a szempontból nem szerencsés, hogy a hosszú távról szóló beszélgetések során folyamatosan korrekten jeleznem kell: benne van a pakliban, hogy egyszer csak nem tartanak rám igényt, így gondolkodjon, aki velem gondolkodik, de ebben az érzékeny helyzetben ezt a színházat újra megbolygatni, nagyon komoly döntés.
(...)
| ||
MN: Mit gondol a pályázat során kialakult helyzetről, miszerint Eszenyi Enikő ellen különböző vádakat fogalmaztak meg arról, hogyan élt vissza a hatalmával, hogyan teremtett félelemmel teli légkört a színházban?
RP: Zavarban vagyok. Eszenyi Enikővel a kommunikációnk végig nagyon professzionálisan zajlott – és ez számomra fontos volt. Minket nagyon sok minden köt össze a múltból (évfolyamtársak voltak a Színművészetin, egyszerre indult vígszínházbeli pályájuk – C. D.), de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetnének terveim a Vígszínházzal. Más dolog az ifjúságunk, és más ez. Nehezen rakom össze a történteket. Nem éltem át együtt a társulattal az elmúlt éveket. Hogy sok fájdalom gyűlt össze, azt érzékelem. Több mint hittem. Ebben a helyzetben is azt gondolom, amit az összes ilyen jellegű ügy alkalmával, már Marton tanár úr vagy Gothár Péter esete kapcsán is elmondtam, amiért – mondhatjuk úgy – lobbizom is. Egy színészkamarában működő etikai bizottság lehetne az a fórum, ahová még a nagy nyilvánosság előtt bárki fordulhatna a problémájával. Tisztában vagyok azzal, hogy milyen komplikált lenne összetenni egy elfogulatlan csapatot, hisz’ ez egy kis szakma, mindenki ismer mindenkit, de mégis egy ilyen fórum lenne a legalkalmasabb kivizsgálni az ilyen jellegű ügyeket: ajánlásokat, javaslatokat fogalmazhatna meg az adott színház vezetősége vagy fenntartója felé. Ahhoz, hogy komolyan vegyék, kell, hogy legyenek bizonyos jogosítványai, amelyekről a politikának, a mindenkori hatalomnak le kell mondania. Ezen a ponton a civil szférát kell erősíteni.
(...)
MN: Aláírta azt a nyílt levelet, amelyben azt kérték, hogy Semjén Zsolt vonja vissza a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakításáról szóló törvénytervezetet, Palkovics László pedig kezdjen érdemi tárgyalásokat. Mit gondol a modellváltásról és annak módjáról?
RP: Ez megint nem egy fekete-fehér történet. Önmagában az alapítványi forma, amennyire én értek hozzá, Európában bevett mód, és ha ebből az következik, hogy az intézménybe be lehet vonni újabb tőkét, az jó. A következő kérdés, hogy az alapítvány kuratóriuma hogyan áll fel. Az intézmény múltja, súlya megköveteli a tárgyalást, egyeztetést arról, hogy mi történjen. Azt gondolom magam is, hogy belterjes az intézmény, hogy lehetne színesebb. Amikor odajártam, a teljes magyar színházi életet lefedte az osztályt indítók kara. Csak abban hiszek, hogy leülnek az emberek és tárgyalnak. Ez hosszú idő. A demokrácia időigényes.
Czenkli Dorka interjújában Rudolf Péter lapunknak elmondta, miért épp most ambicionálta a színházvezetői szerepet, hogy mikor korábban felmerült a neve egyik vagy másik színház igazgatóválasztása alkalmával, azok valós lehetőségek voltak vagy csak pletykák, vagy hogy miért nem egyeztetett senkivel vígszínházi pályázata során. Ahogy arról is beszélt, van-e politikai befolyása, amit kamatoztathat, és hogy lehet az, hogy még bárkit is izgat, kivel focizott egykor a 90-es években.
A Magyar Narancs továbbra is kapható az újságárusoknál, az élelmiszerboltokban és a benzinkutakon, de még jobb, ha előfizet a lapra vagy digitális változatára!
Magyar Narancs
Kedves Olvasóink, köszönjük kérdésüket, a körülményekhez képest jól vagyunk, és reméljük, Önök is. Miközben hazánk a demokrácia érett, sőt túlérett szakaszába lép, dolgozunk. Cikkeket írunk otthon és nem otthon, laptopon, PC-n és vasalódeszkán, belföldön, külföldön és másutt, és igyekszünk okosnak és szépnek maradni. De mit hoz a jövő?
