Sárosdi Lilla: „Be tudnám dobni egy Molotov-koktéllal a Parlament üvegét”

  • narancs.hu
  • 2015. január 29.

Színház

Hogyan lépett ki Schilling árnyékából, miért nem bírta tovább politika nélkül, és miért hálás Orbán Viktornak? A mai Narancsban olvasható nagyinterjú részletét közöljük.

Most az Örkény Színházban és a Dollár Papa Gyermekeivel is játszik, de élete már 15 éve a Krétakör körül forog. Czenkli Dorka interjújában arról is beszél, hogyan jutott az apolitikus apátiától a közösségi színházig és a kormányellenes tüntetés színpadáig:

Sárosdi Lilla: Egészen tavalyig hidegen hagyott a közélet. Persze nehéz volt úgy nem foglalkozni ezzel az egésszel, hogy a férjem és a kollégái folyamatosan ezzel töltötték az idejüket, és ezért lehetetlen lett volna kizárni a társadalmi és politikai kérdéseket az életemből. Egy ideig sikerült, sokáig tényleg csak a szerepek érdekeltek, játszani akartam, megmutatni a tehetségemet, mert nem voltak lekötve az energiáim. Szomolyán, az Új néző kapcsán kerültem először olyan emberek közelébe, akikről Harrach Péter nemrég azt mondta, hogy azért nem reggeliznek, mert nem éhesek. Ezek az emberek nem azért kunyeráltak pénzt, mert ez volt számukra a könnyebb út, hanem mert már évek óta nem volt normális munkájuk.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Hol így, hol úgy találtam meg a helyemet ezekben a közösségfejlesztő ügyekben, de sokszor nehéz volt mindent elölről kezdeni, mert nem voltam tájékozott a politikai kérdésekben, nem olvastam újságot, nem követtem az eseményeket, semmi nem érdekelt a színházon kívül. Megértem azokat, akik nehezen szánják rá magukat az aktív politizálásra, mert aki még nem csinálta, nem tudja, hol keresse a kapcsolódást, hogyan kezdjen bele. Bennem rengeteg düh halmozódott fel, és sokáig teljes tehetetlenségben fetrengtem otthon. Azt hajtogattam, hogy én kevés vagyok ehhez, nem rajtam múlik. Aztán valahogy rájöttem, hogy a változáshoz én is kellek. Akár úgy, hogy ahogy tudok, segítek egy családot, vagy a tágabb környezetemben felhívom mások figyelmét a problémákra, vagy csak színésznőként elmondom egy interjúban, hogy szerintem az ország jelenlegi helyzete kétségbeejtő. Borzasztó, hogy Orbán az én nevemben is nyilatkozza azt Párizsban, a Charlie Hebdo elleni merénylet után, hogy elegünk van a bevándorlókból, miközben Magyarországra nem is jönnek bevándorlók. Amíg a felnőtt emberek képesek voltak higgadtan viselkedni, ez a majom megint csak feltűnést akart kelteni, és felelőtlenül hordott össze hülyeségeket. Ez olyan mértékben felidegesít, hogy be tudnám dobni egy Molotov-koktéllal a Parlament üvegét. Egyrészt ezt gondolom, mikor nagyon ellep az indulat, másrészt meg azt, hogy tulajdonképpen szükségünk van Orbánra, aki az élet minden területén kiprovokálja, hogy meddig mehet el. Beleszól, hogy mikor vásároljunk, mit tanítsunk a gyerekünknek, mit nézzünk a televízióban és így tovább. Tréningez minket, hogy meddig engedjük be őt az éle­tünkbe. Messzire lehet eltolni a határokat, mert sok ember akkor sem fog megmozdulni, akkor sem tesz majd semmit, ha… De amikor rám jön a buddhista nyugalmam, akkor nagyon hálás vagyok Orbánnak, hogy ekkora pofont ad nekünk, különben soha nem ébredhetnénk fel abból a téli álomból, amiben évtizedek óta élünk.

Folytatás az e heti nyomtatott lapszámban.

Neked ajánljuk