Színház

Sötét virrasztás

Démonizált hely, ahová más kirándulni jár

Színház

A séta végén Vecsei H. Miklós leteszi a földre az eloltott fáklyát, és elindul a Költő utca felé. Nem fordul vissza, nem néz hátra. Akkor sem, amikor a nézők egy része tétován tapsolni kezd. Mit akar ez jelenteni?

Talán ezzel az erős gesztussal teszi le Vecsei a „lantot”? Talán fel kéne vennünk a fáklyát, ezáltal tovább vinni az emlékezés lángját? Talán csak ez volt a legpraktikusabb megoldás? Nehéz eldönteni, ahogy azt is, hogy milyen szerepet szánt nekünk, nézőknek/sétálóknak a „sétaszínház”, melyet egyenesen új műfajként aposztrofálnak a szervezők, a Hosszúlépés. Járunk? nevű csapat.

De valóban új műfaj született? Ez legfeljebb csak azzal a megszorítással igaz, hogy városnéző sétából eddig talán valóban nem volt „színházas”. Sétálós színházra viszont rengeteg példát tudnék mondani – akár olyat is, amely helytörténeti érdekességeket is kínált –, csak egy közelmúltbeli példánál maradva a Független Színház júniusban bemutatott Falunap című előadására utalnék (lásd még: Kell ennél több?, Magyar Narancs, 2020. július 2.), amelyben a Gellért-hegy képeslapra illő zöldje és panorámája keretezte egy Budapesttől fény­évekre fekvő zsákfalu nyomorúságos hétköznapjait.

A Démonizált hely a második világháborúhoz köthető, svábhegyi helyszíneken játszódó Térey-szövegeket hoz. Ezen az idilli kirándulóhelyen a tragikus és gyalázatos múlt árnyai kísértenek. Itt volt például Adolf Eichmann főhadiszállása és az a villa is, ahol többek között Rajk Lászlót és Mindszentyt vallatta az ÁVH. Nem mellesleg a Sétaműhely már régóta szervez ide túrákat: Térey maga is az egyik sétavezetőnek, Lénárd Annának köszönhetően ismerkedett meg a hegy „tudatalattijával”, hogy aztán műveiben részletesen foglalkozzon a környék múltjával. A Hosszúlépés esti sétája során Vecsei is ezekből válogat, A Legkisebb Jégkorszak, az Átkelés Budapesten és a Nagy tervekkel jöttem Rosmersholmba című kötetekből. Szaval – a műfajhoz illőn didaktikus hangsúlyokkal, égő fáklyával a kezében.

Ez irodalmi estnek talán elég lenne, de színháznak mindenképp kevés, különösen magabiztos szövegtudás nélkül. Akadnak persze gesztusok, melyek az esemény színházjellegének kiemelésére hivatottak, de ezek tétovák és tét nélküliek. Felvezetőjében Vecsei például figyelmeztet – lényegében előre elnézést kér –, hogy néhány ponton be fog vonni minket a játékba, ami végül kimerül abban, hogy amikor történelmi személyiségek neve hangzik el, rámutat egy-egy résztvevőre. Közben arra gondolok, hogy már az is mennyivel igazibb és cseppet sem tolakodó bevonódás lenne, ha mondjuk, néhány fáklya kézről kézre járna a nézők között! (Ami ráadásul milyen jól jönne később, amikor egy kivilágítatlan, töredezett úton botorkálunk a sötétben…) Kellemetlen az is, ahogy egy-egy helyszínre érkezvén Vecsei gondosan „berendezi” a teret. Ez annyit tesz, hogy kínosan és roppant segítőkészen, akár egyenként utasítgatva a nézőket ügyel arra, hogy mindenki lássa őt.

A séta este indul – Vecsei elmondása szerint azért, mert ezzel a környéken meggyilkolt áldozatokra és a nemrégiben, tragikusan fiatalon meghalt Téreyre emlékezünk, értük virrasztunk. Az egy szem reszkető fáklyaláng azonban nem emel annyit a hangulaton, hogy ne sajnáljam, hogy csak a koromsötétet látom, amikor túravezetőnk széles mozdulattal a Svábhegyi Szanatóriumra mutat. És ez a sötétség éles ellentétben áll a didakszis mindenre rávilágítani akaró fényével. Borzalmasan zavar, hogy megmondják, hogyan kell emlékeznem, mire kell figyelnem, hova kell állnom (Vecsei az elején még arra is megkér minket, hogy a séta közben lehetőleg csak suttogjunk, ne vegyük elő a telefonunkat, és így tovább.) Nem csoda, hogy egyre inkább úgy érzem magam, mintha egy osztálykiránduláson lennék, ahol viselkednem kell.

A műfajban is szokatlan ez a merevség, a közvetlenség szinte teljes hiánya; a sétaszínházat épp a szemlélődés szabadabb kereteiért, a bóklászás lehetőségéért szeretjük. Itt Vecsei elöl lépdel, némán, néha még a kapucniját is a fejére húzza – ilyenkor a Hosszúlépés egyik munkatársnője viszi mellette a fáklyát –, aláhúzva ezzel a virrasztásos jelleget. Nekem viszont akaratlanul is az jut eszembe, hogy mennyire konzervatív ez a színészkép, ez a felállás: a passzív néző és a vezető konzervatív kettőse.

A pátosz is hamar hamissá, erőltetetté válik, már csak azért is, mert ott lüktet körülöttünk az élet: menő autók cikáznak, kutyák ugatnak, járókelők telefonálnak, gyerekek sírnak. És a Hosszúlépés sétája nem képes ezt a kettősséget összeolvasni, holott Térey egyebek közt ezt tudta nagyon: a keresztmetszeteket, a felszín alá rakódott, legkülönfélébb rétegeket láttatni; a szentet és profánt, a szellemit és materiálist, a múltat és jelent egymásba tükrözni.

Az augusztus 27-i séta alapján

Figyelmébe ajánljuk

A kávékapszula környezettudatos szemmel

  • Fizetett tartalom

A kávékapszula rendkívüli népszerűsége világszerte kétségtelen, ám a kényelmes és gyors kávézás mögött rejlő környezeti, gazdasági és társadalmi kérdések kevésbé kerülnek reflektorfénybe. Az alábbi írásunkban ezeket a fontos aspektusokat vizsgáljuk meg, hogy egy átfogó képet kapjunk a modern kávéfogyasztás egyik legmeghatározóbb trendjéről.

6 téma, ami ma már egyre kevésbé számít tabunak

  • Fizetett tartalom

A társadalom folyamatosan változik: átalakul, hogy milyen eszközöket használunk, hogy milyen elfoglaltságaink vannak a mindennapokban, hogy milyen tempóban éljük az életünket – és persze az is, hogy milyen témákat beszélünk meg nyíltan. Kétségtelen, hogy embere – és persze kultúrája – válogatja, mi számít tabunak és mi nem, de általánosságban azt láthatjuk, hogy a világ soha nem volt annyira nyitott és szabadelvű, mint ma.

Így válasszunk széket ülőmunkához

  • Fizetett tartalom

Az ülőmunka ugyan kényelmesnek tűnhet, viszont óriási terhet róhat az ízületeinkre és izmainkra is. Éppen ezért ajánlott egy valóban komfortos szék mellett dönteni, hogy még az igazán hosszú munkaórák után se fájjon a gerincünk vagy a derekunk. Hogyan érdemes széket választani az igényeinkhez mérten? Mutatjuk a pontos válaszokat!