Most épp Zsótér Sándorral játszik egy kétszemélyes előadásban, amelyben nehéz eldönteni, hol ér véget a valóság, és hol kezdődik a fikció. A Magyar Narancs legfrissebb számában olvasható interjúban színházi és filmes munkáiról, rendezői módszerekről és persze az SZFE körül kialakult helyzetről beszélgettünk.
Ízelítő az interjúból:
Magyar Narancs: Hogy jött az ötlet, hogy Kárpáti Péterrel és Zsótér Sándorral Pilinszky Beszélgetések Sheryl Suttonnal című könyvéből kiindulva előadást csináljatok?
Stork Natasa: Régi vágyam volt, hogy eljátsszak egy színésznőt. Amikor a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmet forgattuk, újra elővettem a könyvet, amelyet még gyerekkoromban apukám (Stork Csaba látványtervező – C. D.) adott a kezembe, és felidéztem, miket mond benne Sheryl a színészetről. Pár hónap múlva pedig összefutottam Zsótérral, és mondtam neki, hogy nagyon szeretnék vele dolgozni. Ő meg erre, hogy „jól van, fiam, majd jövőre hívom”. Mire én azt válaszoltam, hogy én úgy szeretnék vele dolgozni, mint színész a színésszel. „Jó, de miben?” – kérdezte. És akkor bedobtam a Pilinszky-féle beszélgetőkönyvet, amire rögtön igent mondott. Bennem már akkor felmerült, hogy Kárpáti Pétert kellene felkérni rendezőnek. Vele nagyon sokat dolgoztam korábban, izgalmas a munkamódszere: néha csak improvizáltat, aztán abból ír szövegkönyvet. Péter nagyon elfoglalt volt akkoriban, épp könyvet írt, de amikor elővezettem az ötletet, ő is azonnal rábólintott. Kilenc hónapon át improvizáltunk. Hetente egyszer találkoztunk, olyan volt, mint amikor az ember pszichológushoz jár. Minden alkalommal több órát beszélgettünk, amit rögzítettünk diktafonnal, majd egy ponton Péter elkezdte leírni, ami addig elhangzott. Készült először egy monstre szövegkönyv, amelyet négy alkalommal voltunk csak képesek végigolvasni, de aztán ez az egész kiadta a struktúrát, amely köré a darab szerveződött végül. A munka során Péterrel próbáltuk megtalálni a rögzített beszélgetések mélyén azt a feloldhatatlan konfliktust, amit Pilinszky „mozdulatlan drámának” nevez. A cím végül A nagy kapituláció lett, és ez a központi fogalom képezi az előadás magját. Ez aztán számunkra is teljesen új fénytörésbe került a munka során, a többi közt az SZFE ügye kapcsán is. Dermesztő volt, hogy amit hónapok óta próbálunk, egyszer csak elkezd az aktuális eseményekről szólni. Mint egy jóslat.
(...)
MN: Milyen volt a közös munka?
SN: Mindig volt köztünk egyfajta nagyon erős kapcsolódás, mély megértés. Ez olyasmi, ami eljátszhatatlan, vagy van, vagy nincs, ezt szokták leegyszerűsítve a színészek közötti kémiának nevezni. Talán azért is volt felszabadítóan könnyű a próbafolyamat, mert nem kellett érzéseket gerjeszteni, hiszen az érzések megvoltak. Amikor félkész állapotban, először mutattuk meg az előadást ismerősöknek, azt mondták, hogy nem mindig értik, hogy pontosan mi, de érzékelhetően történik köztünk valami, aminek ereje, húzása van.
| ||
(...)
MN: Mostanában filmszerepekből is kijutott neked: dolgoztál Horvát Lilivel a Felkészülés…-ben, de Szilágyi Fannival is van egy projekted.
SN: Horvát Lilivel az első pillanattól fogva gördülékeny volt a kommunikáció, értettük egymást. Nyitott és érzékeny volt arra, ahogy dolgozom. Inspirált az okossága, higgadtsága és a benne lévő nagyon különös empátia, amit leginkább annak tulajdonítottam, hogy anyuka. Lili szerencsére nem ragaszkodott egy konkrét karakter ábrázolásához, hanem azt a metszetet kerestük, ami Mártában és bennem közös. (A filmről Horvát Lilivel készült interjúnkat lásd: „Hogyan néz bele egy tükörbe”, Magyar Narancs, 2020. szeptember 24.) Szilágyi Fannit 2016-ban ismertem meg, amikor felkért A csatárnő bal lába életveszélyes című rövidfilm főszerepére. Onnantól kezdve nagy álmom volt, hogy újra dolgozhassak vele. Fanni világa egészen egyedi, egy külön univerzum. Mindig van valami csodás elem a filmjeiben, a figurái pedig nagyon szerethetők. A Veszélyes lehet a fagyi című filmben egy ikerpárt játszom, akik frusztrálják egymást, és mindkettejük szemszögéből megismerjük a történetet.
MN: A Felkészülés…-ben bemutattok egy nőt, aki találkozik egy férfival, feladja a szuper karrierjét, majd éri egy furcsa csalódás, de nem nyugszik bele. Szerinted miről szól ez a film?
SN: Ez egy szerelempárti film. Ugyanakkor valamelyest szkeptikus is a szerelmet illetően, hiszen Márta, aki egy racionálisan gondolkodó nő, nagyon sérülékeny elmeállapotba kerül a találkozás hatására, és hajlandó illogikus lépéseket is megtenni. Azt látjuk tehát, hogy az érzelmek akár egy ilyen intellektuális ember esetében is felülírhatják a józan észt.
MN: A Velencei Filmfesztiválon ti is kiálltatok Horvát Lilivel a Színház- és Filmművészeti Egyetem függetlensége mellett. Hogy látod az SZFE ügyét?
SN: Személyes történettel tudom leginkább érzékeltetni, mit gondolok. Az elmúlt hat-hét évben megadatott, hogy sokat dolgoztam színházi projektekben külföldön, például Párizsban, Brüsszelben, Hágában, Hamburgban, Luzernben. Amikor megkérdezem ezektől a külföldi rendezőktől, miért épp engem kerestek meg, általában azzal kezdődik a válasz, hogy azért, mert mindenképpen akartak egy magyar színészt a stábba, mert a magyar színjátszást annyira unikálisnak tartják, hogy látni szeretnék, hogy ez a fajta energia hogyan hat az előadásukra. Nem is gondolnánk, hogy a magyar színháznak milyen komoly presztízse van külföldön. Ebben persze benne van az is, hogy bizonyára ismerik Mundruczó Kornél vagy Bodó Viktor előadásait. Ez igazi kultúrkincs, s nem tudom, mennyire vannak ezzel tisztában azok, akik megkérdőjelezik ezt a hagyományt.
Czenkli Dorka interjújában Stork Natasa lapunknak mindemellett beszél még a valóság és a fikció szerepéről, de nem csak Pilinszky János Beszélgetések Sheryl Suttonnal könyve apropóján, ahogy szól az improvizáció jelentőségéről, a Dollár Papa Gyermekei formációról, a független és a kőszínházi munkák testhezállóságáról vagy épp a blöffről.
A Magyar Narancs továbbra is kapható az újságárusoknál, az élelmiszerboltokban és a benzinkutakon, de még jobb, ha előfizet a lapra vagy digitális változatára!
Magyar Narancs
Kedves Olvasóink, köszönjük kérdésüket, a körülményekhez képest jól vagyunk, és reméljük, Önök is. Miközben hazánk a demokrácia érett, sőt túlérett szakaszába lép, dolgozunk. Cikkeket írunk otthon és nem otthon, laptopon, PC-n és vasalódeszkán, belföldön, külföldön és másutt, és igyekszünk okosnak és szépnek maradni. De mit hoz a jövő?
