Súlyos baleset történt a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. november 18.

Színház

Besenczi Árpád színész-igazgatónak a keze sérült meg. 

Súlyosan megsérült Besenczi Árpád színművész a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház péntek esti előadása közben, a darabot félbeszakították – tájékoztatta a teátrum szombaton az MTI-t.

A tájékoztatás szerint az Indul a bakterház péntek esti előadása közben Besenczi Árpádnak – aki egyben a színház igazgatója – megsérült a keze, a darabot ezért félbe kellett szakítani. A színművészt kórházba szállították, de még éjszaka hazaengedték, maradandó sérülése ellenére kielégítő az állapota.

A színház közölte, hogy a darab szombati előadása elmarad. A pénteken félbeszakadt és a szombaton elmaradt előadást január 12-én és 13-án pótolják. Besenczi Árpád a tervek szerint keddtől ismét színpadra áll – jelezte a zalaegerszegi teátrum.

 
 
Besenczi Zsongor (j) Bendegúz és Besenczi Árpád (j) a bakter szerepében az Indul a bakterház című bohózat próbáján a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban 2023. október 11-én. Rideg Sándor regényének színpadi változatát Böhm György rendezésében október 13-én mutatják be
Fotó: MTI/Katona Tibor

A zalaegerszegi eset rövid időn belül a második baleset, amely színházban történt. Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia színészek a múlt közel három méter magasról, egy erkélyről zuhantak le a Rómeó és Júlia második felvonása alatt a takarásban nemrégiben. A teátrum vezérigazgatója, Vidnyánszky Attila lemondott, ám ezt Csák János kulturális és innovációs miniszter egyelőre nem fogadta el. A legfrissebb hírek szerint a társulat tagjai szavazhatnak arról, hogy szeretnék-e, hogy maradjon, vagy nem.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.