rés a présen

„Szerintem kisregény lesz”

Székely Rozália színész, rendező

  • rés a présen
  • 2020. augusztus 9.

Színház

rés a présen: Egész gyerekkorodat a családi vállalkozásként működő Szentkirályi Színházi Műhelyben töltötted édesapád, Székely B. Miklós és édesanyád, Monori Lili társaságában, aztán 2009-ben végeztél Kaposváron színészként. Ilyen indulás után milyen tapasztalat volt számodra a hivatalos iskola?

Székely Rozália: Most jelentkeztem a Károli színháztudományi mesterszakára, részben azért, mert a Szentkirályi Műhely, amelyben húsz évet eltöltöttem anélkül, hogy másfajta színházat láttam volna, olyan erős benyomás volt, hogy a főiskolán nem tudtam befogadni a dolgokat. Később is inkább a Szputnyik társulat volt rám hatással meg a szabadúszó létben azok az emberek, akikkel dolgoztam. A hagyományos kaposvári színészetoktatás mellett Bodó Viktor és Czukor Balázs munkamódszere hatott rám nagyon erősen. Meg Kárpáti Péter Két nő című előadása, amelyet két évig játszottunk és nem volt rögzített szövege. Mindig teljesen a nulláról kellett improvizálni, de fix történettel. Előadásról előadásra, élőben kellett újratermelni íróilag és dramaturgiailag is a színésznek a saját sztoriját. Számomra ez volt az egyetem.

rap: Első saját előadásodat 2018 májusában készítetted el Kálvária lakópark címmel a Trafóban. Ott már integrálódott a kétféle tudás?

SZR: Az úgymond szerzői színház lett, nekem az írás folyamata volt lényeges benne, meg az, ahogyan a benyomásaim alapján, darabokból összeállt az előadás. Ez lényegében még mindig a Szentkirályi módszere, azzal a különbséggel, hogy ott adott szépirodalmi anyagokból, minimális improvizációkkal állt össze egy előadás, nem volt szövegírás. Azóta kiderült, hogy erősen vonzódom az íráshoz. Itt egy saját gyásztörténet lett a kiindulópont, egy lány története, aki némán ül otthon, ám ha elmegy otthonról, akkor az anyja titkos randihelyszínnek használja a lakást. Szabados Luca látványtervezővel, Kristóf Borbála Portugáliában élő dramaturggal, Pántya Bea grafikussal és Hevesi Nándi zeneszerzővel konzultálva és az ő munkájuknak köszönhetően alakult ki az előadás. A Füge Produkció TITANium Mentorprogramjában vehettem részt az alapötlettel, ott még egyedül pályáztam. A Trafó lett az előadás koprodukciós partnere. Tulajdonképpen sikeres lett az előadás, voltunk vele a Deszka Fesztiválon, a szövegkönyve fenn van a szinhaz.net-en és a jövő évadban is műsoron lesz még a Trafóban.

rap: Mit csináltál a karantén alatt?

SZR: Megviselt, hogy a járvány miatt elmaradnak az előadások, de két hét után összekaptam magam. Írás szempontjából végül jót tett. Nem nevezném inspirálónak a helyzetet, de az volt jó, hogy nem hívott folyamatosan a külvilág. Nem volt lelkifurdalásom azért, hogy bezárom magam a négy fal közé, és egész nap egy laptop előtt ülök. Az előadás óta formálgatok egy újabb prózai anyagot, szerintem kisregény lesz. Novellákból áll, de egybefüggő történet, és az első részét szeretném majd színházra adaptálni. A bezártságban sok pályázatot írtam és kettő még függőben van, az egyik írásra, a másik egy versvideó-sorozatra. Utóbbi onnan jön, hogy részt vettem az A38 és a Petőfi Irodalmi Múzeum meghirdette versolvasási munkában és megtetszett a versolvasás, amire nem számítottam, mert magamtól soha nem csinálnék ilyen önfelvételeket. A Kolibri Színház úgy kompenzált minket, hogy minden elmaradt előadásért cserébe készítenünk kellett felolvasó videót gyerekeknek, és ezért fizetett. Egyébként elsősorban a podcastok, az online beszélgetések tetszettek, de inkább azt kerestem, ami kikapcsol ebből az őrületből. Az összes James Bondot megnéztem.

rap: Mit tervezel a nyárra, illetve a következő évadra?

SZR: Most az van, hogy ha nyerek pénzt valamire, azt megcsinálom, de az írásterveimet akkor is, ha nem. A versvideó költséges műfaj, mások is dolgoznak rajta, nem csak én, úgyhogy azt nem tudom pénz nélkül megvalósítani. Aztán persze szeretnék egy előadást, de a Kálvária lakópark akkora munka volt nekem, hogy nem tudom ahhoz viszonyítani. Nincs rendezői szakképzettségem és nem is akarok kizárólag rendező lenni, de a nagyon erős anyagok megmozgatnak, s szeretném azokat megcsinálni.

rap: Mi van most leginkább hatással rád a külvilágból?

SZR: Sok energiát fektetek abba, hogy testileg, lelkileg épen tartsam magam. Ez most nehéz. De azért van bennem egy ilyen, hogy jó, akkor majd ez is elmúlik, csak még egy pár év. A régi családi műhely sokszor eszembe jut és erőt ad, de az más, mint a szakma és megismételhetetlen. Tíz év volt, mire felfogtam, hogy nem találok még egy olyat. Az más, mint amikor szakmai alapon szövetkeznek embe­rek egy közös színházeszményre. Amióta elvégeztem a főiskolát, állandóan improvizációs színházakba hívnak, de abból elegem van. Színészként színdarabokban szeretnék játszani, azt közvetíteni, olyan embereket ábrázolni, amit mások korábban megírtak.

Figyelmébe ajánljuk

És meghalni a gyönyörtől

„A fájdalom politikai kérdés, a gyönyör politikai kérdés” – okítja a haldokló Mollyt (Michelle Williams) egy gyönyörű leszbikus (Esco Jouléy), aki egy személyben radikálisan szabad szexuális felfedező és empatikus szociális munkás is.

Végtére is a gyerek az első

Lehet-e hazugságra építeni értelmes életet, főleg másokét, a családtagjainkét, a gyerekünkét? Persze kizárólag az ő érdekükben! Van-e olyan érdek, ami fontosabb, mint az igazság?

Kísérleti fizika

Öveges József fizikus, piarista szerzetes, tanár, mondhatni mé­dia­­sztár volt a hatvanas–hetvenes években. Közvetlen stílusban, élvezetesen előadott ismeretterjesztő előadásai és a közben bemutatott kísérletek tették ismertté.

Micimackóék felnőttek

Ládaasztal a fő díszletelem a Három Holló pincehelyiségének apró színpadán, olyan, amilyenek mellett a fesztiválokon szoktunk iszogatni. Körülötte jégkockához hasonló, hol egységes kékben, hol különböző színekben pompázó ülések. Gyerekként nem egészen így képzeltük a Százholdas Pagonyt.

A ház torka

Egy Pireneusok mélyén megbújó faluban, a Clavell házban a család egyik nőtagja éppen haldoklik. Hörgő, bűzölgő, démonisztikus tusa ez, pokoli gyötrelem. Nem véletlenül gondolunk a pokolra és érezzük meg egy földöntúli lény jelenlétét.

Mi a művészet?

Hazánk kulturális miniszterének, Hankó Balázsnak – aki a 2023-as és a 2024-es szja-bevallásának „munkáltató” rovatába is „Kultúrális és Innovációs Minisztériumot” írt – érezhető, napi gondjai vannak a nyelvhasználattal.

A javaik és az életük

Válaszolnak… Az a legjobb ebben a szánalmas bolhacirkuszban, hogy válaszolnak, és megmagyarázzák. Hogy az nem is úgy van, mert nem is az övéké, csak épp náluk van, valahogy. Bérelték, lízingelték, amikor egy percre nem figyeltek oda, a nyakukba akasztotta valaki vagy valami. Néztem a tájat, és rám esett, a Jane Birkin meg a táskája, szerencsére nem az egész Gainsbourg család, gyerekkel, kutyával, szivarral.

Honfiak  

–Librettó–

(A helyszín az első négy felvonásban mindvégig a miniszterelnök dolgozószobája.)

Nemcsak a hősök arcai

82 éve, 1943. április 19-én kezdődött, és szűk egy hónapig tartott a varsói gettófelkelés. Miközben a nácik leszámoltak az alig felfegyverzett lázadókkal, porig rombolták a zsidók számára kijelölt városrészt, a túlélőket pedig haláltáborokba küldték, Varsó többi része a megszállás hétköznapjait élte. Hogyan emlékezik ma Lengyelország a világháború alatti zsidó ellenállás legjelentősebb mozzanatára?

„A legkevésbé sem keresztényi”

A nyugati populista mozgalmak és pártok a kereszténység kifacsart értelmezését használják fegyverként a hatalomért folytatott harcban, miközben a hagyományos kereszténydemokrácia identitásválságba került. A Princeton University professzora arra is figyelmeztet: legalább mi ne beszél­jünk szélsőjobboldali „hullámról”.