Színház - Nagy asszonyok - Bíró Kriszta: nőNyugat

  • Csáki Judit
  • 2011. január 6.

Színház

Amióta néhány évvel ezelőtt elolvastam Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona két könyvét (Burokban születtem, Tüzes cipőben), nagyjából meg vagyok győződve arról, hogy ha ez a nő nem megy Kosztolányihoz feleségül, akkor a saját jogán lehetett volna igen jó író (és lehet, hogy boldogabb is, de ez más tészta - így azonban Kosztolányinak "ajándékozta" az Édes Anna alapötletét, bár ezt nyilván nem tette rosszul). Remek portréi a környezetében élő hírességekről és hírességnékről, jó szeme és jó stílusa azzá tehették volna. De nem így lett.

A Nyugat nagy nemzedéke tagjainak majd' mindegyike mögött állt legalább egy asszony, olykor több is, akik e nagy nemzedék fény- és bűvköréből csak igen ritkán törtek ki egy-egy fordulóra: veszekedés, válás, öngyilkosság irányította rájuk a fejgépet. De hogy kik voltak ők valójában, azt csak mostanában kezdjük tudni - például amióta a Petőfi Irodalmi Múzeum emlékezetes drámasorozatában egy-egy háromszögtörténetet mutatott be az érdeklődőknek ebből a korból, és a múzeum kutatói foglalkozni kezdtek velük.

Az Örkény Színház remek Nyugat-estje szinte provokálta a folytatást: egyetlen nő sem volt benne. Vagyis semmi meglepő nincs abban, hogy Bíró Kriszta fejbúbig merült a múlt század első felének irodalmában, hogy - mintha domborművet faragna - életre keltse a "nagy" asszonyokat. Szövegmontázsa nem mondja meg a tutit róluk, csak kínál egy véleményt: az övét.

Megidézi és megérti például Csinszkát, aki hamvas fiatalsága idején ravasz női tekintettel szemlézte a "nagy embereket" maga körül, s ezt nem adta fel az után sem, hogy Adyt megszerezte (megszerette) magának. Vagy Holics Jankát, Móricz Zsigmond első feleségét, akinek túl nehéz lett az élet, hát eldobta magától; Móricz életében őt Simonyi Mária követte, aki még megtapasztalta a Csibe-affért - szóval fenékig tejfelről nincsen szó. Kaffka Margitot, a remek írót boldog-boldogtalan viszonyaival a csúcsértelmiségi macsók kellős közepén. Török Sophie, Bőhm Aranka portréját már több remek író is szavakba öntötte - de az arcképek körül megelevenedik egy tágabb kontextus, és alighanem ez a legnagyobb hozadéka Bíró Kriszta szövegének. Ez pedig arról mesél, hogy abban az internet, Facebook és hiénatermészetű bulvársajtó nélküli korban milyen gazdag, eleven és sűrű társasági életet éltek nagyjaink; mennyi szép és árnyalt szavuk volt nemcsak egymás dicséretére, hanem pikírt és pikáns szurkálására is, és közben minden a nagy irodalom és alkotás körül forgott. Hogy mi született ebből, azt tudtuk régóta - hogy mennyit köszönhetnek ezek a művek ezeknek az asszonyoknak, most már azt is tudjuk. És miközben levelek, naplók, prózák villódzó darabkái, tűéles szavak, mélyről felszakadó vagy éppen könnyedén felületes fordulatok követik egymást, tartanak egy szép egész felé: ők így éltek egykor, hiba lenne elfelejtenünk, hogyan. A kronológia nem sorvezető, csak halvány támasz a történetben, de azért elérünk néhány megrázó halálig, Osvát, Kosztolányi, Babits - nők temetik el őket.

Mácsai Pál rendezése alázatos és könynyed. Alázatos, amennyiben mintegy fejet hajt ő is e parádés "női szakasz" előtt - és könnyed, amennyiben elsősorban remek színésznőinek tehetségére, empátiájára és iróniájára épít. Jól teszi: nyerő csapat, érzékeny, intellektuális nők a színpadon. Füzér Anni díszletének egyik meghatározó darabja egy nagyon hosszú piros pad - ezen ülnek velünk szemben a színésznők -, a másik pedig a pad felett a falba vágott elbillentett négyzet, amelyben Szalai András Couperin és Kákonyi Árpád zenéjét cimbalmozza. A nők elegáns fekete nadrágkosztümben illenek az alkalomhoz.

És játszanak: váltogatják a figurákat, színezik őket, telítik saját drámai és ironikus erejükkel. Für Anikó empátiájának rengeteg árnyalata van; Kaffka Margitot játssza sokszor, de például Szabó Lőrinc is belőle (is) szól. Hámori Gabriellának erősebb váltásaihoz, robbanékonyabb fogalmazásmódjához Harmos Ilona áll remekül, de a Déry-Bőhm Aranka-afférban is metszően pontos. Lázár Kati a bőséges élettapasztalattal játszik, többek közt Karinthyt mond meg Adyt (utóbbi Kaffkáról: "asszonyíró", majdnem, mint "asszonyállat"). Bíró Kriszta Móricz feleségeiben flott, Holics Jankában és Simonyi Máriában; Kerekes Viktóriától Móricz, Szabó Dezső szavai kapnak új, másként izgalmas árnyalatot. Jók a váltások, a figuracserék - miközben egy helyben ülnek a színészek, cikáznak a figurák közt, váltogatják a műfajokat is, vagyis a felszíni mozdulatlanságot mély mozgalmasság fűti: drámai, színházi játék.

Intimebb, magánjellegűbb színház ez, mint a Nyugat 2008-1908 volt, ezért aztán jobb helyen van a Thália Színház Arizona Stúdiójának kamaraterében. A színészek persze ki is használják - aztán meg pusztán használják - a közönség közelségét: összenéznek velünk, mi meg vesszük a lapot. Kell ez ahhoz, hogy együtt találjuk meg az este igazi formáját: szórakoztató és elgondolkodtató beszélgetés résztvevői vagyunk, s ha ki-ki olykor önmagát is belelátja egyik-másik helyzetbe, történetbe, figurába, hát az sem a véletlen műve.

Thália Színház, Arizona Stúdió, december 9.

Figyelmébe ajánljuk