Tánc

Szóra rándul

Hodworks: Grace

  • Artner Sisso
  • 2016. március 11.

Színház

Mit nézel? Nem láttál még táncost beszélni? Szerintem érted, amit mondok, ha nem, akkor esetleg nem is akarod érteni.

Valahogy így kezdi a darab felvezetését Molnár Csaba, és itt tényleg beszélnek, nem is keveset. (A bemutató utáni előadáson ráadásul angolul, hiszen Hód Adrienn társulata halmozza a nemzetközi sikereket, tavaly például New Yorkban és Dél-Koreában is felléptek.) A négy, csillámporral tökig bekent előadó közül az egyik mindig átveszi a szót, és a saját világáról beszél, míg a többiek visszhangozzák és mozgással követik a beszédet. Minden levegővételnél, új gondolatnál rándul a test, mintha a szöveg ritmusára lenne felfűzve a mozdulat, még inkább kézen fognák és járni tanítanák a szavakat.

Vass Imre, Cuhorka Emese, Molnár Csaba, Marcio Canabarro

Vass Imre, Cuhorka Emese, Molnár Csaba, Marcio Canabarro

Fotó: Eredics Lilla

Nyilván van koreográfia, de ezek a mozdulatsorok olyanok, mint egy szabadzenei koncert futamai, csak az instrukciók és a koncentráció lehet tervezett. Nagyon pontosan levezetett helyzetek ezek, ahol az előadónak jelentős szabadság adatik. A néző, miközben fürdőzik az előadás gátlástalan, tiszta humorában, még a próbahelyzeteket is maga elé tudja képzelni, és azon is röhög.

Vass Imre veszi át a szót, a társulat legújabb tagja (Vandekeybus-tanítvány, régi motoros). Szóba kerül a szabadság, a ránk rakott súlyok, Európa mint nagy csöcsű nő, majd Cuhorka Emese privát történetei következnek a nagymamától a Gangeszig, miközben a pornográfia és a test szerepének komplexitása is felmerül. Marcio Canabarro aztán az intimitás elvesztéséről beszél, miközben a nemiszerv-vásárlás lehetőségével is eljátszadozik. Durvulnak, egymásba fonódnak a történetek, az absztrakt tánc szavakat generál és viszont. Mikor már úgy gondolnánk, hogy nem lehet több csontvázat kiborítani a szekrényből, akkor kezdődik csak igazán a csontozás.

A narrációt Wayne McGregor brit sztárkoreográfus veszi át felvételről, halljuk, ahogy a tánco­sait instruálja igen sajátos hangok kíséretében, és erre a négy jelen lévő táncos improvizál, majd különböző obszcén szoborcsoportokba merevedik. Ebből egy képzelt harmadik felvonásban artikulálatlan hangokkal kísért, eksztatikus tánc kerekedik. Négy táncos közösségi szertartásának lehetünk tanúi. Sámánista jelenetek technózenére – ilyen az önkívület. Csak azért nem érezzük túl intimnek, mert az önreflexió és a beszólogatás ebben a káoszban sem marad el. Amikor zavarba jönnénk, mindig nevetni kell. Végül dalt énekelnek együtt, és egy nagy, fegyelmezett revütáncban oldódik fel az egész. Egyenfigurák is lehetnének, de addigra már tudjuk, hogy ki kicsoda, hiszen elmondták és megmutatták a történeteiket, beazonosították viszonyukat a világhoz és egymáshoz. Gondolkodó, magukat folyamatosan megfogalmazó, kontextusba helyező előadók, akik a szerepeiken kívülről és belülről is képesek láttatni magukat.

A végére mindent, a meztelen testrészeiket, testnyílásaikat is elborító csillámpor sem mázként jelenik meg, hanem a dekonstrukciót, a fogalmi lekopaszítást segíti, miközben újrakonstruál angyali, metafizikai lényeket. Ahogy Hód eddigi koreográfiái, úgy ez sem a meglévő táncstruktúrák elvetését hirdeti, csupán igyekszik bizonytalanná tenni, szétszedni és újraépíteni azokat. A Grace pedig valóban kegyelmi állapot, önpusztító és magát újjászülni képes metatánc.

MU Színház, január 22.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.