Mi az élet? Őrület. Mi az élet? Hangulat. Látszat, árnyék, kábulat… Ezt a pár sort skandálja két táncos eszeveszettül Calderón Az élet álom című művéből. Úgy az előadás közepe táján e szöveg ritmusára lendülnek karok és lábak a fülbemászó melódiák vagy jelentőségteljes, mozgékony csendek helyett. Ekkor válik világossá, hogy a kis versike végig meghatározta a darab hangulatát.
Pataky Klári megbízhatóan a minden nézőt foglalkoztató érzésekről beszél, miközben változatos kérdéseket tesz fel. Most is a személyesből indul ki, a boldogság feltételeiből. Táncosait – Maday Timea Kinga, Sebők Cintia, Simon Renáta, Bot Adam – is arra buzdította, hogy felidézzék és átgondolják saját, a nagy boldogságüldözésben elkövetett hibáikat, csalódásaikat. Az előadás drámával indul, a darab címét skandálja bele partnere fülébe a fiú a magunkra erőltetett jókedvet ironizálva, miközben a lány fülsértően nevet, hogy egy csoportos néma sikolyban forrjanak össze a végén. A privát jelelésektől a szinkrontáncig sokféle jelenet vonul át a színpadon. A pontos dramaturgia (ami ezúttal Laboda Kornélnak is köszönhető), az izgalmas térhasználat és a következetes tánckoncepció, azaz Pataky sajátos és mára jól felismerhető mozdulatrendszere érdekes képet fest a kortárs lelkiállapotról, és tulajdonképpen minden szekvenciája érthető. A táncosok viszont nem minden esetben találják meg egymáshoz a kapcsolódási pontokat: mindig kíváncsian ugranak fejest a következő jelenetbe, de más és más tatamiról.
Bethlen Téri Színház, február 13.
