„A főiskola mellett találkoztunk Gothárral, kanalazott egy levest, és mondta, hogy persze, persze, ilyen és ilyen díszlet kellene. Nem kérdezte, kik vagyunk, hol lenne a darab, úgy beszéltünk, mintha ez már a sokadik tárgyalás lenne” – meséli a kezdetekről Ugrai István, a Kultúrbrigád produkciós cég egyik alapembere. Szeptembertől egyben az Átrium művészeti intendánsa is, akivel a frissen kipofozott és újradizájnolt Margit körúti színház kábé 5 négyzetméteres irodájában beszélgetünk.
| ||
Ugrai és két szerkesztőtársa, Nyulassy Attila és Zsedényi Balázs egy online színházkritikai portált vittek 7óra7 néven. Hobbiként, főállás mellett néztek meg évi 250 előadást, úgyhogy láttak a pályán. De Gothár Pétert ismeretlenül keresték fel, miután egy vizsgaelőadása megtetszett a triónak: miért ne csinálhatnának belőle darabot, tették fel először maguknak, aztán Gothárnak a kérdést. „Ez volt az a pont, amikor elhittük, hogy ebbe tényleg bele fogunk vágni – mondja Ugrai a közös levesezésről. – Elkezdtünk lehetséges színészeken gondolkozni, közben helyet kerestünk a produkciónak. Ez nem volt könnyű, azzal hajtottak el a színházak, hogy nem tehetik meg a saját társulatukkal, hogy csak úgy befogadnak egy előadást. Vagy kerek perec kimondták: nincs szükségük bevételre. Mindenesetre a második találkozón Gothár megint ette a levest, és azt mondta, megkérdezi Alföldit az egyik szerepre.” Végül Ugraiék ültek le beszélni Alföldivel, ahol hamar kiderült, hogy a 7óra7-ről ismerte őket, és ami fontosabb, azt is tudta, hogyan gondolkoznak a színházról. Alföldi mindenesetre meglepőt válaszolt: „Azt mondta, hogy a szerzőt nem szereti, szerinte a darab borzasztó, és a szerep is elég nagy hülyeség, de őt inspirálja, hogy történik valami új és izgalmas. Úgyhogy igent mondott.” Ez a darab lett a Martin McDonagh-féle Vaknyugat, a Kultúrbrigád és az Átrium egyik első meghatározó bemutatója.
Pénz, pénz, pénz
A Vaknyugatot mintegy 5 millió forintból hozták össze, és most is játsszák, az 55. előadásánál tart. A Kultúrbrigád a sikeres producer, Orlai Tibor receptjét követte: magánszínházban és pénzügyileg megtérülő projektekben gondolkoztak. Pénzt akartak keresni, hogy azt új előadásokba fektessék be. Első vállalkozásaikra, például a mostanra századik előadásánál járó, Znamenák István rendezte Igenis, miniszterelnök úr!-ra hitelt vettek fel tehetős, kultúraszerető magánemberektől. Ha a Vaknyugat bukott volna, a három pályaelhagyó kritikus-szerkesztő valószínűleg bajban lett volna. De a hiteleket hamar visszafizették, és amit lehetett, visszaforgattak további projektekbe. A 2014-ben kezdődő évad hozta el a legnagyobb sikerüket, szintén az Átrium színpadán: Az Őrült Nők Ketrece – ez is Alföldi-rendezés, a főszerepekben Hevér Gábor, Stohl András, Parti Nóra – körülbelül 40 milliós produkciós költség mellett nagyjából a 40. előadásra megtérült. Most a 164.-nél tartanak. Azt állítják, a szokatlanul magas, 7600 forintos jegyár ellenére havi tíz alkalommal is meg tudnák tölteni az Átrium 350 fős nézőterét, amire Magyarországon sokan azt mondanák, hogy lehetetlen. Persze a többi produkciónak is kell a hely, és nem akarják elkoptatni az előadást, de a legnagyobb probléma, hogy nehéz időpontot egyeztetni a zenészekkel, színészekkel: októberben összesen kétszer tűzik műsorra, abból egyszer hétköznap délután.
| ||
Bár a 7óra7 még kért és kapott is pénzt a Nemzeti Kulturális Alaptól, a Kultúrbrigád soha nem akart beállni a sorba „az államtól kuncsorogni”. Ennek megfelelően egyetlen állami forint sincs a darabjaikban. Lapszerkesztőként és producerként is az érdekelte őket, hogyan lehet a piacról megtérülő kulturális termékeket létrehozni. „Olyan igényes, a mi mércénkkel mérve színvonalas termékeket akartunk létrehozni, amelyek elkerülik a kommercializálódást” – mondja Ugrai. A 7óra7 esetében ez sikerült: nemcsak a különböző színházszakmai lapok szerkesztői nyilatkoztak elismerően róla, de amikor a trió az elméletről a gyakorlatra váltott, a brandet értékesíteni is tudták. Más kérdés, hogy az új tulajdonos keze alatt a portál mostanra gyakorlatilag összeolvadt a szinhaz.hu-val.
A színházcsináló Kultúrbrigádnak viszont gyorsan saját arculata lett: ezt egyrészt az alapvetően szórakoztató, átgondolt üzleti tervvel megtámogatott, de valamiképpen a mai magyar társadalomra reflektáló szatirikus előadások, másrészt Alföldi Róbert jelenléte határozta meg. Hamar elérték, hogy darabjaikba üzletemberek fektessenek be. Bár van közöttük közgazdász végzettségű, a számolást – a jegyárképzés, a taobevételek és a jegyenként 4,50 forintos rendszerhasználati költség összefüggésrendszerét – menet közben tanulták meg. Amikor arról kérdezem Ugrait, hogyan győzik meg a magyar kulturális szcéna majd’ minden szeletéből fájóan hiányzó magánbefektetőket, rávágja: „Az egyszerű, a befektetett munkával. Ha három év alatt valami a dupláját hozza, mint amennyit beletettél, akkor az elég jó arány. Megmutatjuk a számokat a potenciális befektetőknek, és elemezzük a kockázatokat.”
A kockázat persze nem épp elenyésző – egyetlen darabról sem lehet előre megmondani, siker lesz-e vagy bukás. A Kultúrbrigád előadásai közül sem mindegyik váltotta be pénzügyileg a hozzá fűzött reményeket. Ilyen a Fehér Balázs Benő rendezte Sirály és a Ionesco-féle Makbett Alföldi rendezésében. Egyik sem tartozik a Kultúrbrigád könnyen eladható darabjai közé, de mindkettőt műsoron tartják, mert úgy gondolják, vannak annyira értékesek, hogy tovább próbálkozzanak. „Ismerünk olyan történeteket máshonnan, hogy egy változtatás, mondjuk, a cím lecserélése után megugrott a jegyeladás. Ha egy darabunk nem megy, akkor valószínűleg mi csináltunk rosszul valamit, nem jól kommunikáltuk az előadást. Ezt elemezzük, és amin kell, változtatunk” – mondja Ugrai. „A Sirály például merész, elképesztően vicces és keserű Csehov-értelmezés. Két és fél éve dolgozunk vele, ritkán tudjuk műsorra tűzni. Egyszer levittük Gyulára a tószínpadra, és ott olyan formáját hozta, hogy leesett az állunk, a közönség is nagyon jól fogadta.”
Ezek után nem meglepő, hogy a Kultúrbrigád megkapta az elsősorban befogadó színházként működő Átrium üzemeltetését. Ők készítették a ház emblematikus előadásait, nekik volt a legfontosabb, hogy az intézmény milyen arcát mutatja a nyilvánosságban – ami érthető, hiszen ők kizárólag abból a pénzből működtek, amit a nézők betettek a kasszába. Amikor a tulajdonos és a korábbi üzemeltető közötti szerződés lejárt, a tulajdonos listáján az első helyre a Kultúrbrigád került.
Nézünk, mint a Május 1. moziban
Ugorjunk vissza az időben! A Kozma Lajos tervezte, hétemeletes Bauhaus-ház már építésekor, a 30-as években a környék meghatározó épülete volt, eredeti állapotáról a homlokzat csodaszép neonfeliratán kívül ma leginkább az emblematikus, csupatükör, fekete-fehér előcsarnok árulkodik. A műemlék ház alsó két emeletét elfoglaló mozi 2001-ben zárt be, több mint 60 év szolgálat után. Az évek óta üresen álló Átrium, vagyis ahogy sokan ismerik, a volt Május 1. mozi 2012-ben lett színház, amikor a Kultúrbrigád a leveses megbeszéléseit folytatta Gothárral a Vaknyugatról. Az újranyitott Átriumot az a Magács László kapta meg, akit a főváros kitessékelt a Merlin Színházból 2011-ben, mert szüksége volt az épületre – mellékszál, hogy a Merlin épülete azóta is üresen áll a Deák térnél. Magács ezt interjúiban úgy meséli, hogy felajánlották neki az Átriumot és a Vörösmarty mozit, és ő az előbbi mellett döntött. Az ingatlan néhány magánember, elsősorban Lakatos Péter és Lakatosné Csiby Éva tulajdonában állt, ők vállalták a helyrepofozását, majd bérleti díj nélkül adták oda a Magács által vezetett Angolnyelvű Színház Közhasznú Alapítványnak. Lakatos Pétert a napi.hu 2013-ban a 100 leggazdagabb magyar között sorolta fel 35,5 milliárdos becsült vagyonával. A milliárdos üzletembernek főleg a szerződéses gyártásban, az ingatlanpiacon és az informatikában vannak érdekeltségei, társtulajdonosa a nemzetközi szinten is jelentős gyártónak, a Videoton-cégcsoportnak.
Az első években a Lakatos–Magács-tandem olajozottan működött: az elképzelések találkoztak, és tagadhatatlan, hogy a gyors felújítás után pár hónap alatt feltették az Átriumot mint összművészeti befogadóteret Budapest kulturális térképére. Sokféle társulatot és kezdeményezést beengedtek, de Magács a múlt év végén úgy nyilatkozott, az Átrium profilját Pintér Béla megnyerése és darabjainak műsorra tűzése, illetve a Vaknyugat határozta meg. Ugraiék nagyratörő terveikkel és több színház visszautasításával a hátuk mögött keresték meg Magácsot, aki azonnal nyitott volt a produkcióra: erős érv lehetett a kissé outsider trió tervei mellett Gothár Péter, majd később Alföldi Róbert neve is.
Amikor az idén lejárt Magács ötéves szerződése, Lakatosék a Kultúrbrigádra bízták a vezetést. Több szakmabelit megkérdeztünk, a pontos okok nem világosak: van, aki azt mondja, szemléletbeli különbségek miatt romlott meg a viszony. A tulajdonos a nemzetközi üzleti életből hozta az elvárásait, Magács a magyar kulturális színtérről. Más inkább úgy fogalmazott, Magács nem tudta, talán nem is akarta mindenáron nullára kihozni az intézmény mérlegét. Magács a Narancs kérdésére így írta le a folyamatot: „Nem volt meg az az összhang közöttünk, ami az Átrium működtetéséhez kell. Tisztázatlanokká váltak a döntési jogkörök, igaz, saját figyelmetlenségem miatt is, de egy olyan struktúrában találtam magam, amiben már nem tudtam végigvinni a terveimet. Az érdekek és szándékok ütközését kulturáltan kezeltük, nem voltak vállalhatatlan meccsek.”
Az Átrium után Magács mindenesetre új projektbe kezdett: szeptember közepétől látogatható a TRIP nevű kulturális befogadó tér, amely egy Batthyány térnél horgonyzó hajón kapott helyet – Magácsot éppen akkor értük el telefonon, amikor a végleges helyére hajózó Kassa fedélzetén utazott. „Bezártunk egy ajtót, és kinyitottunk egy újat: olyan helyspecifikus színházat hozunk létre, amely a város legkülönlegesebb helyein bukkan fel. Gyárcsarnokban, pincében, víztoronyban vagy épp a megnyitás előtti zsidó kulturális központban, a Zsilipben, ami korábban az MSZMP pártétkezdéje volt. Itt mutatkozik be először színházi rendezőként Pálfi György filmrendező, aki a fiatalok és fiatal felnőttek körében világszerte népszerű Engedj be! című darabot rendezi. Egy különlegesen izgalmas tér, a Kassa hajó lesz a bázisunk, innen szervezzük a fiatalokat egyedülállóan megszólító programjainkat és előadásainkat. A hajóra pedig a volt Gozsdu Manó zenei szervezője hoz koncerteket, a Budapest Secret Cinema vetítéseket, és még hosszan sorolhatnám a terveket” – sorolja Magács.
Sajátos helyzetet eredményezett, hogy Magács távozásával az Átrium állami forrásoktól esett el. Az Angolnyelvű Színház Alapítványnak kiemelt színházi státusa volt – valószínűleg azért is, mert egy 350 fős színházat üzemeltetett. Mivel a kiemelt státus nem az Átriumé, az üzemeltetőváltással a színház elesett a támogatástól. A Kultúrbrigád hiába próbálkozott azzal, hogy az Átrium most megkapja a minősítést és a vele járó támogatást, az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt válaszolta, hogy az Átriumnak már megvan ez a státusa – ami nem igaz. Az új üzemeltető hónapok óta próbál rávilágítani a problémára, és valamiféle megoldást kicsikarni a minisztériumtól, egyelőre sikertelenül. Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán területekért felelős főpolgármester-helyettes szeptember közepén azt írta az átriumosoknak, hogy a főváros nem köt közszolgáltatási szerződést, mert Budapestnek nincs szüksége több ilyen intézményre. Ez a szerződés szükséges a kiemelt színházi támogatáshoz. Magács László is úgy látja, az Átriumnak nem jár automatikusan a kiemelt színházi státus, mert azt az Angolnyelvű Színház Alapítvány kapta meg. „Ez az alapítvány a kilencvenes évek eleje óta aktív, megszámlálhatatlanul sok színházi projekt és siker van mögötte. Ezen keresztül hoztam létre az Átriumot mint színházat: én értem el, hogy az üresen álló mozit felújítsák, én pályáztam az önkormányzatnál, én kötöttem megállapodást a befektetővel. Az én tudásom és vállalkozókedvem kellett ahhoz is, hogy a Kultúrbrigádnak legyen játszóhelye: sok helyről elutasították őket, de megéreztem, hogy rejlik bennük potenciál.”
| ||
A Kultúrbrigád az évadba tehát állami támogatás nélkül vágott bele. Ugrai szerint az Átrium fenntartható lenne állami támogatás nélkül, ráadásul az eddigi összegek is jelképesek voltak. „Egy húszmilliós állami támogatás arra lenne jó – mondja a művészeti vezető –, hogy az állam jelezze, fontos neki az intézmény, mi pedig tudunk fejleszteni és emelni a színvonalon. De egy olyan profilú és elérésű intézményt, mint az Átrium, az államnak támogatnia kell: állampolgárként úgy gondolom, egyszerűen nem teheti meg, hogy nem támogatja. Minél kevesebb az állami támogatás, annál biztosabbra kell menni, és annál jobban kell ragaszkodni ahhoz, hogy ez egy szórakoztató színház. Persze a szórakoztatás mellett most is figyelünk a magas szakmai színvonalra: Alföldi Róbert, Bodó Viktor vagy Horgas Ádám neve biztosíték sokak számára. Mi csak olyan darabot tudunk csinálni, ami felkelti az érdeklődésünket, amibe valamiért beleszeretünk.”
Lázban ég
Szeptember elején fejezték be egy Fassbinder-film, A félelem megeszi a lelket színpadi változatának szövegkönyvét, ez lesz az első bemutatójuk az új felállásban. A rendező Alföldi Róbert, aki egyébként az Átrium galériájának tanácsadójává is avanzsál. A német nő és a jóval fiatalabb marokkói vendégmunkás szerelmét feldolgozó darab aktualitását nem kell magyarázni, mondja Ugrai. „Ember és ember közötti kapcsolat nem attól függ, hogy az egyik honnan jött, milyen az identitása, milyen a színe. A darabjainkkal szeretnénk társadalmi ügyekhez hozzászólni. Bár Az Őrült Nők Ketrece eredetije habkönnyű mulatság, a mi előadásunkban fel vannak téve kemény kérdések: nem állunk meg ott, hogy az egyik ember elárulta a másikat, mert az igazán nehéz helyzetek csak ezután jönnek. És a nézők hálásak ezért, mert hatalmas hiány van ezekből az alapkérdésekből.”
Ezt a megközelítést Tompa Andrea, a Színház folyóirat főszerkesztője (és a Narancs kritikusa) „szórakoztató társadalomkritikus színháznak” nevezte kérdésünkre. Hozzátette: „Az Átriumban ennél jobban nem lehet kísérletezni, nem lehet nagyot kockáztatni, kiszámíthatóan kell teljesíteni. A Kultúrbrigád akkor fog művészileg kibontakozni, ha nem csak a piacról kell megélniük.” Csáki Judit, a Revizor főszerkesztője szerint a „Kultúrbrigád színháza Alföldi Róbertre, a színészre és rendezőre épül” – ez a brand pedig sikerre van ítélve, véli. „Ráadásul az Átrium eddigi működése nem produkált markáns karaktert: sok fel- és eltűnő alkotó és előadás, iránytalan próbálkozás jellemezte. A három volt színikritikus nekem producerként is tehetségesnek tűnik.”
Az elhivatottság mindenesetre tagadhatatlan: a trió igyekszik az összes Kultúrbrigád-előadásra beülni, Ugrai eddig egy Őrült Nőket hagyott ki negyvenfokos láz miatt.
