rés a présen: Valójában nem inkább rocksztár akartál lenni?
Keresztény Tamás: Édesapám zenész volt, ezért amióta az eszemet tudom, mindig zene vett körül. A ház, amelyben felnőttem, tele volt hangszerekkel, mint ahogy az is, ahol most élek. A zene és a zenélés magától értetődő az életemben. Így lett az a színház is. A kettő nemhogy hasonlít egymásra, hanem majdhogynem ugyanaz. Zenekarom, a Bekvart most tízéves. Ebben a tíz évben volt sok vidéki koncert, Sziget Fesztivál és körülbelül minden, ami egy zenekarral megtörténhet. Ami biztos, hogy hobbiból munkahely lett.
rap: Anno volt valami elhatározásod a színészettel kapcsolatban? Milyen színházat tartasz most érvényesnek?
KT: Az egyetemen az volt a célom, hogy bekerüljek egy kőszínházba, és onnan menjek nyugdíjba. Hihetetlen, hogy ez mennyire megváltozott. Szerencsés vagyok, mert az elmúlt nyolc évben rengeteg mindent csináltam.
Játszottam függetleneknél, kőszínházaknál, voltam olyan előadásban, amely a bemutatón megbukott, és olyanban is, amely nyolcadik éve van műsoron. Játszottam báb- és ifjúsági előadásokban. Voltam zenész és zeneszerző, szinkronizáltam, forgattam, rendeztem. Arra jöttem rá, hogy az a legjobb, és talán a legvagányabb is, ha az ember mindenhez ért. Ebben Göttinger Pali a követendő példa számomra.
| ||
rap: Melyik a legrégebben műsoron lévő előadás, amelyben benne vagy?
KT: A Dohány utcai seriff a 2012-es bemutató óta műsoron van. Idén nyáron, az Ördögkatlan Fesztiválon volt belőle a 100. előadás. Kezdetben a Jurányiban játszottuk, pár éve pedig az Örkény Színházban megy. Megjártuk vele Washingtont és New Yorkot is. Az Örkényben rendszeresen játsszuk magyarul és angolul is. Nagyon fontos előadásnak tartom. Nem tudom elképzelni, hogy egyszer esetleg eltemetjük.
rap: Mi a legfrissebb előadásod?
KT: Két bemutatóm is volt az évad elején. Az egyik az Escargo Hajója Színházi és Nevelési Szövetkezetnél A világ legzenésebb meséje című zenés beavató előadás kicsiknek, amelyet Kocsis Zsófiával és Komlóczi Zoltánnal játszunk, és én rendeztem.
A másik a Táp Színház, a CAFe Budapest és a KuglerArt Szalon közös produkciója Sokadik pillangó címmel. Bereczki Csilla rendezte, aki eredetileg zeneszerzőnek hívott, aztán jött egy telefon, hogy mégis lenne benne pár mondatom, majd azt vettem észre, hogy egy zongora előtt ülök és monológokat mondok. Nehéz megfogalmazni, miről szól, leginkább úgy tudom összefoglalni, hogy ez egy erőszakellenes előadás. Novemberben lesz újra látható.
rap: A közeljövőben miben láthat még téged a közönség?
KT: A Dohány utcai seriff az Örkényben és az I. Erzsébet a Szkéné Színházban ebben az évadban is műsoron van. Pécsen a Bóbita Bábszínházban Schneider Jankó rendezésében csinálom a Robin Hoodot, ez a darab szerintem sok helyre el fog jutni. A karácsonyi időszakban a Bóbitában játszom majd Az elveszett szaloncukor című előadásban.
| ||
Az Escargo Hajójával megy a Toldi – ezt egyedül játszom –, meg a már említett A világ legzenésebb meséje, ezek mellett most kezdek próbálni egy előadást Szalai Ádám rendezésében. A Szociopolyt is játsszuk már harmadik éve, különböző helyeken. A zenekarral pedig a 10 éves szülinapunkra készülünk. Lesz klip, új kislemez, és reményeim szerint rengeteg koncert.
rap: Ki az, akivel legmerészebb álmaidban szívesen játszanál rockot vagy színdarabot?
KT: Tom Hardyt egyszer szívesen elpáholnám a vásznon. Az Aranyéletben is szívesen játszottam volna, de ez a vonat elment. Lovasi Andrással és Beck Zolival muszáj lesz együtt zenélnem. Ha ezek sikerültek, nyugdíjba megyek.
(Interjúnk a Magyar Narancs 2019. október 24-i számában jelent meg, a Rés a présen nevű rovatunkban.)
