Színház
Szóra rándul
Mit nézel? Nem láttál még táncost beszélni? Szerintem érted, amit mondok, ha nem, akkor esetleg nem is akarod érteni.
Eltemették Psota Irént – Képgaléria
A Farkasréti temetőben búcsúztatták a Nemzet Színészét. Képek kommentár nélkül.
„Mert azt akarják, hogy jó legyen” - Fullajtár Andrea színész
A humanista vamphoz, Marlene Dietrichhez fűződő viszonyáról mesél Boomerang Baby című koncertestjén. Ascher Tamás Sirályában egy negyvenes színésznő összes fortélyát, félelmét, fittségét sűríti Arkagyina alakjába. Amúgy pedig elege van abból, hogy lehúzza a sok negativitás, amit maga körül tapasztal.
„Ebben mindannyian benne vagyunk”
A progresszív magyar színház fontos színésze ma főleg külföldön játszik. Fájlalja, hogy így van, de nem elégedetlen. Határozott ízlése és véleménye van a magyar színházról, de sajnálkozás helyett inkább teszi a dolgát, és örül, hogy „szabad levegőn van”.
Most már tudja
Ha a Koma társadalmi szerepvállalásának, közösségformáló erejének felmérése nem is a kritikus feladata, hanem, mondjuk, egy szociológusé, az bárki számára látható, hogy e kettő jelen van ebben a színházban.
Fölötte áll
A szerelem, az örök nő és az örök férfi a témája ennek a két Vidnyánszky-rendezésnek.
Ingyen sem kell
Kevesebb néző, több állami támogatás, levetkőzött megfelelési kényszer – főigazgatói ciklusa közepén jár a magyar színházpolitika erős embere.
Nem bízható rájuk
Van minek örülni: közelmúltról szóló új magyar dráma nagyszínpadon. Végre nem ugyanazok a darabok forognak körbe, hanem új szöveg születik, sőt: a rendszerváltás drámája.
„Hogyan lettünk gyökértelen nemzedék?”
Családtörténet hét képben, avagy kis magyar valóság a rendszerváltás eufóriájával és csalódásaival. Az Apátlanok 2013-ban az évad legjobb drámája lett, most az Örkény Színházban mutatták be. A szerzővel a Pán Péter-szindrómáról és a súlytalan élet előnyeiről és hátrányairól beszélgettünk.