rés a présen

„Van a testem, és az is én vagyok”

Biczók Anna táncos, koreográfus

  • rés a présen
  • 2018. április 22.

Színház

rés a présen: Legutóbbi munkád a Tatiana a Trafóban. Van jelentősége annak, hogy négy nő késztette ezt?

Biczók Anna: Igen, kifejezetten Dányi Viktóriát, Furulyás Dórát és Vadas Zsófia Tamarát kerestem meg még 2016 nyarán, hogy dolgozzunk együtt. Mindannyiunkra alkotóként és előadóként gondoltam és számítottam. Fontos volt, hogy mind nők vagyunk, szerettem volna, ha foglalkozunk ezzel a témával. Olvasok és tájékozódok, amennyire tudok – sokfélét lehet olvasni társadalmi szerepekről, egyenjogúságról, egyáltalán ez utóbbi megkérdőjelezéséről. Szerettem volna megdolgoztatni ezeket a felvetéseket.

rap: Kikkel dolgoztál még az elmúlt években?

BA: A Budapest Kortárstánc Főiskolán végeztem, és leginkább az onnan kikerült emberekkel dolgozom. Hód Adrienn-nel (Hodworks) és Fülöp Lacival (Timothy and the Things), újabban pedig a bodylotion co-dance nevű csapattal, amelyet Hadi Júlia és Arany Virág alapított.

rap: Mit könyvelsz el sikernek az utóbbi években?

BA: A Fülöp Lacival és Cuhorka Emesével készített „there’s an elephant in every room…” című előadás három éve Lábán-díjat kapott, illetve a következő évben jelölték a Schrödingerre várva című darabunkat is. Korábban a Tünet Együttes Voks című előadását is nominálták, amiben szintén közreműködtem. Számomra leginkább azért a személyes visszajelzésekben élhető meg a leginkább a siker. Mint például, amikor valakinek a jógaórámon egyszer csak eszébe jut, hogy látott színpadon, és az mennyire tetszett neki.

rap: Miben láthatunk aktuálisan, és mik a terveid a következő évadra?

BA: Március 24-én játszom a bodylotion co-dance Párbaj című előadását Hadi Julival a MU Színházban. Május 16-án Szeri Viktor új munkájában, a Melinda álmában leszek látható a Várkert Bazárban az Imre Zoltán Program keretében. Lesz még Schrödingerre várva is ebben az évadban a Trafóban május 17-én. Nézze meg, aki nem látta, mert ki tudja, mikor lesz legközelebb. Megyünk vele Lipcsébe, Prágába, Gdańskba is. A jövő évadban megy tovább a szintén Szeri Viktorral készített darab, a Sandy’s going out, és lesz egy új bemutató a bodylotion co-dance-szel novemberben, Zágrábban The end is near címmel. Utóbbi majd decemberben lesz látható itthon a MU Színházban.

rap: Miről szól számodra a tánc?

BA: A testhez való viszonyomról. A dilemmáról, hogy van a testem, és az is én vagyok, de mégsem csak a testem vagyok. Arról, hogyan tudom ezzel a testnek nevezett kiterjedésemmel kifejezni magamat és a világ különféle jelenségeit, történéseit. Kortárs táncnak meg azt gondolom, amit a testről, a táncról mint kifejezésmódról performatív keretek között gondolati és formai szinten is kommunikálni kívánunk. Ahogy keressük az új megfogalmazási lehetőségeket, ami iszonyú nehéz, mert amúgy meg nincs új a nap alatt. Minden alkotónak a saját felelőssége, hogy mennyire gondolkodik szabadon, vagy épp mennyire használ létező sablonokat. S persze az utóbbival sincs baj, csak az más műfaj, s talán nem kortársnak hívjuk. Sosem szerettem a kortárs kifejezést, de talán majd utólag kitalálnak jobbat.

rap: Mit jelent számodra Moszkva?

BA: Az édes anyácskámat, aki ott született, a gyerekkoromat, a második otthonomat. Pont a rendszerváltáskor laktam Moszkvában, előtte-utána, összesen öt évig – de annak a világnak rég vége van már. Sokat változott a város, nem oda megyek vissza, ahonnan jöttem, amikor látogatok. De a lelkem egy része orosz, és ez okoz is némi zavart bennem.

rap: Ha egy balett-társulathoz keverednél, mit rendeznél nekik?

BA: Ez igen meglepő volna, mert, amennyire tudom, itthon nincsenek akkora nyitások a kortárs felé, mint, mondjuk, Párizsban, Londonban vagy Zürichben. De úgy gondolom, hogy a Giselle-t álmodnám újra, amit sokat emlegettünk a Tatiana próbáin is. Úgy tűnik, megihletnek a halott menyasszonyok.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.