rés a présen

„Van a testem, és az is én vagyok”

Biczók Anna táncos, koreográfus

  • rés a présen
  • 2018. április 22.

Színház

rés a présen: Legutóbbi munkád a Tatiana a Trafóban. Van jelentősége annak, hogy négy nő késztette ezt?

Biczók Anna: Igen, kifejezetten Dányi Viktóriát, Furulyás Dórát és Vadas Zsófia Tamarát kerestem meg még 2016 nyarán, hogy dolgozzunk együtt. Mindannyiunkra alkotóként és előadóként gondoltam és számítottam. Fontos volt, hogy mind nők vagyunk, szerettem volna, ha foglalkozunk ezzel a témával. Olvasok és tájékozódok, amennyire tudok – sokfélét lehet olvasni társadalmi szerepekről, egyenjogúságról, egyáltalán ez utóbbi megkérdőjelezéséről. Szerettem volna megdolgoztatni ezeket a felvetéseket.

rap: Kikkel dolgoztál még az elmúlt években?

BA: A Budapest Kortárstánc Főiskolán végeztem, és leginkább az onnan kikerült emberekkel dolgozom. Hód Adrienn-nel (Hodworks) és Fülöp Lacival (Timothy and the Things), újabban pedig a bodylotion co-dance nevű csapattal, amelyet Hadi Júlia és Arany Virág alapított.

rap: Mit könyvelsz el sikernek az utóbbi években?

BA: A Fülöp Lacival és Cuhorka Emesével készített „there’s an elephant in every room…” című előadás három éve Lábán-díjat kapott, illetve a következő évben jelölték a Schrödingerre várva című darabunkat is. Korábban a Tünet Együttes Voks című előadását is nominálták, amiben szintén közreműködtem. Számomra leginkább azért a személyes visszajelzésekben élhető meg a leginkább a siker. Mint például, amikor valakinek a jógaórámon egyszer csak eszébe jut, hogy látott színpadon, és az mennyire tetszett neki.

rap: Miben láthatunk aktuálisan, és mik a terveid a következő évadra?

BA: Március 24-én játszom a bodylotion co-dance Párbaj című előadását Hadi Julival a MU Színházban. Május 16-án Szeri Viktor új munkájában, a Melinda álmában leszek látható a Várkert Bazárban az Imre Zoltán Program keretében. Lesz még Schrödingerre várva is ebben az évadban a Trafóban május 17-én. Nézze meg, aki nem látta, mert ki tudja, mikor lesz legközelebb. Megyünk vele Lipcsébe, Prágába, Gdańskba is. A jövő évadban megy tovább a szintén Szeri Viktorral készített darab, a Sandy’s going out, és lesz egy új bemutató a bodylotion co-dance-szel novemberben, Zágrábban The end is near címmel. Utóbbi majd decemberben lesz látható itthon a MU Színházban.

rap: Miről szól számodra a tánc?

BA: A testhez való viszonyomról. A dilemmáról, hogy van a testem, és az is én vagyok, de mégsem csak a testem vagyok. Arról, hogyan tudom ezzel a testnek nevezett kiterjedésemmel kifejezni magamat és a világ különféle jelenségeit, történéseit. Kortárs táncnak meg azt gondolom, amit a testről, a táncról mint kifejezésmódról performatív keretek között gondolati és formai szinten is kommunikálni kívánunk. Ahogy keressük az új megfogalmazási lehetőségeket, ami iszonyú nehéz, mert amúgy meg nincs új a nap alatt. Minden alkotónak a saját felelőssége, hogy mennyire gondolkodik szabadon, vagy épp mennyire használ létező sablonokat. S persze az utóbbival sincs baj, csak az más műfaj, s talán nem kortársnak hívjuk. Sosem szerettem a kortárs kifejezést, de talán majd utólag kitalálnak jobbat.

rap: Mit jelent számodra Moszkva?

BA: Az édes anyácskámat, aki ott született, a gyerekkoromat, a második otthonomat. Pont a rendszerváltáskor laktam Moszkvában, előtte-utána, összesen öt évig – de annak a világnak rég vége van már. Sokat változott a város, nem oda megyek vissza, ahonnan jöttem, amikor látogatok. De a lelkem egy része orosz, és ez okoz is némi zavart bennem.

rap: Ha egy balett-társulathoz keverednél, mit rendeznél nekik?

BA: Ez igen meglepő volna, mert, amennyire tudom, itthon nincsenek akkora nyitások a kortárs felé, mint, mondjuk, Párizsban, Londonban vagy Zürichben. De úgy gondolom, hogy a Giselle-t álmodnám újra, amit sokat emlegettünk a Tatiana próbáin is. Úgy tűnik, megihletnek a halott menyasszonyok.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.