Színház

Virágot Algernonnak

Színház

Rendes bulvárdarabként fut Daniel Keyes műve Szervét Tibor átiratában: minőségi játék, a műfajnak megfelelő színészi alakítások, ötletes látvány. Valami mégis hiányzik. Pedig ki ne ismerné a művet, amelyet Szervét nemcsak átírt, hanem a főszerepet is eljátssza. A szerep nyilván jutalomjáték, bár a hasonló karaktereknél fennáll a veszély, hogy a játék átcsap ripacsériába. Ezúttal hellyel-közzel sikerül ezt megúszni. Tisztességes adaptáció folyik, semmi aktualizálás, Horgas Ádám rendezése aligha akar napjainkról beszélni vagy akár csak utalni rá, mert egyszerűen nem ez a dolga: adott egy történet, amit el kell mesélni, és kész. És itt kezdődik a probléma.

Mert szembeötlő, hogy a Keyes-műnek lejárt a szavatossága. Az 1959-es novella, majd az 1966-ban írt regény oly módon beszél a fogyatékkal élőkről, ahogy ma már egyszerűen nem lehet. Mert 2015 van. A Virágot Algernonnak nem (csak) egy „csodálatos szellemi felemelkedés” példája, mert nem feltétlenül az emberi kitartásról, optimizmusról és a szeretet erejének megmutatkozásáról szól, hanem orvosi etikáról, emberi egyenlőségről is, és persze a korról, amely ufóként vagy kísérleti alanyként kezeli a kicsit más embereket. Ezek a problémák – a darab gondolati és társadalmi hátterének feltűnő távolsága a jelentől – akár termékeny vitát is generálhatnának, vagy legalább színházi feszültséget, de az előadás során nincsenek se kérdések, se érzékenyítés – csak a sztori. Marad a szimpla szórakozás.

Játékszín, november 11.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.