Színház

Virágot Algernonnak

Színház

Rendes bulvárdarabként fut Daniel Keyes műve Szervét Tibor átiratában: minőségi játék, a műfajnak megfelelő színészi alakítások, ötletes látvány. Valami mégis hiányzik. Pedig ki ne ismerné a művet, amelyet Szervét nemcsak átírt, hanem a főszerepet is eljátssza. A szerep nyilván jutalomjáték, bár a hasonló karaktereknél fennáll a veszély, hogy a játék átcsap ripacsériába. Ezúttal hellyel-közzel sikerül ezt megúszni. Tisztességes adaptáció folyik, semmi aktualizálás, Horgas Ádám rendezése aligha akar napjainkról beszélni vagy akár csak utalni rá, mert egyszerűen nem ez a dolga: adott egy történet, amit el kell mesélni, és kész. És itt kezdődik a probléma.

Mert szembeötlő, hogy a Keyes-műnek lejárt a szavatossága. Az 1959-es novella, majd az 1966-ban írt regény oly módon beszél a fogyatékkal élőkről, ahogy ma már egyszerűen nem lehet. Mert 2015 van. A Virágot Algernonnak nem (csak) egy „csodálatos szellemi felemelkedés” példája, mert nem feltétlenül az emberi kitartásról, optimizmusról és a szeretet erejének megmutatkozásáról szól, hanem orvosi etikáról, emberi egyenlőségről is, és persze a korról, amely ufóként vagy kísérleti alanyként kezeli a kicsit más embereket. Ezek a problémák – a darab gondolati és társadalmi hátterének feltűnő távolsága a jelentől – akár termékeny vitát is generálhatnának, vagy legalább színházi feszültséget, de az előadás során nincsenek se kérdések, se érzékenyítés – csak a sztori. Marad a szimpla szórakozás.

Játékszín, november 11.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.