Szüret

  • 2011. december 15.

Szüret

Duró Dóra a facebookon, dec. 14.
Nemrég a Parlament női mosdójában volt egy érdekes élményem, amikor egy kormánypárti honanya zokogva panaszkodott egy frakciótársának, hogy nem bírja ezt a nyomást, a lelkiismeretével nehezen tudja összeegyeztetni azt, hogy mindent meg kell szavazniuk, hogy mindent lenyomnak a torkukon, és hétfőnként, amikor este a szavazásokról hazamegy, bizony rendszeresen sír, előfordul, hogy az idegességtől hány is. Ennyit arról a női kvóta melletti érvről, hogy a hölgyek kompromisszumkészebbek, s jobban kezelik a konfliktusokat.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.