Öngyilkos merénylet Szíriában, pokolgépes támadás Pakisztánban

  • Narancs.hu/MTI
  • 2018. július 25.

Terror

Pakisztánban szerdán parlamenti választások vannak.

Legkevesebb 38-an életüket vesztették, 37-en megsebesültek szerdán az Iszlám Állam dzsihadista szervezet tagjai által elkövetett öngyilkos merényletekben a Szíria déli részén található Szuejda tartományban – közölték a helyi egészségügyi hatóságok. Az áldozatok között katonák és civilek is vannak. A térséget a kormányerők ellenőrzik.

A merényletekkel egy átfogó támadást indítottak el a tartomány több települése ellen – mondta az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, nagy-britanniai székhelyű szervezet.
„Három öngyilkos merénylő röpítette levegőbe magát Szuejda tartomány azonos nevű székvárosában” – adták hírül. A SANA szíriai állami hírügynökség szerint egyikük a helyi piacon robbantotta fel magát, míg két társát üldözőbe vették a biztonságiak. Később ők is a levegőbe röpítették magukat.

Eközben a tartomány északkeleti részén hajnal óta összecsapások zajlanak a kormányerők és a szélsőségesek között, a dzsihadistáknak három falut sikerült elfoglalniuk. Hónapok óta ez volt az első nagyobb támadás, amit az Iszlám Állam követett el Szíriában. A dzsihadistákat az utóbbi időszakban kiszorították az általuk ellenőrzött területek jelentős részéről, és jelenleg a közel-keleti ország mindössze 3 százalékát tartják felügyeletük alatt.

Pakisztánban a kampány során is több merénylet történt

Pakisztánban a kampány során is több merénylet történt

Fotó: MTI/EPA/Arsad Arbab

Eközben szerdán, a parlamenti választások napján legalább 22 ember meghalt és 30 megsebesült egy rendőrségi jármű elleni pokolgépes támadásban a nyugat-pakisztáni Kvettában – közölte a helyi sajtó. A robbanás egy szavazóhelyiség közelében történt, a sebesülteket kórházba szállították.

Egyelőre nem tudni, hogy a merénylet miatt megszakadt-e a szavazás. Pakisztánban szerdán kezdődtek a választások, amelyeken a törvényhozás alsóházának, valamint a regionális parlamentek képviselői helyeiről szavaznak.

Már a választási kampány idején is történtek erőszakos cselekmények: július 13-án egy választási kampánygyűlésen Beludzsisztán tartományban, a Kvetta városhoz közeli Másztungban egy öngyilkos merénylő támadásában mintegy 130-an meghaltak.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.