csontzene - Kecskét nekik!

  • .
  • 2008. július 24.

Trafik

1841-ben feltűnt Párizsban egy férfiú, akit a hihetetlenül rosszmájú Heinrich Heine, a "gonzo-újságírás" egyik őse ekként írt le: "Egy fekete komlókaró, valami rémületesen fehér kravátliban, hullamerev arcvonásokkal, aki a l'ami de Beethoven névjegykártyával produkálja magát a társaságban és a bulvárokon. Lehetséges, hogy ez az ember volt Beethoven Püladésze? Mindenesetre személyében a zseni kizsákmányolásának egy egészen új módijával találkozhatik az ember".
Hogyan volt képes elviselni Beethoven ennek az embernek az éppoly kiapadhatatlan, mint szellemtelen fecsegését! - kiáltanak fel a párizsi traccslapok. Heine válasza egyszerű és gonosz: "Micsoda naiv kérdés. Önök nyilván elfelejtették, hogy Beethoven süket volt..."

Hát tudja az ördög, Beethoven azért hallhatott valamit, mivel 1824 táján kirúgta az egyébként is csak Lumpenkerl és egyéb gyalázkodó megszólításokkal illetett "barátját", és ideiglenesen Carl Holzot, a Schuppanzigh kvartett második hegedűsét nevezte ki hopmesterének, aki kétségkívül jobban megállta a helyét a Vademberhez címzett kocsmában, ha a poharak emelgetésére került sor. Legyen bárhogy is, nem vitás, hogy a látszólag teljesen szellemfosztott és bestiálisan pedáns Anton Schindler (1795-1864, képünkön), akit a szakirodalom már nem barátjának, hanem Beethoven famulusának szokott nevezni - vagyis olyasvalakinek, aki nemcsak leugrott parizerért, hanem a "Mi Mesterünk" lelki-szellemi épségéről is gondoskodott, vezette a beszélgetőfüzeteket, intézte levelezését, és még ezer módon hasznosította magát -, sokkal többet tett a nagy zeneszerző művéért, mint az iszákos hegedűs. Megírta Beethoven első teljes és sok tekintetben meghaladhatatlan életrajzát (az 1840-es kiadást 1860-ban egy jelentősen bővített harmadik edíció követte), számtalan pótolhatatlan dokumentumot megőrzött az utókornak, ugyanakkor az sem tagadható, hogy sok mindent meghamisított vagy megsemmisített, így a konverzációs füzetek egy jelentős részét is, például azért, mivel - és ezt Schindler meghökkentően nyíltan és önként bevallja - azokban Holz és vele együtt Unser Meister meglehetősen elvetemült módon nyilatkozik Istenről, a Hazáról, a különféle Királyi és Császári Házakról, a felső Papságról, a Nőkről stb. stb. Biográfiájában persze mindent megtett, hogy befeketítse Holzot mint Beethoven rossz szellemét, ezért közli ezt az anekdotát is:

"1826 táján egy hölgyrajongója arra kérte a Mi Mesterünket, hogy ajándékozza meg egy hajtincsével. De Holz azt találta ki, hogy vágjanak le egy kecske szakállából egy darabot, azt küldjék el egy csinos dobozkában az asszonynak, aki nem fogja észrevenni a csalást, lévén, hogy a Mesterünk bozontja ezekben a kései éveiben már éppoly szürke és durva volt, mint a nevezett négylábú szőrzete. Így is lett, és a hölgyet mélyen meghatotta, hogy birtokolhatja a művészet szentségének eme rendkívüli relikviáját, ám hamarosan a tudomására jutott, mit műveltek vele, és férje egy roppant kellemetlen levélben tiltakozott a Mi Mesterünknél; már-már párbaj fenyegetett, végül Beethovennek egy bocsánatkérő levélkében és egy valódi lokni mellékelésével sikerült nagy nehezen eligazítania a dolgot." De Schindlerünk a vártnak az ellenkezőjét éri el ezzel, mai tudásunkkal inkább a dadaista Holznak és Beethovennek adunk igazat - kecske jár az efféle művészethisztérikus nőknek, nem káposzta.

Aki pedig a Mi Mesterünk műveire kíváncsi, az menjen el Martonvásárra, ahol Vásáry Tamás vezényli a Nemzeti Filharmonikus Zenekart, többek közt a ritkán játszott C-dúr mise is megszólal (július 26. 19.00 órakor). Kocsis Zoltán persze nem lett hűtlen együtteséhez, a Nemzeti Filharmonikusok tagjaiból alakult Grazioso Kamarazenekar élén Vivaldi Négy évszak című darabját vezényli július 25-én (Belvárosi Szent Mihály-templom, V., Váci utca 47/b, 19.00 órakor). Vagyis hamarosan itt a Tél.

Figyelmébe ajánljuk