Maga Andrej Kirillovics Razumovszkij herceg, akinek a mű ajánlása szól, szerfölött hidegvérű ember lehetett, ugyanis amikor 1814. december 31-én, azaz éppen a szilveszteri mulatozások kellős közepén leégett csodálatos műkincsekkel megrakott palotája Bécsben, a leírások szerint egykedvűen szivarozgatva nézett szembe a lángtengerrel. Ezt megemlítve már szembe is támadjuk a Fizetőpincért egy Kölcsey-szöveggel: "Az ember külsője és belsője közt természetes viszony van; s ha valakiről ítélni akarsz, mindkettőre figyelmezned kell. Embert egyedül külsejéről ítélni meg: vendégfogadósi bölcsesség, melynek következményei aszerint változnak, amint felső ruhádat vagy hangodat változtatod." De az őszülő halántékú vendéglátó-ipari alkalmazott legott visszavág: "Mint idegen kézírást, úgy idegen lélekállapotot, idegen érzelmeket és charaktert utánozni mindennapi jelenet. Színész ügyesség az emberek közt nagyon közönséges; ezért velök időt tölteni mindég lehet; általok megcsalatni is könnyű."
csontzene - Kölcsey bejelentkezik
Amikor e sorok megjelennek, még dübörögnek a Wagner-napok, és előránthatnánk ismét egy jópofa Nietzsche-szöveget, de ha ennyi német ügy kerül szőnyegre, inkább Heine jut eszünkbe, aki ugyebár azt írta, hogy ha a magyar szót hallja, szűknek érzi német zekéjét. A jeles német a magyar szabadságharc táján dallotta ezt, melynek "ideológiai előkészítésében" kétségkívül volt némi szerepe Kölcsey Ferencnek, akinek válogatott műveit nemrég adta ki az Osiris.
Hogy a folyvást a Zenegyűlölő bőrére menő Fizetőpincér máris beszerezte a remek kötetet, az e sorozat olvasóinak bizonyára nem okoz meglepetést. És már kezdi is a felolvasást, miközben levágja az asztalra a még Saul Kripke számára is értelmezhetetlen számlát: "A férjfit a lélek érettségének nyugalma bélyegzi; fő pontjára jutott erejével nehéz dolgokat vehet célba s vihet véghez, de okos számvetéssel tudja magát a sorssal s a környülményekkel öszvemérni, s előre nézve midőn kezd, vigyázva lépteiben, fáradatlan a küzdés közt, felemelkedett és magos érzelmeiben bámúlattal elegy tiszteletet gerjeszt maga körül; az ő neve: Nagy." És hát mi sem természetesebb, hogy ezt hallva azonnal Ludwig van Beethoven személye és művészete bukik fel a múltak árjából és köszön be a kocsmaszobába, aki ráadásul kortársa volt a mi nagyszerű Ferencünknek, bár személyesen nem ismerték egymást. Ismerte viszont őt Goethe, és nem találta túlzottan rokonszenvesnek, mondván, hogy ha megveti a világot, abban kétségkívül igaza van, de ezzel sem a maga, sem embertársai számára nem teszi azt élhetőbbé. Ebben meg Goethének volt igaza. Aki ráadásul elhelyezte eme kis mondást is az agyunkban: "A vonósnégyes négy értelmes ember beszélgetése". De vajon mit mondott volna, ha alkalma nyílik búvárolni Ludwigunk már süketen írt, kései kvartettjeit? (Elvileg megtehette, hiszen jóval túlélte a zeneszerzőt, noha sokkal előbb született - na, de Goethe halhatatlan volt, mint tudjuk.) Nem mondta volna, hogy eszerint a kvartett négy mániás-depressziós, netán skizofrén egyidejű monológja?!Annyi bizonyos, hogy Wagnert nem számítva a vonósnégyes műfaja áll a mostani csonthét középpontjában, a Pulzus Vonósnégyes játszik (Óbudai Társaskör, június 13.,19.30), 16-án pedig a Kodály Vonósnégyes 40. évfordulóját ünnepelve veszi fel a lantot (Festetics-palota, VIII., Pollack Mihály tér 3., 19.30) többek közt Beethoven C-dúr "Razumovszkij" kvartettjével - na, ez még az úgynevezett középső korszak terméke.
