csontzene - Megyünk és porszemeket törölgetünk

  • .
  • 2008. május 22.

Trafik

A Zenegyűlölő megszokott kertjében ült, csicsergő fák, susogó madarak alatt, és lassan egyértelművé lett számára, hogy ő ama boldogtalan tudat, melyről a fiatal Hegel (képünkön) beszélt Szemere Samu kedvesen ósdi magyarításában: "Ez tudja, hogyan áll a dolog az elvont személy valóságos érvényességével s éppígy az elvont személynek a tiszta gondolatban való érvényességével. Tudja, hogy az ilyen érvényesség inkább a tökéletes veszteség; ő maga ez a magáról tudó veszteség és a lemondás a magára vonatkozó tudásról.
Azt látjuk, hogy ez a boldogtalan tudat a másik oldala és kiegészítése a magában tökéletesen boldog tudatnak, a komikus tudatnak. Az utóbbiba megy vissza minden isteni lényeg, vagyis a teljes elvetése a szubsztanciának." És való igaz, hogy a Fizetőpincér mint komikus tudat elvet olykor mindenféle szubsztancialitást, és a számla ellenértékét követeli, viszont ebben nincs semmi komikus, legalábbis számunkra való értelemben, amikor a magunkról való tudás még ép, azaz józan. Ám a boldogtalan tudat "tudata minden lényegiség elvesztésének ebben a magáról való bizonyosságban s épp e magáról való tudás elvesztésének - mind a szubsztancia, mind a személyes én elvesztésének; az a fájdalom, amely e kemény szóban fejeződik ki: isten meghalt." Na, most látjuk, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem Nietzsche barátunk, hanem az általa mélyen megvetett Hegel mondta ki először isten halálát; bölcseletileg még mélyebben műveltek bizonyára más elődöt is képesek megnevezni. De hagyjuk ezt.

Térjünk át viszont a művészet, pontosabban a művészetvallás halála gondolatra, amely persze isten halálából következik, és amely megint Hegel leleménye: "A jogállapotban tehát az erkölcsi világ és ennek vallása elmerült a komikus tudatban, és a boldogtalan tudat ennek az egész veszteségnek a tudása." Ebben a világállapotban "A múzsa műveiből hiányzik ama szellem ereje, amely az istenek és az emberek összezúzásából merítette önmaga bizonyosságát. Így a sors ama művészet alkotásaival nem adja nekünk világukat is, nem az erkölcsi élet tavaszát és nyarát, amikor virágzottak és érlelődtek, hanem a valóság beburkolt emlékét csupán. Tevékenységünk ezért, ha élvezzük őket, nem az istentiszteleté, amely által tudatunk eléri tökéletes és kielégítő igazságát, hanem az a külsőleges tevékenység, hogy teszem esőcseppeket vagy porszemeket töröl le e gyümölcsökrőlÉ"

Hát tényleg nehéz lenne istentiszteletnek nevezni, amikor felhágunk a zsúfolásig megtelt, fokhagymaszagú 2-es villamosra, hogy a metróépítés miatt több átszállással elcsorogjunk a művészeti palota förtelmes vidékére, ahol aztán a Dresden Staatskapelle Myung-Wun Chung vezényletével Lars Vogt szólójával adjon Brahms (4. szimfónia), Mozart (d-moll zongoraverseny, K. 466), Weber (A bűvös vadász - nyitány) műveiből koncertet (MűPa, május 23.). De visz a lábunk meg a reménytelen, transzcendencia utáni vágy, hogy gépiesen "porszemeket és esőcseppeket törölgessünk le" ama gyümölcsökről, amelyek egykor a művészeti vallás termékei és idoljai voltak. Lépegetünk és törölgetünk: a Bécsi Filharmonikusok Lorin Maazellel (MűPa, május 27.); Rácz Zoltán, Keller András, Csalog Gábor és a többiek Ligeti-emlékkoncertje (MűPa, május 28.); Schiff András, Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar (MűPa, május 29.).

Miközben a komikus tudat fülsértően kacag.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.