étel, hordó - BOCK BISZTRÓ

  • .
  • 2011. március 24.

Trafik

Az elmúlt húsz évre nem aranykorként emlékeznek azok a nagykörúti maszekok, akik a rendszerváltás előtt például butiktulajdonosként lehettek az élet császárai. Ma már minden bizonnyal úgy vélik, hogy ami valaha pazar bulvárként tündökölt, ma már satnya villamospálya.

Mi tagadás, van is ebben valami, de azért a Nagykörút mégsem szenvedte meg annyira a plázainváziót, mint a Kossuth Lajos utca vagy a Rákóczi út. Nem mintha az itteni üzletek nem bírnák a vevők ostromát, a butikok pedig versenyképesek volnának. Sokkal inkább olyan "színfoltok" miatt, mint például a Nyugati pályaudvar, a Blaha Lujza tér vagy - hogy a másik végletet említsük - a luxusszállodák. Kettő is van belőle: az egyik valaha sajtóház volt, a másikat - a Royalt - főleg Vörös Csillag moziként tartotta számon Budapest népe. Most viszont már nem csak a konyakosüvegen díszeleg az öt csillag.

Ám hiába minden, ha bemondjuk a címet (Erzsébet körút 43-49.), a megszépült szálló helyett sokaknak inkább az ismert borász nevén futó bisztró ugrik be, amit már évek óta legendaként tart számon a szakma és a közönség. A Bock titka egyértelműen a bátorság, pontosabban az, hogy egyszerre két serpenyővel dolgoznak: az egyikben tipikus magyar, a másikban az ún. fúziós konyha.

A puritán, egyterű belső már-már szembemegy a szálloda pompájával, a személyzet sem az ötcsillagos hotelek fellengzős figuráit idézi: a segítőkészség és a lesajnálás között nincs egyenlőségjel, a Bock pincérei természetesen viselkednek, a kedvünkben járnak - a legmagasabb színvonalon.

Ugyanez áll a levesekre is. A teljesen hagyományos kötözött tésztás, kolbászos krumpli- (950 Ft) és a már-már "tudományos-fantasztikus" kategóriába sorolható bazsalikomfagylaltos leves (1200 Ft) tökéletes, és a folytatás sem rosszabb. A termetes házi cipóban tálalt "színmarha", vagyis a "big Bock beef burger" (3100 Ft) arra hívja fel a figyelmet, hogy a hamburger nemcsak "utasellátós" éhségcsillapításra, de jelentékeny élvezetekre is alkalmas, a kemencés bárány (5700 Ft) viszont mindenféle mellékszál nélkül az a fajta "királyi eledel", amely leginkább egy véget nem érő lakoma csúcspontját jelentheti.

A desszert, vagyis a gesztenye gesztenyével (1100 Ft) a bükkszármazék minden értelmezési lehetőségével számol, a létől a sültig, és ez - noha azonos az alapanyag - olyan változatos ízű, valóban eredeti édességet eredményez, ami után tényleg az ujjunkat nyalogatjuk. Az asztaltól felállva már csak az jár a fejünkben, milyen módon tudnánk elejét venni az áradozásnak. Annyira snassz, hogy nem lehet egy rossz szavunk sem.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.