chili&vanília - Müzli, de jó

  • .
  • 2011. március 24.

Trafik

Egy utópisztikus világban hétköznap reggelente felébrednénk, majd nyitott ablaknál végzett frissítő tornagyakorlatot követően, szépen terített asztalnál átlapoznánk a napilapokat, és elfogyasztanánk mindennapi reggelinket: friss, vitaminban gazdag narancslevet, teljes kiőrlésű pirítóst egész kevés hideg vajjal, egy lágytojást pohárban. Esetleg egy szelet friss ananászt.
A valóságban marad a kávé és a müzli.

Az eredeti müzlit (a szó a német "Mus"-ból ered, amely nehezen fordítható, leginkább gyümölcsből készülő pürét, lekvárfélét jelent) Maximilian Bircher-Benner svájci orvos készítette először svájci szanatóriuma betegei számára a 19. század végén. Áztatott zabpelyhet kevert össze reszelt almával, magokkal, némi tejszínnel. Ezt az ételt a mai napig Bircher-müzlinek hívják. Ettől teljesen függetlenül, de időben nagyjából ugyanekkor az Egyesült Államokban az egészséges életmód területén úttörő munkát végző Kellog testvérek feltalálták a kukoricapelyhet (corn flakes), de úgy összevesztek rajta, hogy utána soha többet nem beszéltek egymással. Az egyik testvér ugyanis ellenezte a cukor hozzáadását, amelytől a másik azt remélte, hogy így vonzóbbá teheti a terméket a tömegek részére.

Az alábbi pirított, ropogós változat (amelyet Amerikában granolaként ismernek) annyira finom, hogy akár arra is alkalmas lehet, hogy reggelente egy pohár joghurttal mégiscsak valami reggeliszerű érzete legyen az embernek - még ha csak állva, kanalazva is. Egyébként mutatós üvegbe csomagolva remek ajándék is.

Házi ropogós müzli

(Hozzávalók: kb. fél kg-os adaghoz):

1 dl jó minőségű méz

fél dl olaj

20 dkg zabpehely

4 dkg kókuszreszelék

5 dkg durvára szeletelt, pirított törökmogyoró

3 dkg mazsola

6 db aszalt sárgabarack apróra vágva

A sütőt előmelegítjük 170 fokra. Egy kis lábasban összemelegítjük az 1 dl mézet és a fél dl olajat, hogy teljesen folyékony állagú legyen. Összekeverjük 20 dkg zabpehellyel, hogy a méz egyenletesen befedje. Sütőpapírral bélelt tepsibe szórjuk. (Ha nagyobb, pl. dupla adagot készítünk, inkább két adagban sütjük, de mindenképpen egy rétegben maradjon). Kb. 20 percig sütjük, amíg aranyszínűre pirul, sütés közben néha átkeverjük. Kivesszük a sütőből, és hagyjuk kihűlni. Ekkor válik ropogóssá. Összekeverjük ízlés szerint magokkal, szárított gyümölcsökkel, pl. kókuszreszelékkel, durvára vágott pirított mogyoróval, mazsolával, apróra vágott aszalt sárgabarackkal. Üvegedényben vagy fémdobozban tároljuk.

A szerző blogja: www.chiliesvanilia.blogspot.com

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.