étel, hordó - CLOCK

  • .
  • 2007. november 15.

Trafik

Előbb azt énekeltük, megáll az idő, az égen néma állócsillagok, aztán meg, hogy az idő soha-soha meg nem áll, az órák róják szüntelen az útjukat... Folyik rólunk az esővíz, mint Dali legendás giccsfestményén a számlap, a Déli pályaudvar utolsó (vagy éppen első) kijáratát vesszük célba.
Ha jól sejtjük, arra kell lennie délnek, "hol meleg van, nyugalom és fény". Óránk tizenhetet mutat (17 pillanatot?), sötét borul a városra. Az első kiszemelt menedék olyan szagot áraszt - egy bódé a benzinkút és a vasút közt, s mindez Buda ún. "szívében" -, hogy egy jó szimatú utasnak még Érd-felsőn is facsarja az orrát. Így hát nekivágunk a Nagyenyed utcai meredeknek, mégsem azért, hogy a temetői villamos pályájára álljunk. Hosszú az út az örökkévalóságig, inkább csak egy sarkot fordulunk. Két út áll előttünk, egy biztos és egy ismeretlen.

Az előbbi régi létesítmény, bejárata hordó, neve Fakalapács, a választék tudomásunk szerint mű(gép?)zsíros kenyér és szőlőízesítésű ipari szesz, néha ropi, nem csoda, hogy inkább a járatlan út mellett döntünk. A Clock a túloldalon ketyeg, első ránézésre a nyolcvanas évekből itt maradt lambériás söröző-szuterén, közelebbről árnyaltabb lesz a képzavar: brit pubot imitáló pince lejárata várja lépteinket.

Odalent nem ér különösebb meglepetés, hacsak az nem, hogy a melegséget árasztó faburkolatot, a hasonló bútorzatot és a sárga fényű világítást névadó dekorációkkal dobták fel. Amerre a szem ellát, órák, órák és órák, ha mégsem, akkor órákat ábrázoló képek. A legnagyobb látványosság mégis a mennyezetbe épített tejüveg számlap: időt kérünk, és csak utána az étlapot.

A választék bőséges, de cseppet sem szigetországi. A mexikói (!) és a magyaros (!) kiemelések mellett, nemzetközi, az átlagosnál jóval bőségesebb (és ezért gyanúsabb) kínálat kelleti magát. Hosszas töprengés után itthon maradunk, száz chilis babnál is vonzóbbnak tűnik a házi tarhonya, ami a marhapörkölt (1680 Ft) mellé jár. Meglep az ifjú felszolgáló dinamikus fellépése, de hamar rájövünk, honnan a hév. A helyiség másik felében méretes plazmatévé duruzsol a sportcsatorna gólerős képeivel, pincérünk ott foglal helyet, miután leadta a rendelést. Dohányzik, de az ilyesmi a magyar vendéglátóhelyeket ismerőknek nem okoz különösebb meglepetést. Az már inkább, amit a mellette ülő, ruhájából ítélve felszolgálónak látszó, ám a vendégekkel mit sem törődő ifjú hölgy tesz: miután ráunt a képernyőn bizonyító futballistákra, előkap egy méretes körömráspolyt, és önfeledten manikűrözni kezdi magát. Azt várnánk, hogy a további rémségeket már a saját asztalunkon figyelhetjük meg, de szó sincs erről. Épp ellenkezőleg! Rég ettünk ilyen nagyszerű, remek ízesítésű, megfelelőre főtt marhapörköltet. Noha a tarhonya és az uborkasaláta (390 Ft) nem okozott katarzist, a hús kárpótolt mindenért. Sőt! A szakács óriásra nőtt, gyümölcsöntetes túrógombócával (790 Ft) képes volt további örömforrást fakasztani. Szerencsénkre körömpörkölt nem szerepelt az étlapon.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.