étel, hordó - CLOCK

  • .
  • 2007. november 15.

Trafik

Előbb azt énekeltük, megáll az idő, az égen néma állócsillagok, aztán meg, hogy az idő soha-soha meg nem áll, az órák róják szüntelen az útjukat... Folyik rólunk az esővíz, mint Dali legendás giccsfestményén a számlap, a Déli pályaudvar utolsó (vagy éppen első) kijáratát vesszük célba.
Ha jól sejtjük, arra kell lennie délnek, "hol meleg van, nyugalom és fény". Óránk tizenhetet mutat (17 pillanatot?), sötét borul a városra. Az első kiszemelt menedék olyan szagot áraszt - egy bódé a benzinkút és a vasút közt, s mindez Buda ún. "szívében" -, hogy egy jó szimatú utasnak még Érd-felsőn is facsarja az orrát. Így hát nekivágunk a Nagyenyed utcai meredeknek, mégsem azért, hogy a temetői villamos pályájára álljunk. Hosszú az út az örökkévalóságig, inkább csak egy sarkot fordulunk. Két út áll előttünk, egy biztos és egy ismeretlen.

Az előbbi régi létesítmény, bejárata hordó, neve Fakalapács, a választék tudomásunk szerint mű(gép?)zsíros kenyér és szőlőízesítésű ipari szesz, néha ropi, nem csoda, hogy inkább a járatlan út mellett döntünk. A Clock a túloldalon ketyeg, első ránézésre a nyolcvanas évekből itt maradt lambériás söröző-szuterén, közelebbről árnyaltabb lesz a képzavar: brit pubot imitáló pince lejárata várja lépteinket.

Odalent nem ér különösebb meglepetés, hacsak az nem, hogy a melegséget árasztó faburkolatot, a hasonló bútorzatot és a sárga fényű világítást névadó dekorációkkal dobták fel. Amerre a szem ellát, órák, órák és órák, ha mégsem, akkor órákat ábrázoló képek. A legnagyobb látványosság mégis a mennyezetbe épített tejüveg számlap: időt kérünk, és csak utána az étlapot.

A választék bőséges, de cseppet sem szigetországi. A mexikói (!) és a magyaros (!) kiemelések mellett, nemzetközi, az átlagosnál jóval bőségesebb (és ezért gyanúsabb) kínálat kelleti magát. Hosszas töprengés után itthon maradunk, száz chilis babnál is vonzóbbnak tűnik a házi tarhonya, ami a marhapörkölt (1680 Ft) mellé jár. Meglep az ifjú felszolgáló dinamikus fellépése, de hamar rájövünk, honnan a hév. A helyiség másik felében méretes plazmatévé duruzsol a sportcsatorna gólerős képeivel, pincérünk ott foglal helyet, miután leadta a rendelést. Dohányzik, de az ilyesmi a magyar vendéglátóhelyeket ismerőknek nem okoz különösebb meglepetést. Az már inkább, amit a mellette ülő, ruhájából ítélve felszolgálónak látszó, ám a vendégekkel mit sem törődő ifjú hölgy tesz: miután ráunt a képernyőn bizonyító futballistákra, előkap egy méretes körömráspolyt, és önfeledten manikűrözni kezdi magát. Azt várnánk, hogy a további rémségeket már a saját asztalunkon figyelhetjük meg, de szó sincs erről. Épp ellenkezőleg! Rég ettünk ilyen nagyszerű, remek ízesítésű, megfelelőre főtt marhapörköltet. Noha a tarhonya és az uborkasaláta (390 Ft) nem okozott katarzist, a hús kárpótolt mindenért. Sőt! A szakács óriásra nőtt, gyümölcsöntetes túrógombócával (790 Ft) képes volt további örömforrást fakasztani. Szerencsénkre körömpörkölt nem szerepelt az étlapon.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.