étel, hordó - CLOCK

  • .
  • 2007. november 15.

Trafik

Előbb azt énekeltük, megáll az idő, az égen néma állócsillagok, aztán meg, hogy az idő soha-soha meg nem áll, az órák róják szüntelen az útjukat... Folyik rólunk az esővíz, mint Dali legendás giccsfestményén a számlap, a Déli pályaudvar utolsó (vagy éppen első) kijáratát vesszük célba.
Ha jól sejtjük, arra kell lennie délnek, "hol meleg van, nyugalom és fény". Óránk tizenhetet mutat (17 pillanatot?), sötét borul a városra. Az első kiszemelt menedék olyan szagot áraszt - egy bódé a benzinkút és a vasút közt, s mindez Buda ún. "szívében" -, hogy egy jó szimatú utasnak még Érd-felsőn is facsarja az orrát. Így hát nekivágunk a Nagyenyed utcai meredeknek, mégsem azért, hogy a temetői villamos pályájára álljunk. Hosszú az út az örökkévalóságig, inkább csak egy sarkot fordulunk. Két út áll előttünk, egy biztos és egy ismeretlen.

Az előbbi régi létesítmény, bejárata hordó, neve Fakalapács, a választék tudomásunk szerint mű(gép?)zsíros kenyér és szőlőízesítésű ipari szesz, néha ropi, nem csoda, hogy inkább a járatlan út mellett döntünk. A Clock a túloldalon ketyeg, első ránézésre a nyolcvanas évekből itt maradt lambériás söröző-szuterén, közelebbről árnyaltabb lesz a képzavar: brit pubot imitáló pince lejárata várja lépteinket.

Odalent nem ér különösebb meglepetés, hacsak az nem, hogy a melegséget árasztó faburkolatot, a hasonló bútorzatot és a sárga fényű világítást névadó dekorációkkal dobták fel. Amerre a szem ellát, órák, órák és órák, ha mégsem, akkor órákat ábrázoló képek. A legnagyobb látványosság mégis a mennyezetbe épített tejüveg számlap: időt kérünk, és csak utána az étlapot.

A választék bőséges, de cseppet sem szigetországi. A mexikói (!) és a magyaros (!) kiemelések mellett, nemzetközi, az átlagosnál jóval bőségesebb (és ezért gyanúsabb) kínálat kelleti magát. Hosszas töprengés után itthon maradunk, száz chilis babnál is vonzóbbnak tűnik a házi tarhonya, ami a marhapörkölt (1680 Ft) mellé jár. Meglep az ifjú felszolgáló dinamikus fellépése, de hamar rájövünk, honnan a hév. A helyiség másik felében méretes plazmatévé duruzsol a sportcsatorna gólerős képeivel, pincérünk ott foglal helyet, miután leadta a rendelést. Dohányzik, de az ilyesmi a magyar vendéglátóhelyeket ismerőknek nem okoz különösebb meglepetést. Az már inkább, amit a mellette ülő, ruhájából ítélve felszolgálónak látszó, ám a vendégekkel mit sem törődő ifjú hölgy tesz: miután ráunt a képernyőn bizonyító futballistákra, előkap egy méretes körömráspolyt, és önfeledten manikűrözni kezdi magát. Azt várnánk, hogy a további rémségeket már a saját asztalunkon figyelhetjük meg, de szó sincs erről. Épp ellenkezőleg! Rég ettünk ilyen nagyszerű, remek ízesítésű, megfelelőre főtt marhapörköltet. Noha a tarhonya és az uborkasaláta (390 Ft) nem okozott katarzist, a hús kárpótolt mindenért. Sőt! A szakács óriásra nőtt, gyümölcsöntetes túrógombócával (790 Ft) képes volt további örömforrást fakasztani. Szerencsénkre körömpörkölt nem szerepelt az étlapon.

Figyelmébe ajánljuk