étel, hordó - M. étterem

Mmm - ezek még nem a kéjes megelégedettség mássalhangzói, mindössze a lokalitás nevét ízlelgetjük, mialatt egyetlen lépéssel átszeljük a kies Kertész utcára kihelyezett miniatűr teraszt, s behatolunk a rokonszenvesen eklektikus, a romkocsmák oldott hangulatát a családi kisvendéglők lakályosságával elegyítő erzsébetvárosi üzlethelyiségbe. Az M.

étterem illusztris személyzettel büszkélkedhet, hisz az európai filmgyártás ifjú reménysége, aki nélkül Mundruczó-rendezés jószerint elképzelhetetlen, maga is ezt a csapatot erősíti, ám minket ezúttal egy másik hölgy gardíroz a galériára, hogy ott tanyát vetve belemerülhessünk a megejtően rafinált, gyermekrajzként is értelmezhető étlap tanulmányozásába. Nos hát, az M. étlapja első látásra is átgondoltnak tetszik: nincs rajta száz étel, csak amennyit a konyha felelősséggel vállalhat, s kellő arányban tűnnek elibénk ismerős és általunk még sosem ízlelt fogások. Érett megfontolás után, s számot vetve a nyáresti hőséggel, végül a padlizsánkrém pirítóssal (700 Ft) - hideg fürtösuborka-leves (700 Ft) lépéskombinációval nyitunk, s e döntésünket utólag sincs okunk megbánni. A padlizsánkrém ugyanis állagra és ízre nézve egyaránt jeles rendűnek bizonyul, s a gusztusosan szervírozott házikenyérrel egyszersmind roppant kiadósnak is - szükségeltetik is némi szusszanás, mielőtt érdemben továbbhaladnánk. A hideg fürtösuborka-leves ellenben könnyűnek találtatott, ám ez nyári levesről szólván maga a legfelső elismerés: rég ettünk ilyen üdítően fokhagymás pépesített arcpakolást.

Asztalunk (s részben a galéria fala is) barna csomagolópapírral van lefedve, s ez a fesztelenség szinte csábító: egyél le, ingerkedik a kérészéltű abrosz, s mi nem tudunk ellenállni. Barátságos kiszolgálónk - vagy bájos Hébénk, mint Mikszáth mondaná - derűsen nyugtázza polgári neveltetésünk látványos fogyatékát, s éppily felszabadult mosoly telepszik az ajkára akkor is, amikor a galéria másik rakoncátlanja, egy három év körüli francia kislány (ennivaló teremtés, hogy megmaradjunk a kulináris körben) a felfedezés vágyától sarkallva megbontja a tapétát. Felvilágosítóként is remekül helytáll, midőn az étlap legnagyobb talányát, az oráta (aranydurbincs) minéműségét megfejti számunkra: hal ez a jószág, s mert ráadásul még zöldséges rétest is adnak mellé garnírung gyanánt, hát bűn lenne kihagynunk (2800 Ft). A párosítás meglepő, de működik, mert bár külön-külön egyik összetevő sem a világ csodája, együtt fogyasztva e kettőt igazi rusztikus élményben van részünk, amit a jókora tálon fellelhető egész fokhagymagerezdek csak még tovább fűszereznek. Végképp mértéket veszítve egy második főfogással zárjuk vacsoránkat: kacsacomb hagymás tört krumplival és gyümölcsös párolt káposztával (2300 Ft). A comb ugyan kissé szárazabb az áhítottnál, ám a tört krumpli az anyai kosztot idézi, míg a gyümölcsös párolt káposzta újfent a konyhából kiáradó fantáziát bámultatja. A köret főszereplővé lép elő, s még a káposztahalom tetején elterülő két sárgadinnye-szelet is kitör az ehető dekoráció hálátlan, a kritika részéről rendszerint oly kevéssé méltatott skatulyájából.

Meghatottan és eltelve távozunk az M. étteremből. Még autogramot kérni sincs erőnk.