étel, hordó - PARACELSUS

  • .
  • 2007. november 29.

Trafik

Rehabilitációs Ferencvárosban bolyongunk, ám mielőtt elfogy az utca, megtekinthetjük, hogy is képzelték mintegy negyedszázada a Fradi-újjászületést. A szakadt egyemeletesek és a lakóparkos nagyképűek összevisszasága hirtelen véget ér, egy rakás panelház tornyosul elénk, pedig messze a kispesti rengeteg, hát még a Havanna.
Hogy még rosszabb legyen a kedvünk, célzott helyszínünk, amiről oly sok jót hallottunk, kulcsra zárva - a tükrös kirakat miatt azt sem tudjuk kideríteni, él-e egyáltalán. Annyira lógatjuk az orrunk, hogy egyszerre csak a Nagyvárad téren találjuk magunkat. Nem tartozunk a finnyásak közé, de az aluljáróban látottaktól még jobban elmegy a kedvünk. Babakocsit toló anyuka perel a vodkásüvegéért az élettársnak látszó dzsogginggombóccal, egy fürdőköpenyes öregember járókeretére kötözte az ételhordót, ráadásul a cigiző inasok, BKV-ellenőrök.

Az Üllői út viszont kihalt, legfeljebb a levegő sűrű. Egymásba érnek a kifőzdék, egyikük friss körömpörkölttel, másikuk ingyenszódával csalogat, nekünk azonban egy régi iskolán, a magát "steak-hausnak" (sic!) definiáló Paracelsuson akad meg a tekintetünk. Természetesen pincéről van szó - történelem alulnézetben -, egyik végére kifőzdét, a másikra borozót csatoltak, mi az arany középút mellett döntünk.

Barna falépcső, barna lambéria, sárga üvegek, így legyen ötös találatunk! A lépcső alján villanykörtével töltött fotó a soproni Tűztoronyról, nem csodálnánk, ha a vendéglátó-ipari múzeum védelmét élvezné. Odalent valami rendezvény előkészületeibe szaladunk bele, a szintén múzeumi védettségre jogosult bajszos főúr a hátsó terembe tessékel, ahol - lássatok csodát! - majdnem telt ház fogad. Mindez csütörtök délután több mint meglepő. De van itt más is. Pontosabban nincs. A ruhaszaggató ételszagra gondolunk, aminek hiánya egy ilyen bokszos régi helyen már-már stílustörésnek számít. Hogy azért mégse érezzük olyan jól magunkat, arról a fűtőtest gondoskodik: a levegőtlenség bűz nélkül sem kellemes.

Nem így a zellerkrémleves (460 Ft), ami ránézésre mosogatólének tűnik (melyik zellerkrémleves nem látszik annak?), de az íze káprázatos. A képlet roppant egyszerű, bár cseppet sem szokványos: nem porból vagy kockából készült, hanem zellerből. Így mindjárt másként tekintünk a St. Hubertus vadragura (1690 Ft), pedig itt már szó sincs sziporkákról, bár a mirelitzöldségek mellett kimondottan bizalomgerjesztőnek tűnik a krokett (450 Ft). Ráadásul harapásra, nyelésre is jól reagál, ellentétben a paradicsomsalátával (550 Ft), ami hiába szép, ha teljesen íztelen. Ami a húst illeti, állítólag szarvas, szerintünk inkább főtt marha. Szerény vigasz, hogy nyerőben vagyunk. Ha ugyanis a két állítást (szarvas+marha) összeadjuk, miénk a győzelem.

(Talán így is történt volna, ha nem kóstoljuk meg a tejszínhabos parfét [450 Ft]. Leginkább hógolyóra emlékeztetett, bár annak azért markánsabb az íze. Különösen, ha feldobják egy kis jégcsappal.)

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.