Az Üllői út viszont kihalt, legfeljebb a levegő sűrű. Egymásba érnek a kifőzdék, egyikük friss körömpörkölttel, másikuk ingyenszódával csalogat, nekünk azonban egy régi iskolán, a magát "steak-hausnak" (sic!) definiáló Paracelsuson akad meg a tekintetünk. Természetesen pincéről van szó - történelem alulnézetben -, egyik végére kifőzdét, a másikra borozót csatoltak, mi az arany középút mellett döntünk.
Barna falépcső, barna lambéria, sárga üvegek, így legyen ötös találatunk! A lépcső alján villanykörtével töltött fotó a soproni Tűztoronyról, nem csodálnánk, ha a vendéglátó-ipari múzeum védelmét élvezné. Odalent valami rendezvény előkészületeibe szaladunk bele, a szintén múzeumi védettségre jogosult bajszos főúr a hátsó terembe tessékel, ahol - lássatok csodát! - majdnem telt ház fogad. Mindez csütörtök délután több mint meglepő. De van itt más is. Pontosabban nincs. A ruhaszaggató ételszagra gondolunk, aminek hiánya egy ilyen bokszos régi helyen már-már stílustörésnek számít. Hogy azért mégse érezzük olyan jól magunkat, arról a fűtőtest gondoskodik: a levegőtlenség bűz nélkül sem kellemes.
Nem így a zellerkrémleves (460 Ft), ami ránézésre mosogatólének tűnik (melyik zellerkrémleves nem látszik annak?), de az íze káprázatos. A képlet roppant egyszerű, bár cseppet sem szokványos: nem porból vagy kockából készült, hanem zellerből. Így mindjárt másként tekintünk a St. Hubertus vadragura (1690 Ft), pedig itt már szó sincs sziporkákról, bár a mirelitzöldségek mellett kimondottan bizalomgerjesztőnek tűnik a krokett (450 Ft). Ráadásul harapásra, nyelésre is jól reagál, ellentétben a paradicsomsalátával (550 Ft), ami hiába szép, ha teljesen íztelen. Ami a húst illeti, állítólag szarvas, szerintünk inkább főtt marha. Szerény vigasz, hogy nyerőben vagyunk. Ha ugyanis a két állítást (szarvas+marha) összeadjuk, miénk a győzelem.
(Talán így is történt volna, ha nem kóstoljuk meg a tejszínhabos parfét [450 Ft]. Leginkább hógolyóra emlékeztetett, bár annak azért markánsabb az íze. Különösen, ha feldobják egy kis jégcsappal.)
