étel, hordó - SZLOVÁK

  • .
  • 2010. január 28.

Trafik

Folytatjuk múlt héten elkezdett "legendák nyomában" sorozatunkat, bár nem készakarva. A csütörtöki havazásban kerestünk biztonságos zugot a Szent István körúton a Jászai Mari tér felől jövet, s mivel az útba eső viszkis sztékház (Nirvána?) túlzottan banálisnak tűnt, törökre pedig cseppet sem fájt a fogunk, kezdett reménytelenné válni a helyzet.
De a Bihari János utca sarkán kamaszkori emlékek ragadtak el, "hát vajon megvan még a Szlovák?", és mivel "megvan", nem vacilláltunk sokat.

Akárhogy is, megint legendába botlottunk, noha előző kalandunkhoz (Kaltenberg Bajor Királyi etc.) képest nyilvánvaló az osztálykülönbség, viszont korkülönbségről nem beszélhetünk. A Szlovák is valamikor a múlt század hetvenes éveiben nyitotta meg kapuját, s elhelyezkedésének, árfekvésének és az akkoriban ritkaságszámba menő nyújtott nyitva tartásának köszönhetően hamar népszerűvé vált abban a pesti körben, amit jobb híján "bohémnak" neveztek, bár ma már inkább a lecsúszott illene rá.

Nem hinnénk, hogy bárki akad, aki azt mondaná, hogy valaha is jó hely lett volna a Szlovák, de ez mikor volt akadálya a budapesti legendává válásnak? A nyolcvanas években különösen nem. Elég volt néhány "jellegzetes figura" - hogy mást ne mondjunk, Dixi - felbukkanása, és máris megvalósult a mesevilág. De a felszolgálásról is hallottunk ezt-azt. Amikor például a kissé ittas és ettől még hisztérikusabb költőnő édes bort követelt, a pincér úgy oldotta meg a problémát, hogy a rizlingbe - a hölgy szeme láttára - két kockacukrot hajított.

A legmaradandóbb élmény mégis a szag, a jellegzetes, olajos-orrfacsaró, ruhába égő bűz, amit ugyan még ma is sok helyütt érezni, ám van egy olyan sejtésünk, hogy végleges formáját itt, a Bihari utcai boszorkánykonyhán nyerte el úgy negyedszázada.

És ami ma is változatlan. A havazás, a jeges fuvallat ellenére is már a Szent István körúton érezni, s ahogy közelítünk a bejárat felé, annál inkább. De az emlékezést más sem nehezíti meg. Úgy tűnik, a helyhez egyáltalán nem nyúltak az elmúlt húsz évben: ugyanazok a III. osztályú vasúti kocsira emlékeztető fapados bokszok, ugyanaz a lambéria, és legfeljebb a falon elhelyezett reklámtáblák tűnnek újabb keletűnek. Illetve az energiatakarékos villanykörte mértéktelen használata, ami így neonos ragyogást eredményez, ami a dohányfüsttel megbolondítva várótermi emlékeket idéz. De azért van itt még más változás is, a felszolgáló hölgy például kifejezetten kedves és udvarias, ezt pedig a régi garnitúráról - lásd feljebb - nem mondhattuk el. Az ételválasztékkal (természetesen az árak nélkül) azonban ismét a régi idők köszöntenek ránk, sőt a felszolgálást követően felsejlik a Szlovák régi sikerének még egy, eddig nem említett titka: a döbbenetes mennyiség. Miután a diszkrét és kimondottan jóleső tejfölös gombalevesünket (450 Ft) elfogyasztottuk, az "előételként" jegyzett vájdlingnyi rántott karfioltól (1780 Ft) már ránézésre (majd kóstolás után amúgy is) rosszul leszünk. Kapkodjuk a levegőt, udvariasságból csomagoltatunk, ám közben megérkezik az est fénypontja, a nyitrai finomfalatok (1900 Ft). A burgonyás panírban sütött disznóhúst rizzsel és sonkakockával hozzák, egy valóságos heggyel állunk (ülünk) szemben, jobb helyeken az ilyenre expedíciót küldenek. Az a néhány falat, amit el bírunk fogyasztani belőle, a körülményekhez képest kifejezetten ízletes, bár azt nem bántuk volna, ha tálalás előtt egy olajfalót (Pacurofagus oxitoxicus) ráengednek a hatalmas tálra.

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.

Egyszerű világpolgár, hídépítő

  • Mártonffy Marcell

Észak-amerikai pápára senki sem számított. Íratlan szabály volt – állítják bennfentesek –, hogy jezsuita és amerikai szóba sem jöhet. A szilárd alapelv egyik fele 2013-ban, másik fele 2025. május 8-án dőlt meg. A Chicago környékéről származó Robert Francis Prevost bíboros a megbízható szakértők listáján sem szerepelt a legesélyesebbek között. A fehér füst azonban meglepően hamar előgomolygott a Sixtus-kápolna ideiglenes kéményéből.