Társasjáték

Isla Dorada

  • Kovács Bálint
  • 2011. november 13.

Trafik

 


Már a múlté az a gyerekkorban betanult módszer, amely szerint társasjátékozás közben az adott körben mindig az próbálkozhat saját pontszámának növelésével, aki éppen következik, ezzel előnyt szerezve magának és hátráltatva a többieket. Az utóbbi idők legjobb játékaiban lehetetlen négy-öt embernek elügyeskedni egymás mellett; az Isla Doradában például csak egy bábu van, és a játszók közösen döntik el, merre haladjon. A kerettörténet szerint a csapatnyi felfedező kényszerleszállást hajt végre egy szigeten, amelynek mindenki csak egy-két pontját ismeri, és persze mind azokra a helyekre akarnak eljutni, ahol a vagyont érő régészeti leletek találhatók. Mivel a misszió a biztonság kedvéért együtt halad, licitálással dől el, melyik irányba induljon a csapat – a lehetőségeket nyilván behatárolja, ki milyen „járművekkel” rendelkezik, és azok milyen domborzati viszonyok között boldogulnak. Közben az általam fizetett út állomásaiból bárki más is profitálhat.

 

Hogy a játékot ne lehessen megunni, arról nemcsak a műfajban szinte kötelező „szerencsekártyák” sokasága gondoskodik, hanem a megannyi kiegészítő szabály is. Attól például, hogy a kincskeresés mellett mindenkinek valamilyen pluszküldetésre is koncentrálnia kell, kettős tétje lesz a stratégiánk helyességének, és a játék valós állása is csak a végső pontszámításkor derül ki. A kinek-kinek más, szerencsétlenséget hozó helyszínek miatt pedig nemcsak a pluszpontokért, hanem a mínuszpontok ellen is kénytelenek vagyunk küzdeni. Így a rendkívül alaposan átgondolt játék akár azonnal újrakezdhető – erről persze a nem túl hosszú játékidő is tehet.

 

Mindössze annyit lehet felhozni ellene, hogy a szabály meglehetősen nehézkesen megfogalmazott, így meg kell szenvedni az első játékban; már csak azért is, mert egyes kártyák más néven szerepelnek a szabályban, mint a pakliban.

 

Delta Vision, 2011, 12 500 Ft

 

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.