Társasjáték

Isla Dorada

  • Kovács Bálint
  • 2011. november 13.

Trafik

 


Már a múlté az a gyerekkorban betanult módszer, amely szerint társasjátékozás közben az adott körben mindig az próbálkozhat saját pontszámának növelésével, aki éppen következik, ezzel előnyt szerezve magának és hátráltatva a többieket. Az utóbbi idők legjobb játékaiban lehetetlen négy-öt embernek elügyeskedni egymás mellett; az Isla Doradában például csak egy bábu van, és a játszók közösen döntik el, merre haladjon. A kerettörténet szerint a csapatnyi felfedező kényszerleszállást hajt végre egy szigeten, amelynek mindenki csak egy-két pontját ismeri, és persze mind azokra a helyekre akarnak eljutni, ahol a vagyont érő régészeti leletek találhatók. Mivel a misszió a biztonság kedvéért együtt halad, licitálással dől el, melyik irányba induljon a csapat – a lehetőségeket nyilván behatárolja, ki milyen „járművekkel” rendelkezik, és azok milyen domborzati viszonyok között boldogulnak. Közben az általam fizetett út állomásaiból bárki más is profitálhat.

 

Hogy a játékot ne lehessen megunni, arról nemcsak a műfajban szinte kötelező „szerencsekártyák” sokasága gondoskodik, hanem a megannyi kiegészítő szabály is. Attól például, hogy a kincskeresés mellett mindenkinek valamilyen pluszküldetésre is koncentrálnia kell, kettős tétje lesz a stratégiánk helyességének, és a játék valós állása is csak a végső pontszámításkor derül ki. A kinek-kinek más, szerencsétlenséget hozó helyszínek miatt pedig nemcsak a pluszpontokért, hanem a mínuszpontok ellen is kénytelenek vagyunk küzdeni. Így a rendkívül alaposan átgondolt játék akár azonnal újrakezdhető – erről persze a nem túl hosszú játékidő is tehet.

 

Mindössze annyit lehet felhozni ellene, hogy a szabály meglehetősen nehézkesen megfogalmazott, így meg kell szenvedni az első játékban; már csak azért is, mert egyes kártyák más néven szerepelnek a szabályban, mint a pakliban.

 

Delta Vision, 2011, 12 500 Ft

 

Neked ajánljuk