Képregény

Kirkman-Adlard: The Walking Dead - Élőhalottak 2. Úton

  • Greff András
  • 2011. november 3.

Trafik

 


 

Markoljunk meg egy csapatnyi kevéssé rendkívüli, de valóságos, tehát mégiscsak érdekes figurát, tereljük be őket egy szűk térbe, aztán dőljünk hátra, és figyeljük a táncot, mint a majom a hegytetőről a tigrisek harcát a völgyben - ez a drámai alaphelyzet párkapcsolati szappanoperák, túlélős kalandok és vérpermetes horrorok számára is megannyiszor elegendőnek bizonyult már. Robert Kirkman képregény-sorozatába mindháromból kerültek hozzávalók, és a széria hosszabb távú életképességét éppen az biztosítja, hogy a szerző egy mixermester magabiztos csuklómozdulataival rázza egybe a különféle ízeket. Másfelől a kötetek megkomponáltsága is igen alapos. Az Útonban Rick, Lori, Dale és a többiek előbb egy áporodott levegőjű kisbuszban, majd egy temetetlen, éhes halottakkal telizsúfolt településen, aztán egy elsősorban életveszélyes öncsalást termelő farmon néznek szembe a szabadság szövetén tátongó méretes hiánnyal, hogy nyomorult helyzetükben végül már egy drótkerítéssel védett fegyházat azonosítsanak az élhető tér gondolatával. A következmények beláthatatlanok, és Kirkman nem is engedi, hogy olvasói biztonságban tudhassák az egyre elrongyoltabb karakterek bármelyikét. A feszültség intenzitása így egy pillanatra sem csökken, és ezúttal a cselekmény fordulatai, a dialógusok és a karakterformálás is kifogástalan; a fedélzetre újoncként fellépő Charlie Adlard oldottabb-expresszívebb rajzai pedig értő kézzel szőtt fekete-fehér lepelként borulnak a mélységesen komor történetre.

 

Fordította: Juhász Viktor. Képregény.hu, 2011, 134 oldal, 2290 Ft



Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.