Képregény

Kirkman-Adlard: The Walking Dead - Élőhalottak 2. Úton

  • Greff András
  • 2011. november 3.

Trafik

 


 

Markoljunk meg egy csapatnyi kevéssé rendkívüli, de valóságos, tehát mégiscsak érdekes figurát, tereljük be őket egy szűk térbe, aztán dőljünk hátra, és figyeljük a táncot, mint a majom a hegytetőről a tigrisek harcát a völgyben - ez a drámai alaphelyzet párkapcsolati szappanoperák, túlélős kalandok és vérpermetes horrorok számára is megannyiszor elegendőnek bizonyult már. Robert Kirkman képregény-sorozatába mindháromból kerültek hozzávalók, és a széria hosszabb távú életképességét éppen az biztosítja, hogy a szerző egy mixermester magabiztos csuklómozdulataival rázza egybe a különféle ízeket. Másfelől a kötetek megkomponáltsága is igen alapos. Az Útonban Rick, Lori, Dale és a többiek előbb egy áporodott levegőjű kisbuszban, majd egy temetetlen, éhes halottakkal telizsúfolt településen, aztán egy elsősorban életveszélyes öncsalást termelő farmon néznek szembe a szabadság szövetén tátongó méretes hiánnyal, hogy nyomorult helyzetükben végül már egy drótkerítéssel védett fegyházat azonosítsanak az élhető tér gondolatával. A következmények beláthatatlanok, és Kirkman nem is engedi, hogy olvasói biztonságban tudhassák az egyre elrongyoltabb karakterek bármelyikét. A feszültség intenzitása így egy pillanatra sem csökken, és ezúttal a cselekmény fordulatai, a dialógusok és a karakterformálás is kifogástalan; a fedélzetre újoncként fellépő Charlie Adlard oldottabb-expresszívebb rajzai pedig értő kézzel szőtt fekete-fehér lepelként borulnak a mélységesen komor történetre.

 

Fordította: Juhász Viktor. Képregény.hu, 2011, 134 oldal, 2290 Ft



Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.