kertész lesek - BONFINI/KIKELET <

  • .
  • 2007.09.06 00:00

Trafik

Még mindig divatos mulatság Miskolc lesajnálása bizonyos körökben, pedig a dal már régóta nem arról szól, hogy "egyszer, egy szép napon, tudom, hogy elhagyom..." Nem soroljuk a fejleményeket, legyen elég, hogy nagyot téved, aki acélvárosozik, dévétékázik, parázik, s még most is Pataky Attilát gondolja a város címerállatának. Miskolc a nyári verőfényben kimondottan élhető helynek mutatja magát, ellentétben például Budapesttel.
Hát még, ha a szokásos borsodi gyöngyszemekre vetjük tekintetünket! A diósgyőri vár régóta nem a lakótelepet lezáró kőhalom, Lillafüred láttán, a 35 fokos hőség ellenére, hideg futkos a hátunkon, és természetesen Miskolctapolca is hozza a formáját, elégedetten vetjük magunkat a barlangfürdő vizének habjaiba.

Mindig gyanús egy taxis ajánlata, a műszerfalra celluxozott pajkos lurkók fotója láttán mégis úgy véljük, igazat beszél a mákos hajú pilóta, valóban a tapolcai Bonfinibe hordja családját, ha pirosra vált a naptár. Mire megérkezünk, már-már álruhás (fürdőgatyás) Mátyás királynak képzeljük magunkat. A reneszánsz hangulat ezzel véget is ér, a Bonfini ugyanis a Kikelet nevezetű szálloda étterme. Ez még nem lenne baj, de az egyébként kimondottan barátságos és komfortos létesítményben oly gyakran törik a stílus, hogy valószínűleg többen tervezték, mint ahány szobája van. A Bonfininek akár két neve is lehetne, hiszen a fáklyás, muskátlis, fonott bútoros, műtermésköves terasz még valamelyest harmonizál a mediterrán tengerpartot idéző, mentőöves, halászhálós, műkedvelő festményes verandával, de annál kevésbé a belső helyiség faburkolatú, kandallós, művirágos, a Bonfini név ellenére is meglepetésszerű, mesterkélt időgépével.

Természetesen a teraszra ülnénk, ám az összes asztal foglalt, így a "tengerparton" maradunk. Kifogástalan modorú, középkorú felszolgáló érkezik, elnézést kér, hogy csak itt van hely, elénk teszi az étlapot. Biztosan a nagy meleg miatt felejti el megkérdezni, mit innánk. Legközelebb úgy tíz perc múlva néz felénk, addigra már patakokban folyik rólunk a szénsavmentes verejték. De a választékra nem panaszkodhatunk: az itthon oly gyakori étlap-jópofáskodás ("Folyékony étkek a test erősítésére", "A gyomor előkészítésére való étkek" stb. "fejezetek") ellenére is úgy tűnik, izgalmas kalandok elé nézünk. Csakhogy a hőségre való tekintettel leginkább hideg levessel kezdenénk, az viszont nincs, így beérjük az ásványvízzel, majd az "egy sima, egy fordított" jegyében hagyományos bécsi szelettel (1750 Ft) és a különlegességnek látszó vargányás, zöldfűszeres, sáfrányos csuszatésztával tálalt libasteakkel (2250 Ft) próbáljuk feldobni a meglehetősen gyászos hangulatot. Mint oly sokszor, most is csak a csodában bízunk...

Ilyen bevezető után persze nem nehéz kitalálni, hogy miután megérkeznek az ételek, azt is elfelejtjük, hogy valaha rosszkedvünk volt. A bécsit tanítani lehetne, a hozzávaló sült krumpli pedig káprázatos. De mindez szóra sem érdemes a libához képest, ami egyenesen remekmű. Látványnak sem utolsó, de az igazi csodát az a selymes, már-már erotikus ízvilág jelenti, ami eddig ismeretlen volt a számunkra. Miután komótosan, minden falatot gondosan megjegyezve végzünk vele, már rég nem a melegtől olvadozunk. Kár, hogy az ezt követő fagylaltkehellyel (780 Ft) ismét visszazökkenünk a valóságba, ami - lássatok csodát! - mégis szebbnek tűnik, mint fél órával korábban.

Neked ajánljuk