Könyv: A teljesség ára (Georg Trakl: A magányos ősze)

szerző
Báthori Csaba
publikálva
2002/48. (11. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Apokoli életű, morfinista, félalkoholista, szorongásos, neurotikus, démonai és a világháború elől öngyilkosságba menekülő osztrák Georg Trakl (1887-1914) életműve - összes versei és prózai írásai - nemrég jelent meg Erdélyi Z. János fordításában. A versek zömét eddig is ismertük, az elenyésző jelentőségű öt kispróza pedig nem változtat Trakl-képünkön (recenzióit és levelezését, sajnos, az új kötet sem tartalmazza). Az 1972-ben a Kozmosz könyvek sorozatban megjelent anyag most kiegészült néhány verssel és versváltozattal. Milyen is hát az új Trakl?

Apokoli életű, morfinista, félalkoholista, szorongásos, neurotikus, démonai és a világháború elől öngyilkosságba menekülő osztrák Georg Trakl (1887-1914) életműve - összes versei és prózai írásai - nemrég jelent meg Erdélyi Z. János fordításában. A versek zömét eddig is ismertük, az elenyésző jelentőségű öt kispróza pedig nem változtat Trakl-képünkön (recenzióit és levelezését, sajnos, az új kötet sem tartalmazza). Az 1972-ben a Kozmosz könyvek sorozatban megjelent anyag most kiegészült néhány verssel és versváltozattal. Milyen is hát az új Trakl?

Jobb és bal. Erdélyi Z. János előszava - bár hellyel-közzel igaz - gondolatilag vézna, stílusában lötyögős. Ki kétlené, hogy helyesebb, ha egy fordító magyarít egy egész életművet? Vagy ki ne gyanítaná, hogy a színek Trakl költészetében fontos szerepet játszanak? Erdélyi Z. János mondandója szikkadt, darabos és vértelen. Nem gondolatait sejdítjük, hanem azt, hogy hetekig hegyezte a ceruzát. Ha már összkiadással kínál, elvárhatnánk, hogy a fordító megjelölje tudásának forrásait, vagy netán kurta jegyzeteket fűzzön a bonyolult szövegekhez. Vagy megemlítse az eddigi magyar Trakl-kiadások könyvészeti adatait.

És milyen az új költői szöveg?

Egyenetlen

Örömünket, hogy összest tartunk a kezünkben, kisvártatva csillapítja a részletek tüzetes vizsgálata. Semmi kétség, a fordító tetemes munkát végzett: gondosan sorakoznak a szövegek (német alcímekkel), s a fordításban általában érzékelhető bizonyos sziszifuszian serény igyekezet. Némelyik vers - egészében - meggyőzőnek tetszik, egyenesen bársonyosnak, acélosnak (például az igék megválasztásában), főleg a kötet első harmadában. Akadnak szép részletek, ívelt gyönyörűségek, kies szövegdomborzatok (ígéretes például az új Helian-változat). Többnyire azonban a túlzott hűség feszélyező erőfeszítéseit tapasztaljuk, bizonyos formális fordítói vallomásokat, egy vázlatos költőiszöveg-találás keretében. A túltáplált fordítói lelkiismeret, úgymond, megárt itt a merészségnek, hovatovább béklyózza a találékonyságot. A szótári szemlélet mikroszkopikus aggodalmai végül meg-megtörik a lendületet, s csak szórványosan engedik fellendülni a szöveget egy-egy ihletett magaspontra. (Árulkodnak a prózafordítások. Itt kiviláglik: túl közel hajolni az eredetihez, az is hiba.)

Szóljunk, dióhéjban, részletekről. Vegyük szemügyre rögtön a kötet első darabját (A hollók), jellegzetesen nyugtalanító megoldásaival. Erdélyi az első és a negyedik sorok záró ritmusát az első két strófában megtartja, a harmadikban nem. Miért? A versmondatok görcsösek, ingatagok. "Fekete zugához a délnek / rikácsló hollóraj repül. / Árnyuk kószál szarvas körül, / s olykor komorlón pihenni térnek." Mi tűrés-tagadás, zavar - s ez a szóképzés derűre-borúra fel-felbukkan a könyvben -, zavar ez a "rikácsló", "komorlón" stb. melléknévi igenévi forma. Nyomaszt továbbá, hogy az első mondat alanya a második mondatban hirtelen többes számra vált. Miért? A vers így gücög tovább: "Sebet ütnek a barna csenden, / alatta tarló, révülő, / mint sejtelem-gyötörte nő, / és néha hangjuk érce reccsen." Látjuk: az "alatta" kezdetű sor már a "csend"-re vonatkozik, s ez megakaszt az olvasásban. A zárószakasz: "egy bűzt árasztó dög felett, / és hirtelen Északra vág át / a raj, s felisszák tollak gyászát / vágyakban reszkető szelek." Tehát visszatérünk a rajhoz, az egyes számhoz, ismét megzavar azonban a többes számú ige ("felisszák"), lankaszt az alanykeresés fáradalma, és végül levesszük a polcról az eredetit. Traklnál az utolsó két sor: "És eltűnnek, mint egy gyászmenet, a levegőben, mely gyönyörtől reszket."

További dörzspont:

a rímek

Erdélyi Z. rímei szögletesek, mint egy oktaéder. A fordító sokszor megnyújtja a szóvégi penultimák kötelezően rövid szótagjait, s ez rímtechnikáját tovább érdesíti. Szöveghűsége amúgy megbízható, csak imitt-amott botlik. Az Álom-országban például (első bekezdés) a kutak az eredetiben egyes szám, a második bekezdés végén kimaradt a "kis" jelző. A magyar próza meg-megzöttyen. "Néha vissza kell gondolnom azokra a csöndes napokra, amelyek olyanok nekem, akár egy csodás, boldogan eltöltött élet..." Kell ez a "nekem"? A "gedenken" inkább emlékezést, viszszaidézést jelent (nem "denken"!). A "csodás" jelző Traklnál "wundersam", s ez nem azonos a "wunderbar"-ral - csudálkozásra, ámulatra, meghökkenésre utal. A második bekezdésben: "...ez a nyolc hét olyan volt számomra, mint életem leválasztott, tulajdon része..." Lehet ezt így írni magyarul, ezt a "tulajdon"-t?

Vagy vegyünk szemügyre futólag egy verset szöveghűség szempontjából (Napnyugat, 2. változat). Az első sor állítmánya az eredetiben múlt idejű. A "Pfade der Dörfler" nem "falu-ösvények", hanem a "falusiak ösvényei". A második strófa egyszerűen érthetetlen: "Sóhajok, erdők / lelke telítik / az esti fuvalmat." A harmadik strófa utolsó sorában nem múlt idő áll, hanem konjunktívusz: "werde". Az ötödik szakaszban az "aufgetan" nem "mit homlokára / tolt fel" jelentésben, hanem "felnyílt halánték". A 3. rész második szakaszában ("Schon reift dem Menschen das Korn") egyes szám áll, s ezt, úgy rémlik, főleg keresztény sugallata miatt, nem tanácsos "nékünk"-re lágyítani (ez a "lágy", ez Erdélyi gyöngéje; A parkban című versben például "lágy istenek"-ről beszél, nem úgy, mint Dsida Jenő vagy Lator László - helyesen - "szelíd istenek"-ről). A vers utolsó szakaszában a "dem Schauenden"-t nem "a látnok"-nak fordítanám, hanem egyszerűen: "aki lát". Az utolsó sorban a birtokos névmás ("sein"), úgy tűnik, a "Hingang"-ra is vonatkozik, tehát: "árnyéka és halála".

Ezek apró makulák. Fő kifogásom, hogy az új szöveg nem idézi meg Trakl hallatlan intenzitását, expresszív lobogását és csonka mondatainak döbbenetes pörölycsapásait. Az eredetinek fontos hatástényezői például a határozott-határozatlan névelő elhagyása, a szokatlan szórend, az igekötők mozgósítása - egyfajta erődszerű tömörség és magvasság. Nos, ez a hatás a magyarban szinte elenyészik. Erdélyi néha nagyszerű igéket lel, helyenként képes érzékeltetni az eredetinek kaleidoszkópszerű összetettségét. De a hatást többnyire lerontja az erőltetett szóképzés, a sánta rím, a nyakatekert mondatszerkezet vagy a szolgai hűségből eredő idegenszerű nyelvformálás. Olyan érzésünk támad: hosszú ideig folytatott, mégis, sajnos, felületes munka került elénk. Égvívó igyekezet, de türelmetlenség a részletekben.

Báthori Csaba

Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2002, 2520 Ft

szerző
Báthori Csaba
publikálva
2002/48. (11. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...