Könyv: Maszkos statiszták (Kazimierz Brandys: Rondó)

szerző
Keresztesi József
publikálva
2002/48. (11. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

"Szerelem, színház, háború" - így szól a regény alcíme, és ezzel nagyjából mindent el is mondtunk. A könyv olvasható az emberi sorsokat felfejtő és összeszikráztató nagyregényként, filozófiai pamfletként és kalandregényként is. A szerelem, a színház és a háború nevezetű kulisszákat olyan tapasztalt, bár kissé link díszletmunkások mozgatják, mint a sors, az individualitás és a történelem.

"Szerelem, színház, háború" - így szól a regény alcíme, és ezzel nagyjából mindent el is mondtunk. A könyv olvasható az emberi sorsokat felfejtő és összeszikráztató nagyregényként, filozófiai pamfletként és kalandregényként is. A szerelem, a színház és a háború nevezetű kulisszákat olyan tapasztalt, bár kissé link díszletmunkások mozgatják, mint a sors, az individualitás és a történelem.Egy statiszta ne pipázzon - vágja Tola, a női főszereplő az elbeszélő-főhős Tom fejéhez. Ne pipázzon, mert egy statiszta semmivel sem tűnhet ki. Érdekes módon Tomról (akinek még a valódi nevét sem tudjuk meg) leginkább a pipára gyújtás gesztusa marad meg az olvasó emlékezetében, és persze a visszafogott, szkeptikusan töprengő hangütés, ez a kiegyensúlyozott, az érdeklődést mégis folyamatosan fenntartó, megbízható sodrású beszédmód. S noha a történet szereplőiről számos pazar, aprólékosan kidolgozott lélektani portrét fest, saját szenvedélyeire ugyanebben a távolságtartó, derűs tónusban emlékezik vissza: ő nem fontos, jelzi ugyan, hogy itt van, felbukkan a színen, valahol a háttérben tartja az alabárdot, mégis inkább a színpad előterében álló alakokra érdemes figyelnünk.

Varsóban vagyunk,

a német megszállás időszakában, illetve az azt megelőző években. A szereplők többnyire színészek és színházi emberek. A statisztaként dolgozó Tom a kötet egy pontján "segédrendezőnek" nevezi magát, és ez az önmeghatározás meglehetősen pontosnak tűnik: a drámát mozgató erőket nem ő határozza meg, csupán a saját csekély eszközeivel igyekszik hozzátenni a magáét. Egyfelől részt vesz a földalatti mozgalomban, másfelől kitalálja a Rondó nevű illegális csoportot, hogy légből kapott konspirációs feladatokkal foglalja le azokat az embereket, akiket szeretne megkímélni a veszélyektől. Az alapvetően komikus szituáció (amely jellemző módon csak a regény második felére áll elő) természetesen nyomasztó fordulatot vesz, a kitalált mozgalom kicsúszik a hős irányítása alól, és önálló életet kezd élni. Ennyit a kalandregényről.

A színház, minden látszat ellenére, nem csupán a szereplők életének és a történéseknek a közege, hanem a regény világát alapjában meghatározó metafora is. Tom a következőképpen jellemzi szerelmét, Tolát: "Számára a színház azokat az alakokat jelentette, akiket játszott, és minden szerep megszabadította a bizonytalanságtól. A színház volt az ő megmagyarázott világa." Ez a viszony a világ értelmezésének, egyáltalán mindenféle értelemadásnak a magyarázóelvét is jelenti. A színészek azok, akik az azonosulásban eljutnak "egy határig, amelyen túl a minden és a semmi uralkodik; minden igaz, és semmi sem hazug, minden hazug, és semmi sem igaz. Ezen a határon túl már nem létezik szégyen. Megszabadultak hát a létezés szégyenétől, szabadok voltak, mint minden teremtmény, az embert kivéve." A sors és a történelem ennek a színjátéknak a kereteiként jelennek meg, melyekkel az individuum csak a különböző szerepek betöltésén keresztül érintkezhet. Tom szabadsága abban rejlik, hogy felismeri és elfogadja ezt a szükségszerű viszonyt. Statisztaként, persze, de hát ő nem is vágyik főszerepre.

Ebben a regényben minden a szerepjátszás, az álcák és a rejtőzködés körül forog, a főhős mégsem ismer félre senkit. Átlát a szereplőkön és a szerepeiken. A plasztikusan és gazdagon megrajzolt karakterek, a finom megfigyelések feltétele, gondolom, az említett

intellektuális szabadság

Az elbeszélő a saját sorsát is ugyanazzal az elnéző, megértő figyelemmel elemzi és szakaszolja, amellyel a többi szereplőét, vagy amellyel a történelmi eseményeket kommentálja. Kerüli a pátosz, a döbbenet vagy a felháborodás toposzait. A háborús Varsó poklát csak érintőlegesen hozza szóba, az ellenállásban végrehajtott akciókról is csak annyi szó esik, amennyi feltétlenül szükséges. Annál többet beszél a teázókról, a mulatókról, a mindennapok színtereiről. A szovjet csapatok közeledését egy rozsdás hajón napozva hallgatja, a háború kitörésének iszonyatát pedig az apja váratlan megjelenése teszi világossá a számára: "Sohasem tudtam meg, miért volt apámon vasutassapka. De pont ez a sapka, az ellenzője alól elővillanó elgörbült cvikker és Kummel mérnök beceneve, amelyen megőszült gimnáziumi osztálytársát szólította apám abban az egyensapkában, ami olyan félelmetesen megfiatalította, mintha egy iskolából kicsapott diák állított volna be hozzánk - ebben a helyzetben benne volt az összeomló világ minden borzalma."

A Rondó formáját tekintve emlékirat: voltaképpen egy folyóirat szerkesztőjének címzett helyreigazítási kérelemről van szó, amelyben Tom egy történész tanulmányának az állításait kívánja helyesbíteni. Az így megfogalmazódó élettörténet mozaikkockái azonban nem akarnak hézagmentesen illeszkedni egymáshoz. Az individuum integritása az idők folyamán eljátszott különféle szerepek egymásmellettiségével kerül szembe. A történet végéhez közeledve az elbeszélő erről panaszkodik: "Mert nem én magam sugallom-e ezt az egységet, nem akarok-e összekötni magammal több különböző alakot: az egyetemistát a katonával, a szemfényvesztőt a fegyenccel, a szerelmes statisztát a szerető apával? Különböző darabokban léptem föl egymás után, és ma már egyet sem tudnék eljátszani korábbi szerepeim közül. (...) Ez érthető is, hisz hiányzik a háttér, a régi díszletek, eltűntek a színről a partnerek, és a közönség is megváltozott. És talán ez a legfontosabb: a közönség, amely nem érti a cselekményt. Hogyan magyarázzam meg azt a kort olyasvalakinek, aki egy másik időben élt? Teljes képtelenség." Végül, sejthető módon, a szerelem bizonyul a mozaikkockák egybetartására alkalmas kötőanyagnak, ám ez a szerelmi szál a legkevésbé sem felel meg a hagyományos elvárásainknak. Brandys regénye az önsajnálat nélküli szerelmi önfeláldozás történetét meséli el, s ebben az értelemben kilóg a tradicionális szerelmes regények sorából.

Az elbeszélő eredeti szándékát, az említett helyreigazítás megfogalmazását figyelembe véve a terjedelmes önéletírás, illetve az idősíkoknak az emlékezet mozgását követő váltogatása kissé keresettnek és illogikusnak tűnt a számomra, ám a könyv végére érve mindez elnyeri az értelmét. És, őszintén szólva, olvasás közben sem zavart túlságosan. A Brandys-könyv Pálfalvi Lajos fordításában végül is nagylélegzetű, retorikus, magával ragadó és elegáns lendületű próza.

Keresztesi József

Jelenkor, Pécs, 2002, 1800 Ft

szerző
Keresztesi József
publikálva
2002/48. (11. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...