Könyv: Vissza a modernhez (Bonta János: Modern építészet 1911-2000)

szerző
Szentpéteri Márton
publikálva
2002/48. (11. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az elmúlt években a hazai építészetkritika jelentősen fellendült, és nem csupán mennyiségi értelemben. Egy új és üdvözlendő változás nyomán az építészet ma egyre gyakrabban tárgya a zsurnálkritikának. Ehhez persze az is hozzájárul, hogy az ezredfordulón csak a millenniumi idők beruházási lázához hasonlítható építkezési dömping indult meg: sorra épülnek a városképet alapjaiban meghatározó középületek tucatjai. Nem is beszélve a Bauhaust designtörténeti jelentőségével szemben "ingatlanforgalmazási kategóriává" (Bojár Iván András) silányító, igencsak kérdéses esztétikai értékű lakóparkok járványszerű szaporodásáról. Mindezek mellett nyilván nem lehet szó nélkül elmenni.

Az elmúlt években a hazai építészetkritika jelentősen fellendült, és nem csupán mennyiségi értelemben. Egy új és üdvözlendő változás nyomán az építészet ma egyre gyakrabban tárgya a zsurnálkritikának. Ehhez persze az is hozzájárul, hogy az ezredfordulón csak a millenniumi idők beruházási lázához hasonlítható építkezési dömping indult meg: sorra épülnek a városképet alapjaiban meghatározó középületek tucatjai. Nem is beszélve a Bauhaust designtörténeti jelentőségével szemben "ingatlanforgalmazási kategóriává" (Bojár Iván András) silányító, igencsak kérdéses esztétikai értékű lakóparkok járványszerű szaporodásáról. Mindezek mellett nyilván nem lehet szó nélkül elmenni.

Virágzik az építészeti szakfolyóiratok piaca is. No és persze a világhálón is több olyan remek fórumot kereshet fel a böngésző, ahol nem csupán garbage-ra lel, de jóval inkább folyamatos frissítésű oldalakra, közülük kiemelkedik a www.epiteszforum.hu. A szakkönyvkiadás is fellendülőben: a modern építészet történetét átfogó, nagyobb lélegzetű tanulmányból két új jelent meg az idén: Kenneth Frampton: A modern építészet kritikai története (Terc Kft.), Vámossy Ferenc: A Modern Mozgalom és a késő modern (Nemzeti Tankönyvkiadó). És ilyen friss idei kiadvány Bonta János emeritus profeszszor Modern építészet - posztmodern építészet című egyetemi jegyzetéből átdolgozott - új címében némi szemléletváltást sejtető - "paperback" kézikönyve is.

Szemléletváltás

Hogy miért az új cím, arra Bonta ekképpen felel: "Meggyőződésünk, hogy a jelölt időszak hajtóereje, vezérelve, megszakítások, úttévesztések, visszaesések ellenére a modernitás, a lankadatlan törekvés az újra." A posztmodernről ellenben ugyanott így szól: "A szűk értelemben vett, klasszikus elemekkel élő posztmodern (...) rövid ideig tartó manierista átmenetnek bizonyult, amely korunk szédítő iramú változásait nem volt képes nyomon követni, s hamarosan kénytelen volt átadni a helyét egy, a korai modernt filozófiai-eszmei értelemben folytató, de az új feltételeknek megfelelően attól különböző modern változatainak. Történetünk ezek szerint a modernnel indul és kisebb kitérők után azzal is végződik." (24. o.) Bonta könyvének kritikai jelentősége éppen ebben a pár mondatban ragadható meg. A modern építészet hőskora idején, 1921-ben született professzor, aki vitathatatlanul a modern igézetében alkotott fiatalabb korában - könyvet írt például az építészet és tömegtermelés kérdéséről (1963), Ludwig Mies van der Rohe-ról (1974) vagy a Skidmore-Orwings- Merill alkotta SOM-ról (1982) -, lelkiismeretes odaadással, sok kortársát megszégyenítő éleslátással beletanult ugyan a posztmodern diszkurzus játékszabályaiba, és értően alkalmazza is azokat, ám a modern kitartó híveként bátran fogalmazza meg a posztmodern intermezzó jellegét, és teszi a modernség befejezetlen programjának folytathatóságát tankönyve alapelvévé. Bonta professzor hosszú évtizedek tapasztalatán alapuló bölcsessége kifejezetten üdítően hathat a hazai intellektuális élet jó néhány szereplőjének nyelvhasználatára, hiszen a mára már gyakorlatilag szinte semmit vagy éppen akármit jelentő posztmodern jelző még mindig rendkívül népszerű. Míg bő egy évtizede ez a szó sokak számára az építészetkritikában is csupán nyugatos divatmajmolásra vallott, és jó, ha megtette szitokszónak, addig az elmúlt években - mikorra a vájtfülűek számára ellenben már evidenciává lett, hogy a posztmodernnek leáldozott - a nájmódi felekezetváltók neofita buzgalommal kezdték fűre-fára alkalmazni a terminust. Bonta lezártnak tekinti a posztmodern építészet modernen belüli kritikai fázisát, s ez legalább olyan jó húzás a posztmodern megkésett credóját hirdetők - így többek mellett a szerves építészet egyes híveinek is - nemritkán meglehetősen zavaros rögeszméi ellen, mint mondjuk az Építész Stúdió Kft. újjáéledő modern szellemben épült irodaházai; az Alkotás Pont, a Science Park első üteme Lágymányoson, avagy korábbról a Graphisoft Információs Park a volt óbudai Gázgyár területén.

A könyv természetesen, mint oly sok, szilárd meggyőződésből írt publikáció,

nem hibátlan

Számos kitétele vitatható. Míg az az állítás például alapjaiban elfogadható, hogy a modern a legmélyebb "megrázkódtatást" jelentette az építészet eddigi történetében, az a nézet már problematikus, hogy a modern a korábbi építészetnek "abszolút ellentétét" jelentette volna. Noha a modern képviselői kétségtelenül vehemensen hirdették manifesztumaikban hagyományellenességüket, nem szabad elfelejtkeznünk oly képviselőjéről, mint Le Corbusier, aki a Modulor megalkotásakor reneszánsz előképeket is tanulmányozott, illetve a lakógép és így az Unité d´Habitation esetében az alapötlet első olaszországi tanulmányútján, egy Firenze közelében épült karthauzi kolostorban tett látogatása során merült föl. Bonta kötetében ugyancsak többször felbukkan egy másik bevett közhely, miszerint a klasszikus modern építészet nagyban támaszkodott a kubizmusra, és hogy a képzőművészeti értelemben vett kubizmus megfelelője az építészetben maga a klasszikus modern. Kétségtelen, a dekonstrukció fellépéséig e kijelentés megállta a helyét, különösen, ami az absztrakt kubizmust illeti. A építészeti dekonstrukció azonban markánsan újraírta a modern hatástörténetét: ha van építészeti irányzat, amelyik valóban képes a kubista elvek szerint különböző nézeteket szimultán felmutatni - például dekonstruálni a homlokzat ideáját -, akkor az kevésbé a klasszikus modern, és kevésbé a cseheknél egykor különösen divatos, lényegében dekoratív szerepű, eleve kubistának tartott építészet, mint a dekonstruktív.

Mindezektől és más hasonló, apróbb bizonytalanságoktól eltekintve a könyv rendkívül meggyőző, és ha a lelkiismeretes rendszerezőnek nem is mindig sikerül a huszadik századi teóriarengetegben tökéletesen átlátható rendet vágnia, ha a bonyolult bölcseleti kérdések tömör összefoglalásai itt-ott kissé iskolásan is hangoznak, Bonta János teljesítménye egyértelműen elismerésre méltó. Az egyetemi jegyzetek kiérleltségét, tételszerű tömörségét markáns kritikai állásfoglalásokkal még inkább életszerűvé tevő tanulmány kétségkívül a legközérthetőbb kézikönyv a piacon.

Szentpéteri Márton

Terc Kft., Budapest, 2002, 288 oldal

szerző
Szentpéteri Márton
publikálva
2002/48. (11. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...