kulthírek

  • Narancs
  • 2005. szeptember 22.

Trafik

kulthírek
POPKOMM, MAGYAROK Első alkalommal mutatkozott be külföldön a Hungarofest Kht. keretén belül szeptember elseje óta működő Magyar Zenei Exportiroda: a múlt heti, berlini PopKomm vásáron felállított standon hazai koncertszervezők, lemezcégek, fesztiválok és klubok adataival látták el az érdeklődőket, akiket ezek után körlevélben tudósítanak a magyar zeneipar híreiről, itthon pedig a külföldön adódó lehetőségekről tájékoztatnak. A PopKomm idei mérlege: 48 országból közel 800 kiállító, 15 ezer látogató. A rendezvény idei partnerországa Spanyolország volt, jövőre Brazília következik.

EURÓPAI FILMDÍJ Az Európai Filmakadémia magyar tagjainak szavazatai alapján Mészáros Márta A temetetlen halott című alkotása került be az idei Európai Filmdíjra nevezett 46 játékfilm közé. Az egyes kategóriák jelöltjei-nek szűkebb listáját novemberben hozzák nyilvánosságra, a díjátadás decemberben lesz, Berlinben. A rövidfilmek között versenyben van Cakó Ferenc Randevú című animációs filmje, Szabó István Csodálatos Júliája pedig a közönségdíjban érdekelt, szavazni a www.jameson.ie/peopleschoice címen lehet.

TESCO MOSOLY Hátrányos helyzetű, állami gondozásban, fogyatékkal, különböző betegségekkel élő, 10-15 éves gyermekek és egészséges kortársaik festenek közös, óriás képeket a Tesco Mosoly-napok keretében. A Mosoly Alapítvánnyal közösen, szeptember 10-én indított rendezvénysorozat október 8-án a veszprémi, 15-én a szegedi Tesco áruház parkolójában folytatódik, ahol a gyerekek Alföldi Róbert színész-festő és Schaller István szaktanár segítségével készíthetik el a képeket. Az áruházlánc és az alapítvány szervezésében nyáron beteg gyerekek rekreációs táborokban üdülhettek, az ősszel egészséges és beteg/fogyatékos gyerekek mandalát készíthetnek (Győr), és drámapedagógiai foglalkozásokon vehetnek részt (Siófok), decemberben pedig családi hétvégét tölthetnek el egy táborban.

RIPPL AMERIKAI REKORDJA 520 ezer dollárért, azaz kb. 122 millió forintért kelt el a chicagói Leslie Hindman aukciós ház vasárnapi árverésén Rippl-Rónai József Kalitkás nő I. című képe: aukcióban ez az eddigi legmagasabb áron eladott műve a festőnek, s egyúttal az USA-ban legdrágábban értékesített magyar kép. Az 1892-ben, Párizsban készült, 77 x 55 cm-es mű a Magyar Nemzeti Galériában őrzött, 187 x 76 cm-es Kalitkás nő első változatának tekinthető. A mű eredetiségét elsőként Kieselbach Tamás állapította meg - amit aztán az MNG szakértői is megerősítettek -, s kivette a részét abban is, hogy híre menjen: ritka műkincs bukkant fel, így hozzájárult ahhoz, hogy 50 ezer dollárról induló ára öt perc alatt megtízszereződjék, méltó módon fejezve ki értékét. A Kalitkás nő a modern magyar festészet kezdetének emblematikus darabja, ezért is választotta ezt Kieselbach a témát feldolgozó albuma (Modern magyar festészet 1892-1919) egyik nyitóképének. A művészettörténész-műkereskedő szerint ha itthon árverezik el, akár magasabb árat is elérhetett volna. Leslie Hindman a Narancs kérdésére annyit árult el az eladóról, hogy a Chicago kertvárosában élő család 1978-ban vitte Budapestről Amerikába a képet, amely emlékezetük szerint mindig az ő tulajdonukban volt. A vevő kilétéről annyit közölt, hogy az Európában élő gyűjtő szándékában áll visszavinni Magyarországra a képet, amelyet ki fognak állítani Budapesten. Itthoni közönség száz éve láthatta utoljára.

TORONT"I FILMFESZTIVÁL 52 ország 335 alkotását vetítették a 30. Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol Gavin Hood brit-dél-afrikai produkciója, a Tsotsi kapta a közönség díját: az Athol Fugard regényéből forgatott film egy fiatal bandavezérről szól (a cím jelentése: gengszter). A nemzetközi kritikusok Fipresci-díját a dél-koreai Kang Yi Kwan műve, a Sa-Kwa nyerte, míg a legnagyobb felfedezett díját az ausztrál Sarah Wattnak ítélték a jelen lévő újságírók: Look Both Ways című filmje egy vonatbaleset következményeit vizsgálja.

GYÁSZ 91 éves korában elhunyt Robert Wise: az amerikai filmrendező nevéhez olyan alkotások fűződnek, mint a West Side Story (1961) és a The Sound Of Music (1965) - e musicalekkel négy Oscar-díjat nyert, de már Orson Welles 1941-es Aranypolgárának vágójaként is jelölték a díjra. Az Ambersonok tündöklésében is Welles munkatársa volt. Sokoldalúságát jellemzi, hogy háborús filmeket és sci-fit is rendezett, mint például a nálunk is vetített Androméda-törzs (1971) vagy a Star Trek: The Motion Picture (1979). Utolsó mozifilmjét (Rooftops) 1989-ben, utolsó tévéfilmjét (A Storm In Summer) 2000-ben készítette. Halálhíre egybeesett a San Sebastian-i filmfesztivál nyitányával, ahol retrospektív sorozatot állítottak össze a műveiből.

ÚJ SZOBOR A TRAFALGAR TÉREN "A nőiesség, a rokkantság és az anyaság előtti modern tiszteletadásnak tekintem. Oly ritkán látni a rokkantságot a mindennapi életben, pláne meztelenül, várandósan és büszkén" - nyilatkozta Alison Lapper, akinek 3,5 méter magas fehér márványszobra díszíti mostantól jövő áprilisig a londoni Trafalgar Square északnyugati részén álló talapzatot. A téren lévő négy talapzat közül eredetileg erre az egyre nem került semmi (IV. Vilmos király lovas szobrát kapta volna, de elfogyott a pénz), így 1841 óta üresen állt, leszámítva az 1999-2001 közötti éveket. Az akkori ideiglenes megoldás sikerén felbuzdulva Ken Livingstone, London polgármestere úgy döntött, hogy a talapzaton folyamatosan váltsák egymást a műalkotások, ezáltal is növelvén a brit főváros turisztikai vonzerejét. Megbíztak hat művészt, s terveik közül kettőt kiválasztottak. Most, elsőként Marc Quinn Alison Lapper Pregnant című szobrát állították fel. Modellje karok nélkül és deformált lábakkal született, s maga is művész, szájjal fest és - nyilván segítséggel - fotózik, szobrokat készít. Parys nevű kisfia születését, Alison életét a terhesség ideje alatt és az egészséges gyermek világra jötte után a dán Bente Milton dokumentumfilmje örökítette meg: az Alison's Baby 2002-ben Prix Italia díjat nyert. (Egyik képünkön a szobrász és a mű makettje, másikon a modell és gyermeke.) Marc Quinn szobra feminitást kölcsönöz a háborús, tehát férfias emlékeket ébresztő térnek, reflektál az azt uraló Nelson admirális félkarúságára, és bevitte a közbeszédbe a rokkantság témáját. Alison Lapper helyét 2007 áprilisától a német Thomas Schütte Hotel for the Birds című alkotása foglalja el, színes szállást nyújtván majd a teret ellepő galamboknak.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.