kulthírek

  • Narancs
  • 2006. február 16.

Trafik

kulthírek

PÁVA UTCA: NYÍLIK AZ ÁLLANDÓ Jogfosztástól népirtásig - a magyar holokauszt áldozatainak emlékére címmel február 21-én 10 órától látogatható a Holokauszt Emlékközpont állandó kiállítása a Páva utcai intézményben.

EGYIPTOMI FELFEDEZÉS Amerikai régészek értékes leletekre bukkantak a Királyok Völgyében: azóta, hogy 1922-ben rátaláltak Tutenkhamen sírjára, a most feltárt sírkamra szolgált itt az első jelentős eredménnyel. Öt múmiát találtak érintetlen szarkofágban, s több mint húsz nagyméretű korsót, érintetlen fáraói pecséttel lezárt állapotban, négy méterrel a földfelszín alatt, kb. öt méterre Tutenkhamen sírjától.

A POKOL TORNÁCA Nagy nézettség és elismerő kritikák sora fogadta Oroszországban Alekszandr Szolzsenyicin önéletrajzi elemeket is tartalmazó regénye, A pokol tornáca tévéadaptációját. A Gleb Panfilov rendezte tízrészes sorozat egyes epizódjai 15 millió nézőt vonzottak az állami tulajdonú Rosszija csatornához - többet, mint a Terminátor 3 az egyik konkurens privát kereskedelmi adón. Panfilov 1974 óta szerette volna filmre vinni a Nyugaton 1968-ban, a Szovjetunióban csak a glasznoszty idején megjelent művet - ez az első Szolzsenyicin-regény, amelyet a Nobel-díjas író hazájában, ráadásul az ő aktív közreműködésével megfilmesítettek.

GYÁSZ 65 éves korában, tüdőfibrózis következtében elhunyt Peter Benchley: az ő regénye alapján készítette Állkapcsok című, hatalmas sikerű filmjét 1975-ben Steven Spielberg. A korábban újságíróként, s egy időben Johnson elnök beszédírójaként dolgozó Benchley 1974-ben jelentette meg a gyilkos cápáról szóló, s immár világszerte 20 millió fölötti példányszámban elkelt művét. A fehér cápa mellett a - szintén vászonra vitt - Mélység és a Gyilkos csápok olvasható tőle.

MEGHALT NAM JUNE PAIK A videoművészet korszakalkotó mestere 73 éves korában hunyt el miami otthonában. Nam June Paik 1932-ben született Dél-Koreában. Gyerekkorában zongorázni tanult, később zeneszerzői stúdiumokat is folytatott. A koreai háború elől menekülvén a szüleivel Hongkongba, majd Japánba költözött, ahol művészettörténetet végzett. 1958-ban filozófiai és zenei tanulmányok céljából Németországba utazott, ahol részese lett a fluxus mozgalomnak. Első performanszainak egyike (Hommage a John Cage) előre rögzített és élőben létrehozott hangok kombinálásával valósult meg Düsseldorfban. Első tévéinstallációját 1963-ban állította ki Exposition of Music - Electronic Television címmel. New Yorkba költözése után, 1965-től dolgozott videóval. Múltat és jelent, Keletet és Nyugatot összekapcsoló emblematikus alkotását, a TV Buddhát 1974-ben, New Yorkban mutatta be. Az 1977-es kasseli documenta egyik "főszereplője" volt, s részt vett az 1984-et köszöntő műholdas tévéműsor, a Good Morning, Mr. Orwell létrehozásában. Az 1988-as szöuli olimpián 1003 vi-deomonitorból épített tornyot (The More The Better - Minél több, annál jobb), 1993-ban Hans Haake társaságában Németországot képviselte a velencei biennálén.

GRAMMY-DÍJASOK A képünkön látható John Legend nyerte a legjobb új művésznek járó díjat a 48. Grammy-gálaesten, s Ordinary People című dalával a legjobb R&B-énekesi teljesítmény díját, a Get Lifteddel pedig a legjobb R&B-album díját is kiérdemelte. A John Stephens néven született muzsikus persze nem a semmiből jött, olyan sztárokkal dolgozott már együtt, mint Lauryn Hill, Alicia Keys, Britney Spears, Janet Jackson, Common, a Black Eyed Peas és Kanye West, aki most szintén három Grammyvel gazdagodott. Ugyanennyit nyert Mariah Carey, viszont öt jutott a U2-nak, beleértve az év albumát (How to Dismantle an Atomic Bomb) és dalát (Sometimes You Can't Make It on Your Own). Az év hosszú formátumú videóját Martin Scorsese készítette Bob Dylanről (No Direction Home), világzenében Ali Farka Toure és Toumani Diabate (In the Heart of the Moon), illetve Gilberto Gil (Eletracustico) nyert. Pierre Boulez 26. Grammy-díját gyűjtötte be.

FILMSZEMLE: EREDMÉNYEK Pálfi György Taxidermia és Hajdu Szabolcs Fehér tenyér című alkotása tarolt a 37. Magyar Filmszemlén: közösen nyerték el a külföldi kritikusok díját, Pálfié lett a nemzetközi és diákzsűri fődíja, nála játszott a két legjobb epizodista (Stanczel Adél és Czene Csaba), s díjat kapott látványtervezői gárdája is. Hajdu a legjobb rendező elismerését kapta, vágója, Politzer Péter Arany Ollót, négy alkotótársa pedig produceri díjat. Rendezői látványdíjban részesült Szemző Tibor (Az élet vendége - Csoma-legendárium), az operatőrin Nagy András (Johanna; Fehér tenyér) és Máthé Tibor (Vadászat angolokra) osztozott, a legjobb forgatókönyvért járót Goda Krisztina, Heller Gábor és Divinyi Réka (Csak szex és más semmi) kapta. Elsőfilmes rendezőként Kocsis Ágnest jutalmazták (Friss levegő), legjobb zeneszerzőként Tallér Zsófiát (Johanna). A legjobb főszereplők: Tóth Orsi (Johanna; Egyetleneim) és Csányi Sándor (Csak szex...). A dokumentumfilmes fődíjat Forgács Péter (Fekete kutya - Történetek a spanyol polgárháborúból), a tudományos-ismeretterjesztő kategóriáét Lakatos Iván (A Casus-Belli ember), a kisjátékfilmes kategóriáét Buvári Tamás (Kivégzés), a kísérleti filmes fődíjat Halász Péter (Herminamező - Szellemjárás) nyerte.

MINÕSÉGI ÚJSÁGÍRÁSÉRT Kötetet állítottak össze a Minőségi újságírásért díj 2005-ben elismert cikkeiből, köztük a Magyar Narancs több munkatársának írásaiból, plusz Magyar Nemzet, HVG, Magyar Hírlap, Népszabadság, Figyelő, Élet és Irodalom, Index, Szabad Föld. A kötetet a Minőségi Újságírásért Alapítvány és a díjat támogató PricewaterhouseCoopers jelenteti meg.

MÁRQUEZ VISSZAVONUL Gond nélkül meg tudnék írni egy új regényt, de az emberek megéreznék, hogy nem teljes szívemből született - nyilatkozta a La Vanguardia című spanyol lapnak Gabriel García Márquez, akinek ezek szerint, ha nem gondolja meg magát, a Bánatos kurváim emlékezete marad az utolsó regénye. A Mexikóban élő, 78 éves kolumbiai író hosszabb ideje rákbetegséggel küzd, s a fikció helyett inkább a trilógiának tervezett önéletrajzán dolgozik, melynek első kötete Azért élek, hogy elmeséljem az életemet címmel jelent meg.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.