kulthírek

  • .
  • 2008. július 17.

Trafik

SZADAT, KHOMEINI IRÁNI FILMEN Az 1981-ben meggyilkolt Anwar Szadat családja perrel fenyegeti az iráni tévében az iszlám újjászületés mártírjainak tiszteletére sugárzott, angolul Assassination of a Pharaoh címen futó film gyártóit, mert jóváhagyásuk nélkül készítették el azt. Az egykori egyiptomi elnököt az Izraellel kötött 1979-es béke miatt gyilkolták meg, merénylőinek egyikéről, a halálbüntetéssel sújtott Khaled Islambouliról utcát neveztek el Teheránban. Behrouz Afkhami iráni rendező filmet forgatott az 1979-es iszlám forradalmat vezető Khomeini ajatollahról: a Farzand-e Sobh (A reggel gyermeke) bemutatóját februárra, a forradalom 30.
évfordulójára tűzték ki.

MAGYAR ANIMÁCIÓ BRAZÍLIÁBAN 13 magyar produkciót hívtak meg a Rio de Janeiróban kezdődő, majd S-o Paulóban folytatódó Anima Mundi filmfesztiválra: Alexei Alexeev, Cakó Ferenc, Cziráki Gergely, Ducki Tomek, Horváth Mária, M. Tóth Géza, Nagy Lajos és Sándor József alkotásait a versenyprogramokban, Gaál Fruzsina, Tóth Pál, Szilágyi Varga Zoltán filmjei és Cakó Ferenc egy másik munkája az információs programban szerepelnek.

SZÜRREALISTÁK MÚZEUMA Berlinben, az egykori Egyiptom Múzeum 10 millió euróért átalakított épületében múzeumot kaptak a szürrealisták: az egyelőre tíz évre a városnak kölcsönzött Scharf-Gerstenberg-gyűjtemény az előfutárok (Piranesi, Goya) és a 20. századi klasszikusok (Klee, Dalí, Magritte stb.) mintegy 250 alkotását mutatja be.

COHEN A SZÍNPADON Háromórás koncertet adott a Montreux Jazz Fesztiválon Leonard Cohen: a 74 éves kanadai dalszerző-énekes 1976 és 1985 után harmadszor lépett fel itt. Cohen 15 éve visszavonult, de anyagi okok (egykori menedzsere lenyúlta a pénzét) újra színpadra kényszerítették. Világ körüli turnéját júniusban, Torontóban indította. Legutóbbi albuma, a Heather 2004-ben jelent meg.

MAGYAR SIKEREK KARLOVY VARYBAN Többszörös magyar sikert hozott a 43. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál: Gigor Attila oklevelet vehetett át A nyomozóért, és ír-svéd koprodukcióban készült krimije elnyerte a Nemzetközi Filmklub Szövetség Don Quijote-díját is. Az Anger Zsolt és Rezes Judit főszereplésével forgatott film hazai premierje szeptemberben lesz. Ugyanebben az elismerésben részesült Petr Zelenka is, cseh- lengyel Dosztojevszkij-adaptációja (Karamazovi) a nemzetközi kritikusok Fipresci-díját is megkapta. A rövid dokumentumfilmek versenyének legjobbja a Letűnt világ lett: Nemes Gyula tíz éven át örökítette meg a Kopaszi-gát átalakítását. Lakatos Róbert Bahrtalo! című, osztrák-német dokujátékfilmje az Europa Cinemas zsűrijének díját nyerte: ennek legfontosabb hozadéka, hogy bemutatják majd a hálózathoz tartozó mozikban. A fesztivál fődíjasa a dán Henrik Ruben Genz horror- és westernelemeket vegyítő filmje, a Frygtelig Lykkelig (Rémesen boldog) lett, a zsűri különdíjasa pedig Nan T. Achnas indonéz-francia-holland-svéd produkciója, a The Photograph. A legjobb alakítást a cseh Martha Issová és Jirí Mádl, a Deti noci (Éjjeli baglyok) két főszereplője nyújtotta.

VILÁGÖRÖKSÉG 27 új bejegyzéssel gyarapodott az UNESCO Világörökség-listája: a szervezet québeci ülésén 19 kulturális és 8 természeti hely felvételéről döntöttek. Pápua Új-Guinea, San Marino, Szaúd-Arábia és Vanuatu első ízben került fel a listára: Pápua egy 6500 évvel ezelőtti mezőgazdasági művelés nyomait őrző területtel (Kuk), San Marino a városállam történelmi központjával és a Titano-heggyel. Szaúd-Arábiából a képünkön látható Al-Hijr került a listára: ez az időszámítás előtti és utáni első század közötti nabateus civilizáció legnagyobb építészeti emlékegyüttese a jordániai Petrától délre. A Csendes-óceáni-szigeteken található Vanuatu a Roi Mata elnevezésű törzsfőnökök 16. századig visszavezethető nyughelyeivel büszkélkedhet. Hazánk és Szlovákia a Duna és a Vág összefolyásánál, a Komárom-Komarnóban lévő erődrendszerrel pályázott, de a tanácskozás előtt - az esélyeket mérlegelve, a későbbi sikeres jelentkezés reményében -, közös döntés alapján visszavontuk a pályázatot. Szlovákia így sem marad új világörökségi helyek nélkül, mert a Kárpátokban található, 16-18. századi fatemplomok (két római katolikus, három protestáns és három görögkeleti) kedvező elbírálásban részesültek - képünk Bodruzal faluban készült. A leggyakrabban építkezés miatt veszélyeztetett világörökségi helyek listájára felkerült Bordeaux, a mali Timbuktu, az üzbegisztáni Szamarkand és a földcsuszamlás, erdőirtás, illegális behatolások fenyegette perui Machu Picchu.

KAFKA 125 ÉVE A szenzációra éhes média és az apró részletek iránt is fogékony, de szkeptikus irodalomtudomány egyaránt kíváncsian várja annak a hagyatéknak a vizsgálatát, melynek híre a Haarec című izraeli lap tudósítása nyomán bejárta a világsajtót. Franz Kafka eddig ismeretlen iratairól van szó, melyekhez még nem férhettek hozzá kutatók, mert tulajdonosuk, Esther Hoffe, Max Brod egykori titkárnője nem engedte. Brod Kafka barátja volt, neki köszönhetően maradtak és jelentek meg az író művei, bár ő halála előtt azt kérte, égesse el azokat. Brod a Prágát megszálló nácik elől Palesztinába menekült a hagyatékkal, Tel-Avivban halt meg 1968-ban. Esther Hoffe nemrég, százéves korában hunyt el, örökségével lányai rendelkeznek. Idén egyébként éppen ideje, hogy Kafka életére és műveire új fényt vessen valami, hiszen 125 éve született - ez alkalomból nagyszabású kiállítást rendeztek róla a heidelbergi egyetemi könyvtárban (www.ub.uni-heidelberg.de).

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.