kulthírek

  • .
  • 2011. július 28.

Trafik

GYÁSZ 89 éves korában, Athénban elhunyt Mikhalisz Kakojannisz: a Cipruson született rendező legismertebb alkotása, a Zorba, a görög 1964-ben három Oscar-díjat kapott - de ezek egyike se jutott neki és a főszereplőknek, Anthony Quinn-nek és Irene Papasnak. Két másik filmje is eljutott az Oscar-jelölésig, az 1962-es Elektra és az 1977-es Iphigenia. 44 éves korában elhunyt David Ngoombujarra, a legismertebb ausztrál őslakos színészek egyike: holtan találták egy parkban, Fremantle-ben.
Olyan filmekben játszott, mint a Blackfellas, a Rabbit Proof Fence vagy a Crocodile Dundee in Los Angeles. Sok ezer őslakoshoz hasonlóan az erőszakos asszimiláció jegyében gyerekkorában őt is elvették a szüleitől. Egy fehér perthi család fogadta örökbe, eredeti nevét is csak felnőttkorában kapta vissza.

BÁNK BÁN: MESSZE MÉG L.A. A kultúráért felelős államtitkárság napokon belül két közleményt is kiadott arra reagálva, hogy a Los Angeles-i Operaház a főigazgató, Plácido Domingo minden jó szándéka ellenére is elállt a Bánk bán novemberi bemutatásától, mert az őszi évad műsorának mostani bejelentésekor nem látták biztosítottnak a négy előadás zavartalan megvalósulását. Sem a július 20-i, sem a 25-i nyilatkozat nem tisztázza, mit mulasztott el, miben késlekedett a magyar fél, csupán megerősíti a magyar kormány elkötelezettségét a Káel Csaba által rendezendő előadás megvalósítása mellett - legalább a következő évadban -, amelyre a kormány 200 millió forintot csoportosított át. A Népszabadság információja szerint ennek a duplájára lenne szükség.

FILM POE-RÓL Legismertebb verse, A holló címével készült film Edgar Allen Poe életének utolsó napjairól: az író szerepét John Cusack alakítja. A James McTeigue által rendezett film szerint Poe és egy detektív együtt nyomoz egy gyilkos után, aki a Poe történeteiben olvasott módokon teszi el láb alól áldozatait.

MARSHALL McLUHAN 100 ÉVE 1911. július 21-én született Marshall McLuhan, és az évfordulóra félidejükhöz érkeztek a centenáriumi rendezvények, amelyekből Budapest is kiveszi a részét. Az 1980-ban elhunyt kanadai médiateoretikus hírnevét 1962-ben publikált munkája, A Gutenberg-galaxis: a tipográfiai ember alapozta meg, amely 40 évvel később, 2001-ben jelent meg hazánkban - azóta is ez az egyetlen teljes kötete magyarul. Nincs lefordítva sem az 1964-es Understanding Media: The Extensions of Man, sem a The Medium is the Message: An Inventory of Effects és a War and Peace in the Global Village, amelyeket 1967-68-ban készített Quentin Fiore közreműködésével. Leginkább talán azzal került be a köztudatba, ahogy az Annie Hall mozipénztáros-jelenetében önmagát alakítva igazat adott Woody Allennek egy tudálékos értelmiségi pasassal szemben. Ránk fér némi továbbképzés - ehhez segíthetnek hozzá a Kitchen Budapest, a Ludwig Múzeum, a Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszéke és az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézete tavasszal kezdődött rendezvénysorozatának ősszel folytatódó eseményei: a szervezés alatt álló, Globális falu című konferencia, a McLuhan üzenetei a kortárs kommunikáció- és médiakutatás számára című, november 11-12-i konferencia (jelentkezés előadási tervekkel július 30-ig a mcluhan [at] emc [dot] elte [dot] hu címen), és a november 22-i Kollektív Akció (egész napos tévénézés, médiaanalízis meghívottakkal). Mindezek a centenárium nemzetközi rendezvénysorozatához kapcsolódnak (a hazai eseményekről: mcluhan100.kibu.hu; a nemzetköziekről: marshallmcluhan.com), mint amilyen például a berlini kanadai nagykövetség multimediális információs központjában, a Marshall McLuhan Salonban augusztus 31-ig látható Through the Vanishing Point című kiállítás, David Rokeby és Lewis Kaye munkája.

ELHUNYT LUCIAN FREUD Napjaink legkiemelkedőbb figuratív festőjének, a portré mesterének tartották, művei rekordárakon cseréltek gazdát, és a legnagyobb múzeumokban találhatók. A pszichoanalitikus Sigmund Freud unokájaként 1922-ben született Berlinben, családja 1933-ban, a náci hatalomátvétel után Nagy-Britanniába menekült, 1939-ben kapta meg a brit állampolgárságot. Önálló kiállítással 1944-ben mutatkozott be. A világháború után éveket töltött Franciaországban és Görögországban. Londonba hazatérvén a később Londoni Iskolának nevezett figuratív festők laza csoportjához tartozott Francis Bacon, Frank Auerbach és mások mellett. Portréi és aktjai hatása alól az se vonhatja ki magát, aki egyébként idegenkedik a stílusától. II. Erzsébet angol királynő ezzel együtt 2000-ben vállalta, hogy arcképét Freud fesse meg. 1954-ben ő képviselte Nagy-Britanniát a Velencei Biennálén, tavaly a párizsi Pompidou Központban volt nagyszabású kiállítása. 88 éves volt.

MACHU PICCHU 100 ÉVE 1911 júliusában az amerikai Yale Egyetem régésze, Hiram Bingham - bár nem ezt kereste - megtalálta az 1500-as évek óta elhagyott egykori inka várost, a perui Andok 2400 méteres magasságában fekvő Machu Picchut. Ettől az időponttól számítva ünneplik idén a páratlan régészeti lelőhely újbóli felfedezésének centenáriumát, habár vannak adatok arról, hogy korábban is jártak ott, 1902-ben például a perui Augustin Lizarraga. Machu Picchut 1983-ban vették fel az UNESCO világörökségi listájára. Nem könnyű megközelíteni, de folyamatosan nő a turisták száma, 1991-ben kb. 77 ezren, 2009-ben több mint 800 ezren keresték fel. 2010-ben az esőzés elmosta az ide vezető vasutat, ekkor négyezer turista a közeli Aguas Calientesben rekedt. Jelenleg napi 2500-ban maximálják a látogatók számát, de ha megépül az autóút, amelynek építését a vasút használhatatlanná válása után határozták el, nehéz lesz ennek érvényt szerezni - az UNESCO ellenzi is a beruházást, és Machu Picchut veszélyeztetett világörökségi hellyé nyilváníthatják.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.