chili&vanília - A fűszermesterről

  • .
  • 2011. július 28.

Trafik

Szumák, rózsa, csokoládé, ánizs, narancsvirág - csak néhány fűszer, amely megjelenik Lior Lev Sercarz egzotikus keverékeiben. Mind mögött egy-egy történet, hangulat, személy és inspiráció.
A 39 éves fűszermester New York egyik legérdekesebb és legeredetibb gasztronómiai figurája. Izraelben nőtt fel, gasztronómiai pályafutását is itt kezdte, később beutazta Olaszországot, Belgiumot, Dél-Amerikát, majd a lyoni Paul Bocuse Intézetben szerzett szakácsdiplomát. Olivier Rollinger Michelin-csillagos francia séf mellett szeretett bele a fűszerek világába, ma pedig New Yorkban él, és megvalósította azt, amiről 12 évig álmodozott: művészeti galériával egybekötött fűszerműhely tulajdonosa és a város legnevesebb konyhafőnökeinek fűszerbeszállítója. Fűszeres kekszeit egyedi, kortárs grafikákkal nyomott fémdobozokba csomagolja, a kollekció félévente cserélődik, a művek pedig megtekinthetők a 11. sugárúton található galériában, amely egyben sütödeként és irodaként is szolgál.

Ugyanitt lehet megvenni a fűszerkeverékeket is, amelyeket helyben készít - leginkább személyre szabottan, például séfek, cukrászok és bártenderek számára. Bárcsak ajánlhatnám mindenkinek, hogy látogassa meg, és tankoljon fel különleges és egzotikus fűszereiből! Jobb híján arra biztatom az ínyenceket, hogy kísérletezzenek bátran a szerencsére már itthon is hozzáférhető különleges fűszerkeverékekkel - például az alábbi módon. A sárga vajbabot nehéz elképzelni sütve, de garantálom, hogy egy kísérletet megér, ugyanis zseniális.

Currys sült vajbab

Hozzávalók (2 adag)

50 dkg vajbab

4 evőkanál olvasztott vaj

4 evőkanál olívaolaj

2 teáskanál currypor vagy más izgalmas

fűszerkeverék (pl. Raz el Hanout)

só, bors

A sütőt előmelegítjük 200 fokra. A vajbab szárát lecsipkedjük (a hegyes végét nem szükséges). Összeforgatjuk az olvasztott vajjal és az olívaolajjal, majd megszórjuk a fűszerkeverékkel, az is egyenletesen érje mindenütt. Kiterítjük egy sütőpapírral vagy alufóliával leterített sütőlapra. Sózzuk, borsozzuk. Kb. 15-20 percig sütjük, amíg a vajbab aranyszínűre, enyhén ropogósra sül. Magában is kiváló (sült burgonya helyett például), de halak vagy sült csirke köreteként is remek.

A szerző blogja: www.chiliesvanilia.blogspot.com

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.