mi a kotta? - Ferdinánd menyegzője

  • .
  • 2010. december 9.

Trafik

Mint az köztudomású, nagy királynőnk, Mária Terézia minden további nélkül elnyerhette volna akár a Hős Anya Érdemrend legfelső fokozatát is, hiszen túl azon, hogy mindösszesen 16-szor szült, gyermekei neveltetését és felnőtt életét is gondoskodó figyelemmel kísérte. Így természetesen fiai és leányai kiházasítására is gondja volt, bár e téren korántsem kísérte mindenkor szerencse anyai kombinációit: Marie Antoinette házasságáról most nem szólva az uralkodónő sorban egymást követően három leányát is eljegyezte a nápolyi királlyal, ám csupán a legfiatalabb, Mária Karolina főhercegnő érte meg az esküvőt, s vált utóbb felettébb aktív királynévá.
A dinasztikus szempontokat is mérlegelő mama tizennegyedik gyermeke, az erősen kiskorú Ferdinánd Károly Antal főherceg számára például már egészen korán lekötötte a modenai herceg örökösének, Estei Mária Beatrix Rikardának a kezét (festményünk már asszonykorában mutatja e kékvérűt). Az esküvőre azután vagy másfél évtizeddel később, 1771 októberében került sor, s a ceremóniát egy sor rendezvény kísérte. (Futólag közbevetve: e házasságból származott a Ludovika névadója s egy korán elhalt esztergomi prímás is.) Így ekkor mutatták be a mitológiai történetével a szülői házasságszerzés aktusát felmagasztaló Ascanio Albában című ünnepi színjátékot is, amelynek 15 esztendős szerzőjét éppenséggel Mozartnak hívták. Ezt a korai Mozart-operát állítja most színpadra az összeszokott szcenírozó páros, Parditka Magdolna és Szemerédy Alexandra. A várva várt produkciót Fischer Ádám vezényli majd, az anyai szerepben tündöklő Vénuszt Wierdl Eszter, míg feleséghez juttatott magzatát Schöck Atala fogja játszani-énekelni (Opera, december 12. és 14., hét óra).

A serdülő Mozart karrierjének korábbi és későbbi állomásairól a hét több koncertje szolgál hangzó híradással. Játékos énjét a Concerto Budapest és a Liszt Akadémia sorozatának esedékes estje idézi majd Rolla Jánossal és a tudós Batta Andrással (Thália, december 13., fél nyolc), míg a gyermekkori Grabmusikot és a Köchel-jegyzéket záró Requiemet a Filharmóniai Társaság koncertje kínálja, újra csak a nagyszerű Fischer Ádám irányítása alatt (Opera, december 13., fél nyolc).

A hét koncertprogramja egyebekben a szlávoké - vendégművészeké éppúgy, mint komponistáké. A Pestre látogató Sinfonia Varsovia Chopin f-moll zongoraversenyét adja majd Farkas Gábort kísérve (Nemzeti Hangversenyterem, december 12., hét óra), szerdán pedig egy másik karakteres szláv alakulat, az Orosz Nemzeti Zenekar játszik orosz zenét, Dvorák három szláv táncát előzékenyen előrebocsátva - Mihail Pletnyov pálcája alatt, s korántsem mellesleg a kiváló Gidon Kremer közreműködésével (Nemzeti Hangversenyterem, december 15., fél nyolc). Ez utóbbi koncert Sosztakovics 9. szimfóniájával zárul, s ugyancsak Sosztakovics-szimfónia, csupán éppenséggel a leningrádiak honvédő hősiességét lekottázó Hetedik szegi majd be a MÁV Szimfonikus Zenekar Hacsaturjánnal nekilóduló soros bérleti hangversenyét is a Budapesti Operettszínházban (november 14., hét óra).

Figyelmébe ajánljuk