Képregény

Papp Imre: Deveraux

  • Baski Sándor
  • 2011. december 14.

Trafik

Nem volt eseménytelen év az idei a magyar szerzői képregények szempontjából, több tehetséges fiatal alkotónak sikerült bemutatkoznia. Felvidéki Miklós és Szabó Levente a MaNcs hasábjain is tárgyalt dolgozatai (Némajáték; Scrap) valóban szerzői művek, amennyiben a műfaji jellemzők helyett inkább az író-rajzolók sajátos stílusa érvényesül bennük. A "szerzői képregény" terminusának azonban akad egy másik jelentése is, legalábbis mifelénk: a szerző által kiadott képregény. Ilyen Papp Imre Deveraux-ja, amely abban is különbözik az említett kiadványoktól, hogy a műfaji szabályokat precízen betartja. Hasonló vállalást eddig csak a Random virtuális képregény-antológia készítői tettek, teljes minisorozatot ellenben először Papp jelentetett meg magyar nyelven, a Deveraux tehát ebből a szempontból mindenképpen kuriózumnak számít.

 

A választott történetsémát és stílust illetően már kevésbé. Papp akkor sem tagadhatná, hogy a Hellboy az egyik kedvenc képregénye, ha akarná; javára írandó, hogy nem is akarja. Mike Mignola Pokolfajzatához hasonlóan az ő főhőse, a címbéli Michael Deveraux is démonok és egyéb természetfeletti lények felkutatásával, illetve likvidálásával múlatja napjait. Ezen a ponton egy másik kultikus képregényhős, az okkultista detektív, John Constantine hatása is beazonosítható, Papp művét azonban kizárólag külsőségeit illetően lehet összevetni a neves elődökével. Az ifjú alkotó, bár kétségtelenül tehetséges, egyelőre még nem sajátította el teljesen a vizuális történetmesélés szabályait, azaz helyenként nehéz megfejteni, mi is zajlik az adott panelben. A négy fejezetből álló történet felépítésének és fordulatainak kiagyalásába láthatóan kellő energiát invesztált a szerző, a cselekményt azonban az infantilis poénokkal büntető parttalan dialógok rendre megakasztják. A Deveraux ekképpen, noha nem érdektelen kísérlet, tömeges fogyasztásra még nem alkalmas.

 

http://www.facebook.com/michaeldeveraux


Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)