rés a présen - Kapával jönnél? - Bérczes László rendező

  • .
  • 2009. február 5.

Trafik

rés a présen: Szabadkán Háy János darabját rendezted, a Gézagyereket, előzőleg Beregszászon a Pityu bácsit. Miért szereted a Háy János-darabokat és a határon túli társulatokat? Bérczes László: Tudod, az ember kicsi, nagyon kicsi, ideje majdhogynem semmi, amit a végtelenhez képest a világban tölt, és közben mégiscsak abban a szerencsében van része, hogy a végtelenül gazdag élet egészét megélheti, és a kicsinységben is megtapasztalhatja a nagyságot stb.
Vagyis azt az egyszerűt keresi, amiben nem a trendi fekete-fehér szimplifikációt, hanem a tömörített egészet felmutathatja. Ilyen nekem például sokunk barátja, Cseh Tamás, de ilyen a színházban János is, úgy értem, az ő szövegei. Kicsi emberek kicsi mondatokkal meghaladják önmagukat. Ilyen lehet egy lenézett, "hibás" Gézagyerek, és még inkább ilyen mindenki, aki az ő ártatlan, tiszta, egyenes kérdései miatt több lesz, mint addig volt: a mamája, a munkába kísérő melós egyszerűek, Banda és Herda, de ilyen akár a kocsmai véglény falukurvája Vízike is. Azt a pillanatot keresem János drámái által, amikor felismerjük és kimondjuk: nem tudunk többet, mint ők. És ez mindennapos magabiztosságunk, gőgünk közepette igazi felismerés, sőt tudás. És nem a határon túli társulatokat szeretem általában. Azt szeretem, ha egy társulat magától értetődő bizalmat ad, azt nap mint nap próbára teszi, süt az energiától, de nem gondolja, hogy ő találta fel a színházat.

rap: Konzervatív rendező vagy?

BL: Viccesen és komolyan szoktam ezt mondani magamról: olyan, elmúlóban lévő dolgot szeretnék képviselni, aminek, botor módon hiszem, jövője van - de jelene kevéssé: ez pedig a személyesség, az árnyalat, a kicserélhetetlenség, azaz úgy próbálom megfejteni a világot, nyilván reménytelenül, hogy nem egyszerűsítem magamnak csak azért, hogy el bírjak igazodni benne. Inkább vagyok elveszett a finom és alig érzékelhető titkok között, mintsem titoktalan, durva, rücskös és primitív, másképpen fogalmazva: fekete vagy fehér.

rap: Milyen Szabadkán? Milyen a társulat?

BL: Dolgoztunk, konfliktus nélkül, és ez nekem alapvető, ezenkívül boltba mentem, ott mindig mindenki kedves volt és segítőkész, meg a szálláshely volt, egy panzió, ahol ugyancsak szeretetteli közeg volt, miközben egyik nap egy embercsempészt vittek el bilincsben, másik nap egy drogkereskedőt, de velem jól bántak. A társulatról romantika helyett azt mondom, hogy minden szerepre a megfelelő embert találtam, a Gézát játszó Pálfi Ervin nevét pedig jegyezze meg mindenki.

rap: A Mulatság megérte a 230. előadást, február 20-án napra pontosan 10 éve megy még mindig telt házzal, milyen érzés népszerű rendezőnek lenni?

BL: Tán kérdezz meg egy népszerű rendezőt.

rap: Tervek?

BL: Az előttem lévő egy évben nem szeretnék rendezni. Utána talán Kapával, és talán Háy-szöveget.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.