rés a présen - Ugrálni amúgy is jó - Lovasi András zenész

  • .
  • 2009. június 18.

Trafik

rés a présen: A Fishing On Orfű alterfesztet az idén is megrendezitek június 18-20. között.
Mi az, amit biztosan másképp csináltok, mint az elsőn?

Lovasi András: Már ment a fesztivál, amikor még javában építettünk, remélem, idén készen leszünk. Nem változtatjuk meg azt, hogy két nagyszínpad van, igaz, ez költségesebb, de percre pontosan váltják egymást a zenekarok, nincs átállás, és lesz idén is horgászverseny gombostűvel, cérnával, fűzfavesszővel, Líviusszal. Idén lesz először egy akusztikus színpad is, ahol "Tiéd a színpad" órák lesznek önjelölt tábortűzi gitárhősöknekdélután, az esti produkciók közben pedig biokaraoke.

rap: Kik a FOO létrehozói?

LA: Kálocz Tamás (aki csak 21 éves), Rátgéber és én. Tavaly csak kettő és fél nap volt, és három színpad, idén három teljes nap, és hat színpad, dupla anynyi fellépővel, na ilyen ütemben nem tervezzük a növekedést, maximum még egy megérkezős szerda este, közös főzéssel.

rap: Kik az idei "sztárfellépők"? A koncerteken kívül lesznek-e más programok?

LA: Nagyjából a hard-rock-punk-metál élvonalon kívül (őket a Rockmaraton várja majd júliusban)mindenki itt lesz, aki nem Danubius Rádió-barát zenét játszik, talán csak a 30y-t hiányolják sokan, de ők ekkor Szerbiában turnéznak. Tavaly a terepviszonyokból következően 8 lábtörés volt, idén több helyen lépcsőt építünk, és megrézsűzzük a domboldalakat, kivilágítjuk jobban az utakat.

rap: Már tavaly is misztikusnak tűnt a tóátugrás, most hogyan kell érteni a szörnyvadászatot?

LA: Ez nem játék, nyilvánvaló, hogy a szörny miatt nem tudta Rátgéber átugrani tavaly a tavat, most semlegesítjük, és aztán újra ugrunk. Ez amolyan fesztiválnyitó-hagyományteremtő ugrás lenne. Mindenki próbálkozhat, de azért érdemes edzenirá előtte, mert ugrálni amúgy is jó.

rap: Nem félsz, hogy te leszel az orfűi Müller-Gerendai, és pár év múlva Európa összes turistája, pizzasütője ott nyüzsög a tóparton?

LA: Titokban azt remélem, hogy jövőre vagy két év múlva eladunk elővételben mondjuk 4000 bérletet, és becsukjuk a kaput, nem megafesztivált álmodtunk ide.

rap: Lesz-e valamelyik formációdnak a FOO-n kívül olyan fellépése a nyáron, amit nagyon vársz?

LA: Stuttgartban játszunk a Kispállal egy nagy fesztiválon, és kíváncsi vagyok, hogy sül el, hiszen a Kispál azért ide szól elsősorban, ezenkívül, mivel öt produkcióban is játszom, nagyon sűrű lesz a nyár.

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.