tévésmaci - A halas vödör fölborul

  • .
  • 2010. november 25.

Trafik

Amikor Sztupa és Troché bevégezték harcaikat a hundkutyákkal, azért még nem csendesedett el a berek egészen. Nagy vérfürdő volt, de a végső leszámolás még hátramaradt.
Mi lesz azzal, aki nem jött segíteni, amikor kellett? Mi lesz a hitszegő Vonyarccal? A vízimanók ivadékával. Vonyarc, aki nem sietett a menekülők segítségére, amikor a hundkutyák nyíva, sivítva kitörtek a walderdőből. Nem mutatta meg a helyes utat át a lápon, csak etette a gólyákat békaebéddel. Sztupa és Troché egyszer s mindenkorra megjegyezte az áruló nevét. S amikor eljött a harc vége, már csak a kisember problémáját kellett megmatekozni. Troché szétterpesztett lábbal kiállott a folyópartra, s éktelenül elkezdett ordítani. "Gyere elő, hydroparaszt! Letépem az arcodat!" Volt a Vonyarcnak egy helye a folyóban, az összefolyásnál, ahol napközben tartózkodni szokott. Olyan volt, mint egy rajzfilmben: a vízimanó heverészett a meder fenekén, s egy hoszszú nádszálon szivornyázta a levegőt - mert minden híreléssel ellentétben kopoltyúja az speciel nem volt neki, bármennyire is állította magáról. Tüdővel dolgozott ő is, mint a többiek, bár tagadhatatlanul tovább bírta lenn egy levegővel, mint bárki a Kacsaúsztató körül. "Nem mondom többet, gyere elő!" - rikoltotta Troché, s mintha már látni is vélte volna a víz alatt lapuló Vonyarc elmosódó körvonalait. Na, még mi vagyunk ugyanígy a tévével, látjuk termetes növésit, oszt be is kell már kapcsolni.

Pénteken (26-án), ha akarjuk, kétszer is (11.00-kor és 0.30-kor) megnézhetjük a Kogburn, a békebíró c. 1975-ös westernt, ami a maga idejében a mozikban is ment, csak akkor még az volt a címe, hogy A félszemű seriff, és John Wayne meg Katharine Hepburn játszották benne a főszerepet. Egy 1974-es Dickens-adaptációhoz lesz szerencsénk délután hatkor a Filmmúzeumon: Szép remények Michael Yorkkal. S ha már volt western, legyen "eastern" is: Rosszemberek (1978) az m1-en, 21.35-kor. Vagy tíz perccel előbb a Dunán Sára Sándor Tüske a köröm alatt című szerzeménye, melyben Cserhalmi György beleszeret Ráckevei Annába.

Szombaton csak egyszer kell odaülnünk a televíziós készülék elé, de tegye fel a kezét, aki még nem látta a Kutyaszorítóbant? Na ugye. Tehát csak a rend kedvéért: az m2-n lesz, 22.45-kor.

Vasárnap ismét egyszer kell tévézni: A sakál napja, amiben a terroristák meg akarják ölni a tábornokot, de nem sikerül nekik még úgy sem, hogy Edward Foxot küldik ellene. Tv2, 23.40.

Hétfőn a Filmmúzeumon este kilenckor Jeles András filmje, A kis Valentino, melyben a ráérős küldönclegény meglép egy akkoriban csinoskának mondható összeggel (ha jól emlékszem, 15 ezer forint), és belecsap a nagy tohuvabohuzásba. Julia Roberts és Albert Finney lép fel este kilenckor az AXN-en, s az Erin Brockovich - Zűrös természet c. filmben szó szerint megváltják a világot. És kerül egy szinte teljesen friss film is a házhoz, a 2005-ös iráni Hajnalhasadás. A gyilkos bűnhődési folyamatát ábrázoló filmet a Duna adja 22.35-kor.

Kedden újra eljön közénk a poétikusan ifjú Darvas Iván, s mint vándorkomédiás meghódítja a szívünket. Liliomfi a Dunán, 21.10-től. De van, aki tíz perce a Filmmúzeum műsorát nézi, mert ott az Arzén és levendula 1944-es kiszerkesztését vetítik Cary Granttal és Priscilla Lane-nel (rendezte Frank Capra). Utána pedig egyből jön Az olasz nép nevében című végjáték, melyben Ugo Tognazzi próbál borsot törni Vittorio Gassman orra alá, és fordítva. Szerintem nézzék meg.

Szerdán ordítsa mindenki jó hangosan, hogy "diszkóbaleset, diszkóbaleset", s ha már eleget üvöltötték, akkor (22.30-kor) az RTL Klub el is kezdi játszani a Zuhanórepülés című magyar filmet. Én persze inkább matinén nézem a Stuart Little kisegér című vérdrámát a ViaSat3-on, 11.05-kor.

Csütörtökön is lesz mit bámulni, én például A másik asszonyt (1950) fogom, 20.40-től a Dunán. Önök pedig 21.00-tól a Filmmúzeumon a 12 majmot: kinek a pap, kinek a papné. Különben is, jobban tennék, ha egyáltalán nem tévéznének, mert az olyan snassz. Mit csináltál? Tévéztem. Brrrr.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.