tévésmaci - A majmok bordója

  • .
  • 2011. január 27.

Trafik

Amikor Sztupa és Troché a vizet hordták, esett az eső. Ómafa, aki már kikérte magának az urazást, szólítsunk elvtársnak, kérdezte erre Troché, most a sors iróniájáról tett valami vicceskedő megjegyzést, meg se hallották.
Ugyanakkor tény, hogy szakadó esőben nem kellemes vizet hordani. Nem kellemes semmit sem csinálni, hazudnak a szerelmes filmek, melyekben ilyenkor testükre tapadó fehér ingben csókolóznak a szereplők. Ez az eső még a szokottnál is kellemetlenebb volt, mert erős, hideg szél is jött vele. A kút szerencsére nem volt messzire, az lett volna jó, ha legalább onnan, a gémeskút felől fúj a szél, mert akkor az üres vedrekkel kapták volna szembe. S amikor a teli vedreket cipelték, csak úgy taszajtotta-röpítette volna őket hazáig. A kútnak neve is volt, Murvás kútnak hívták. Az eső cseppet sem csendesedett, a szél sem lankadt, s a kádak az udvaron csak lassan teltek, még az eső sem emelte bennük a vízszintet. Két vödör a kézbe, s gyerünk a kútra, átázott kabátban, s vissza a szél ellen, összehúzott szemmel. Az egyik vödröt leteszem a földre, a másikat beleborítom a lemezkádba, s kortyonként számolom, ami kifröccsent. Aztán a másik vödör is, és indulok vissza, száz lépés csak, mindösszesen. Egy, kettő, három. Negyvenhárom vagy harminchárom? Ne nézzük már ezt a szenvedést, ott van, kapcsoljuk be a tévét, oltsuk le a villanyt, csend legyen!

Pénteken (28-án) este fél kilenckor az MGM - nyilván sokadszor - levetíti a hetvenes évek nagy dobását, a mérsékelten informatív című Mr. Majestyket, melyben Charles Bronsont, a békés farmert összehozza a sors Frank Rendával, a híres gyilkossal. A címet a kor profit iránt oly érzékeny filmforgalmazása a teljes körű tájékoztatás jegyében megtoldotta a Dinnyeszüret géppisztollyal alcímmel, amihez mi már csak annyit tehetünk hozzá, hogy Rendát, a híres gyilkost Al Lettieri játszta, két esztendővel azután, hogy annyira átélten formálta meg Virgil Solozzót, a Törököt egy másik, még híresebb filmben.

Szombatra itt marad ez a nosztalgikus taknyolás a készülék előtt. Ki nem látta még a Hairt (MGM, 18.10) vagy A Pál utcai fiúkat (Filmmúzeum, 14.15), kinek mond bármi újat Woody Allen a Manhattanben (ugyanott, 23.00), és mennyire titokzatos még A vágy titokzatos tárgya (ugyanott, 0.45)? A helyes válasz mind a négy kérdésre: Má' bion' csak az ökröm szarváig!

Vasárnap, hogy a televíziózásért érzett örökös lelkifurdalást csillapítsuk, elmegy mellettünk az élet, meg ilyenek, csupa olyasmit nézünk meg, ami kis jóindulattal ritkaságnak számít. Itt van mindjárt az m2-n egy grúz film este fél tíz előtt, az a címe, hogy Barát - szerintem válasz a feltörekvő kazah nép Boratjára. Vagy jobb lenne, ha úgy csinálnék, mint aki tudja, hogy ki az a Leonyid Kvinikhidze? 23.40-kor A csapda a tv2-n először is valamiért nagy csével van írva, másodszor pedig az utóbbi időben nagyon szeretett Christopher Nolan Following című filmjét takarja, 1998-ból. Nyolckor este volt a Cinemaxon még A sasvadász fia, ami a címétől éppen lehetne szintén grúz is, viszont ez inkább a kazah válaszcsapás (jelentősebb német, svéd és dán segedelemmel).

Hétfőn pont 0.00-kor régi kedvencünket, a Nápoly aranyát veszi elő a Filmmúzeum. De Sica öt filmnovelláját, egyebek mellett Totóval, Sophia Lorennel, Silvana Magnanóval vagy éppenséggel Eduardo De Filippóval. Kártyások, felszarvazottak, szülék és pulyák, sorakozó!

Kedden aztán visszasepedünk a retrópokolba, s lezúzzuk ezredszer is a Kallódó embereket (MGM, 20.30) meg a Missouri fejvadászt (ugyanott, 1.40-kor). Vagy ha nem, hát kisnyúl.

Szerdán még rosszabb lesz, mert eljön közénk Makai és Réb, és elpanaszolják, hogy milyen nehéz nekik. A nagy generáció egy korosztály kudarcának beismerése, és ami azt illeti, meglehetősen stílusosra sikeredett: egy kudarc lett.

Csütörtökön dobolok a sütőtökön, s Szalai Annamáriának ajándékozom a tévémet, mert egy hete nyomaszt, hogy nincsen és nem is hiányzik neki. Huszonhárom éves, most van a legszebb korban, Funai névre hallgat, kézi vezérlésű.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.