tévésmaci - A sül bergengót

  • .
  • 2008. január 31.

Trafik

A mi részünkről Izbéghy tanácselnök látta vendégül az osztrák alpesi sízők csapatát, ne szerénykedjünk: a női nemzeti válogatottat. Na, azért ne Niki Hospra gondoljanak, a múlt század hetvenes éveinek elején járunk.

A mi részünkről Izbéghy tanácselnök látta vendégül az osztrák alpesi sízők csapatát, ne szerénykedjünk: a női nemzeti válogatottat. Na, azért ne Niki Hospra gondoljanak, a múlt század hetvenes éveinek elején járunk. Annemarie Pröll persze a maga idejében bármelyik jelenkori menőnél nagyobb bajnok volt, de amikor nálunk járt, még hajadon volt (ti. nem hívták Mosernak). A kedves nyugati vendégeket a Duna-kanyarba vittük a járás vadiúj 125-ös Polskiján és Izbéghyné öccsének tojáshéjszínű, piros tetős Taunus 12M-jén. Pröll kisasszony a Polski hátsó ülésén a vezető, Obádovits mögött ült és homlokát az ablaküvegre tapasztva bámult kifelé. Szentendrén megálltunk inni egy szörpöt, aztán sorra maradtak el mögöttünk a falvak, amiknek nevét a híres sífenomén az útszéli táblákról próbálta kisilabizálni. Leányfalu, Tahi, Dunabogdány, voltaképpen egészen jól ejtette ki a neveket, de a Polski csak szaladt, szaladt.

Pénteken (1-jén) szimpatikusnak látszó veterán agyalágyultak maroknyi csoportja kihúzza a lutrit a távoli Írországban, mely nevezetes eset aztán tömeges aranyoskodásba és vicceskedésbe torkollik. Szerintem ez a fajta angol cukrozott nyál egyszerűen szörnyű, de lehet, hogy tévedek, és jó: Lottózsonglőrök (RTL Klub; 11.25). Vacsoraidőben mód nyílik elbúcsúzni a korán elhalt mozisztártól, Heath Ledgertől: az HBO 18.35-kor kezdi a Casanovát. Este kék harisnyák és fuszeklik, sorakozó: a Kim Ki-duk nevű távol-keleti műmájer 2003-as Tavasz, Nyár, 'sz, TélÉ és Tavasz című rettenetével zárjuk a napot az m1-en. Már a címétől is kilel a hideg.

Szombaton este fél kilenckor egy jó kis Bergman a Filmmúzeumon: Jelenetek egy házasságból. Öcsém, Sodrony váltig állítja, hogy ő látta a pornóváltozatát, az volt a címe, hogy Vadászjelenetek egy házasságból. Szerintem Sodrony hazudik. Háromnegyed tízkor az RTL Klubon Samuel Gerard kergeti Richard Kimble-t, úgy vélem, A szökevénynél csak az utózmányai cikisebbek. Mert nekem csak az a jó, ha valami több mint hatvanéves. Jó egy frászt, de felőlem eldönthetik: 22.35-kor az m2-n Az óra körbejár.

Vasárnap reggelre a perverzül korán kelőknek egy kis Reiszt ajánlanék a figyelmükbe: A francia hadnagy szeretője nyolc óra ötkor indul az MGM-en. Szerencsére a pimasz aprójószágnak is kijut a levesből, konkrétan egy Kästner-adaptáció formájában (Duna; 9.40). Mondjuk A repülő osztály 2004-es német kiszerelése elég halvánka, de akkor is az, ami. Maradunk is a csatornán meg a németeknél, este hét után öt perccel: Sophie Scholl - Aki szembeszállt Hitlerrel.

Hétfőn a Hálózat tévé - jó neve van, mi? - 23.00-kor lenyom egy Tűzharc című filmet, ha az, amire gondolok, akkor James Coburn van benne meg Sophia Loren (Scholl papucsban) meg O. J. Simpson, és Gato Barbieri gyötri a hangszerét és az idegeinket, háttérben pálmafák, tenger. Nem ellenőrzöm, hogy az-e.

Kedden sem csinálok semmit.

Szerdán azokhoz a kétes egzisztenciákhoz fordulok, akik valamilyen teljesen megmagyarázhatatlan okból gerjednek a Coen testvérek hülyeségeire. 20.10-kor ki ne hagyják az ", testvér, merre visz az utad című dolgozatot, mert még lenne egy szép estéjük. A tv2-n 0.45-kor induló Zavar című francia-belga thrillerről én semmit sem tudok, és ez még másnap is egészen biztosan így lesz. Viszont annál többet a Dunán 19.05-kor kezdődő Szerelmes Blume-ról, mert azt 1973-ban csinálták, és amit akkor csináltak, az nagyon rendben van, én tudom.

Csütörtökön délelőtt tömény, ám unalmas és időnként visszataszító baromkodás, amit bizonyos idióták hajlamosak néha angol humornak nevezni. Csak az ökör következetes: A vakáció a buszon 1973-ban készült (tv2; 11.25). Éjjel kettőkor a Hallmarkon Az Ezeregy éjszaka meséi viszont egészen tuti, hogy nem az, mint amire én gondolok. Úgyhogy részemről a fáklyásmenet. Ha megtudom, hogy tévéztek, köpök a sírjukra!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.