tévésmaci - A sül nem látott marmaládot

  • .
  • 2009. december 10.

Trafik

Sztupa és Troché egy magas ház tetejére bámultak felfelé. Sztupa - a helyzet komolyságát fokozandó, nyilván - a kezéből ellenzőt formált, s úgy tartotta kb.
a homloka elé, pedig borús, esőbe hajló idő volt. Troché csak úgy bámult, minden különösebb fakszni vagy gesztus nélkül. Amúgy a ház rendes ház volt, tiszta udvarral, nyeregtetővel - tök ugyanolyan, mint bármelyik ház falun. Csak minden nagyobb volt rajta. Ne úgy értsék ezt, hogy úgy volt nagy a ház, mint a nagy házak általában. Nem, ezen a házon minden nagyobb volt a természetesnél. Egy nagyra (el)szabott kisház vagy normál ház volt. Hogy biztosan értsék: akkora bazi nagy ajtó volt rajta, mint egy térfél a kézilabdapályán. Vágják már? Olyan volt, mint ahol óriások laknak - fogadjunk, ha benéznénk az ablakon, akkora ágyat látnánk benne, amiben elfér egy kisebb úttörőcsapat. Vagy két nagyobb óriás, ha franciaágy. A vízcsapokból a Niagara dől, a fürdőkád a Balaton. De Sztupa és Troché nem befele néztek az ablakon, hanem felfele a tetőre. Ott volt valami, a nyergen, vagy egészen a tetején, az itt-ott töröttnek látszó kúpcserepeken... De ez a valami, amit Sztupa és Troché néztek, egyáltalán nem lehetett nagy, mert mi nem láttuk. Lehet, hogy Sztupa és Troché sem látták, de bizonyosan ott kellett lennie, mert keresték a tekintetükkel. Nos, ezért nézünk mi inkább tévét.

Pénteken (11-én) olyanok leszünk, mint a macskák - éjszaka is látunk (vagy csak nézünk, a tévénél ez egyre megy). Negyed éjfélkor kezdődik az m2-n például egy svájci vígjáték: Vigyázz, kész, Charlie. A mű annak lehetőségét igyekszik mérlegelni, hogy hova jobb nősülni, a maffiába vagy a hadseregbe? 0.45-kor a kanális mindenesetre a hadsereget választja, mikor "műsorra tűzi" (ez az!) Lukáts Andor A három nővér című 1992-es leiratát, az egyik legjobb magyar rendszerváltásmozit. A gonosz filmplű persze (10 perc spéttel) A jádeskorpió átkát indítja ellene.

Szombaton hajnalban kaffog már a vombatom. Este viszont negyed nyolckor a Filmmúzeum leadja az 1960-as kiszerelését A Noszty fiú esete Tóth Marival című Mikszáth-regénynek. Van egy 1938-as is, de szinte mindegy, ezt akkor is olvasni kell, dixi. Nem vagyok erről már teljesen meggyőződve az este másik adaptációja esetében: 20.30-kor A korzikai testvérek lepik el a Duna Tévét (szinte egyidősek Noszty Ferivel, ez a film 1961-es). Aki fenn bír maradni tizenegyig, megnézheti az m2-n Chaplint (Modern idők), de úgyis látta már.

Vasárnap szokásától eltérően nézhető filmet ad az RTL Klub, fejek fognak nyilván hullani. 16.55-kor eljő hozzánk Stuart Little kisegér - a legőszintébb sajnálatomra, mert én már fél óta konkurencián nézem az Idétlen időkiget, egér helyett a murmeltiert, Little Stuart helyett Punxsutawney Philt. Tudom, hogy baromság, és alantas képzeteinkre (valami csoda jóváteszi helyettünk a sok szemétségünket) épít, de ki nem hagynám, semmi pénzért, hisz magam is úgy vagyok evvel. A Chéri miatti tömeges Frears-promóval viszont mindenki jól jár (aki nem nézi meg a Chérit), mert a Duna tévé este kilenckor például A királynővel próbálkozik.

Hétfőn szünet, vörösök!

Kedden fekák, NDK-s nyulak és egy magyar kecske az étlapon. Az HBO-n este nyolckor kezdődő Családi karácsony valami újkori (2007-es) blaxploitation, olyan csávókkal, mint Idris Elba, Delroy Lindo vagy épp Mekhi Phifer. És innen bele az éjszakába, a Forever Young dallamára: 0.20-kor az m2-n A nyúl én vagyok egy 1965-ös NDK-s dráma, ami huszonöt kerek esztendőt húzott le elkészülte után a dobozban - az okkal hülyének ható cím ne tévesszen meg senkit, a mű tanulságos látnivaló. 1.50-re tán vége lesz, mert akkor - a tv2-n, nyilván tömegekkel - megnézem megint a Fekete kefét.

Szerdán bezár a szertár (vagy a bazár? de az nem jön ki).

Csütörtökön sem kéne tévét nézni, csak hát Monori Lili az egyik legnagyobb magyar színésznő, s annyira nem lehet neki ellenállni, hogy az ember még az Örökségre (1980) is ráfanyalodik. Tévézzenek csak nyugodtan, és sohasem fogják megtudni, mi van a háztetőn.

Figyelmébe ajánljuk

A végtelenített Simonka-per a bírói függetlenség árnyékában

A Simonka-per bírája, Laczó Adrienn lemondása nem a politikus elleni büntetőperről szól, de azt (is) nagymértékben befolyásolja. Egyrészt a szemünk előtt játszódik le egy irreálisan elhúzódó elsőfokú bírósági eljárás, másrészt a bírósági szervezet súlyos rendszerhibái mutatják, hogy egy tárgyalás hogyan fordul bohózatba és mi lesz a bírói autonómiával.