Halász Péter alig több mint egy és negyed órás "kísérleti" bábfilmjében a narrátor régi városligeti históriákat mesél, melyek látszólag hol összetartoznak, összecsomózza őket egy vad, fura alak, hol meg látszólag nincs közük egymáshoz. Nem érdekes, úgyis csak látszatok, az egész ligetdolog is egy látszat, az volt mindig is, és ennek épp egy látványtalan filmlátszatból kellett kiderülnie. Persze a hangos indulat is látszat, káprázat, pláne, ha kötelező, ha a napi kommunikáció egyetlen elfogadott formája.
A játszó bábok hol azon igyekeznek, hogy holmi akciónak lássék helyzetük, hol azon, hogy állóképet formázzanak. Esetleges dinamizmusuk, pontosabban annak szinte teljes hiánya: érdektelen. Más mozit látunk, belsőt. A csoda vagy a nagy trükk az, hogy a belső vásznon ugyanaz a film megy. A szó összes lehetséges értelmében vérbő ligeti prolivircsaft. Lenn járunk nagyon: a mélyben, tényleg a sűrűben, ahol a legkisebb tét is magas, legalábbis átélt fenemód. Ahol élesek a kések. Ahol mindig az indulat az elsőszülött. A történetek a nagy prolihangulatok könnyű kezű, de durva ecsetű majsztróit idézik, Fejes Endrét (ki emlékszik?), korai Moldova-novellákat (ki emlékszik?). Izgága, nyáron atlétatrikós, ritkán mosdó, télen csinos zakóba sálat tűrő, kis termetű alakok, mellybeteg suhancok, mocskosszájú perditák, óránként egymást alázó boldogtalanok, kis testi hibás nagylelkűek szervezkednek, intézkednek a Pálmaháztól, a Nagycirkusztól a Széchenyi fürdőig, a mozgó villamos peronjáig. Égszakadástól földindulásig. De sehová se lennének a mesélő nélkül, noha az csak darál a maga egyhangján. De a hosszú késű, farkú, pezsgőbontásra a nincsből is hajlamos retardáltak pont általa élnek. Vele összeadódó potenciáljuk a mű maga. Az egyik palotából a népjólét Invalidusok Otthonát fabrikált, s lakói egykor felkeltek majdnem tolókocsijukból is, majdnem vackukról is, de a szabadságért - 56-os folklórlátszat. Felfegyverkeztek talpig, sípoló tüdővel hurcolták a fészkükbe a géppuskát, hogy méltó, férfias fogadtatása legyen a Gonosznak. Mert ezeknek a legfőbb sajátja az, hogy még a becsületek és testi épségek sérelmére elkövetett napi ügymenet során is feszt ellentmondanak a Gonosznak... De mindig jön egy ruszki tank, és kásává lövi őket. Csak koszos, véres kupac marad utánuk, mikor véget ér a film, bármilyen film, ez is. De aztán felkelnek, cefetül káromkodva megkeresik szétszórt (mű)végtagjaikat, s jobb híján egymásnak esnek, vagy elmennek inni egy sört, netán behúzzák az új bigét egy bokor alá - és ezt tudja Halász. Ezt tudja remekül.
A Herminamező - Szellemjárás egy kivételes remekmű, egy nagy művész méltó búcsúja - írta itt és mindenfelé a helybéli lágyszívű kritikus, ahelyett, hogy öklének buzogányával illesztette volna a művészettörténetbe az opust. De csütörtök este lebukik végre... Ám addig is!
Pénteken (április 20-án) fél hatkor a Filmmúzeumon lesz egy híres 1977-es magyar tévéfilm, az Illetlenek. Este kilenc után öt perccel meg a tán második Mátrix (az Újratöltve) az RTL Klubon. Nos, én inkább töltök magamnak.
Szombaton este nyolckor az Európán megnézhetjük, hogy milyen az, amikor Jim Jarmusch Jean-Pierre Melville-nek képzeli magát, Forest Whitakert meg Alain Delonnak (Szellemkutya) - ahogy a költő mondja, majd adok én neked Alain Delont! Ezután választanunk kell, vagy maradunk a csatornán és megnézzük Jean-Luc Godard penetráns marhaságát, a Keresztneve: Carment, vagy már háromnegyed tízkor kiszállunk a Szellemkutya végiből, s a Dunán megpróbáljuk csekkolni, hogy Jack Nicholson igazat beszélt-e akkor, amikor azt adta a művelt világ tudtára, hogy A postás mindig kétszer csenget asztali örömeit élesben osztotta meg Jessica Langgel. Rögtön utána ugyanitt Egy különös lány - Iva Bittová. Khm, a kis művésznőt sokan szeretik... - van ez úgy akkor, ha valakit a Princess együttesből és Lajkó Félixből szerkesztenek. Hogy a leguánom?
Vasárnap este nyolckor érkezünk Vegasba - szavamra, egy fapadossal (az m2-n). A Rohanva jöttek című 1958-as rettenetben Shirley McLaine oldalán ugyanis Frank Sinatra és Dean Martin domborít - Sammy Davis Jr. biztos nem ért rá. Aztán újra a rémes döntéskényszer: az m1-en 22.15-kor A Ritz fürdőház (Richard Lester; 1976), mit mondjak, távolról sem kihűlt nyomon követhetjük, hogyan tekeredik a műhistória a free cinemától a mai, Steven Frears-féle fickókig. Az m2-n 22.40-kor Hawaii, Oslo: 2004-es norvég film - gondolták volna? A tv2-n pedig 23.15-kor Polanskitól A zongorista, mint tudjuk, Adrian Brodyval, aki magyar, mint mi.
Hétfőn, aki akarja, éppenséggel megnézheti Hannibál Kretén valamelyik újabb kalandjait, de szerintem elfecsérelt idő. A vörös sárkány a tv2-n lesz 22.05-kor.
Kedden büntetésből nem tévézhet, aki hétfőn tévézett. Aki viszont nem, az jutalomból.
Szerdán a Film+-on Táncos a sötétben este 11 előtt 5 perccel, szegény Björkkel.
Csütörtökön bucira tévézzük a buránk, hátha besokallunk végre, és kihajítjuk a rohadt dobozt a szemétre. Ebédre: "Gyere ide, Takarodj!" - Horgász a pácban 13.20-kor a tv2-n. Este nyolckor sem szabadulunk a vizes blokkból, hiszen a Duna csatornán (víz, víz, víz mindenhol, brrrr) A kétéltű ember, legfőbb bizonyságául annak, hogy milyen nehéz gyerekkorunk volt. S úgy hagyjuk abba, ahogy kezdtük, Halász Péter remekével: Herminamező - Szellemjárás (Duna; 23.10).
Ne tévézzenek egyáltalán!
