Visszakapaszkodni a hullámra - Kálmán Rita művészettörténész

  • .
  • 2011. augusztus 25.

Trafik

rés a présen: Mit kell tudni a Leopold Bloom Képzőművészeti Díjról? Kálmán Rita: A díj alapítója az ír John Ward, egy magyarországi képviselettel is rendelkező nemzetközi szállítmányozási cég tulajdonosa. Régóta rajongója a kortárs magyar művészetnek, és tavaly egy művészeti díj alapításának szándékával kereste meg az ACAX-ot.
A közszféra és a magánszféra együttműködésében szokatlan módon teljesen szabad kezet adott nekünk a szakmai koncepció kidolgozásában, amit a hazai művészeti közeg igényeire reagálva és a már létező díjakat, ösztöndíjakat figyelembe véve raktunk össze. A díj célja, hogy a magyar képzőművészet progresszív alkotóinak nemzetközi megjelenéséhez, rangos külföldi kiállítóhelyekkel való együttműködéséhez, vagyis a művészek nemzetközi karrierépítéséhez járuljon hozzá. A pályázóknak egy külföldi kiállítás tervével és egy általuk választott intézménynyel együttműködésben kellett pályázni. A zsűri pedig kizárólag nemzetközi lehet.

rap: Mivel foglalkozik az ACAX?

KR: Az ACAX - Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Iroda (www.acax.hu) legfontosabb célja a kortárs magyar képzőművészeti közeg nemzetközi jelenlétének erősítése és támogatása, a hazai és nemzetközi művészeti élet szereplői közötti folyamatos szakmai együttműködés kiépítése és fenntartása. A 2006. januárjában alakult iroda 2008. szeptember 1-jétől a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum önálló osztályaként működik. Hosszú távú stratégiát építettünk fel, ami mostanra sok eredményt hozott. Főleg nemzetközi együttműködési projektjeink vannak.

rap: Neked mi a szereped?

KR: Kurátor és projektszupervízor vagyok az ACAX kétszemélyes irodájában, ahol Stepanovic Tijana kolléganőmmel együtt dolgozzuk ki a stratégiát és valósítjuk meg a projekteket.

rap: Mikor és hol lesz az első díjátadó, s a továbbiakban mi a terv?

KR: A 10 ezer euró értékű Leopold Bloom Képzőművészeti Díj zártkörű átadása 2011. szeptember 3-án lesz a BTM Kiscelli Múzeum Templomterében, ahol az ezt megelőző két hétben - augusztus 20. és szeptember 4. között - a közönség megtekintheti a díjra jelölt művészek kiállítását. A www.leopoldbloomaward.com honlapra is érdemes ellátogatni, az ott található videointerjúk bepillantást engednek a jelöltek műtermeibe. Mivel a díj összege a nyertes művész munkásságának elismerése mellett egy nemzetközi kiállításának létrejöttét is segíti, a következő lépés a külföldi kiállítás megvalósítása lesz. Reményeink szerint a díjat mostantól kétévente osztjuk ki.

rap: Hogyan látod a hazai kortárs képzőművészet helyzetét és helyét Európa, illetve a világ művészeti térképén?

KR: A rendszerváltozások következtében a kelet-közép-európai térséget egy rövid időre kiemelt figyelem övezte. Voltak országok, ahol ügyesebben ülték meg ezt a hullámot, és nálunk jóval kedvezőbb pozíciókat tudtak kialakítani a nemzetközi művészeti közegben. De az ACAX és néhány további szervezet, valamint szakember munkájának köszönhetően az elmúlt 5-6 évben érezhetően sűrűsödött a magyar művészek nemzetközi jelenléte.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.