Feltételes megálló (Rákóczi pékség)

szerző
-kõrizs -
publikálva
1999/17. (04. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Magyar Borok HázaBp. I., Szentháromság tér 6. Telefon: 212-1031 Nyitva: hétfőtől vasárnapig, 11-19 óráig Belépődíj: 2000 Ft Habsburg Ottó szerint a magyar ember bort iszik.

De erre ne vegyünk mérget. Hogy a többség mit iszik bor gyanánt, azt a pénzügyőrség is csak találgatja, a többiek vagy nem szeretik, vagy igen, de akkor annál ritkábban isszák, inkább gyűjtik, vagy legfeljebb kóstolgatják. Ez utóbbihoz ideális terep a Magyar Borok Háza.

A ház voltaképpen - és nagyon helyesen -egy pince, amely a Hilton főbejáratával szembeni kapualjból nyílik, mindjárt balra. Tartozik hozzá még egy konferenciaterem is: ennek szintén megvannak a maga értékei, a szobafalon például - mint Jabbáén a Han Solo - megtekinthető Naomi mellszobra marhabőrből (készült az eredetiről levett gipszminta után), de a nem éppen olcsó belépődíj azért mégis inkább odalenn térül meg.

Ne kerteljünk: nevéhez méltóan a Magyar Borok Háza az a hely, ahol kétezer forintból messze a legnívósabban lehet hazánkban berúgni. Vezetőnk, aki teljes munkaidőben kísérgeti és kínálja a látogatókat, mégsem panaszkodik gyakori másnaposságra. Egyrészt nem kóstolja végig mindig mindegyik tételt, másrészt az itteni minőség mellett fejfájásról már szó sem lehet. A jó borok rendszeres kóstolása inkább azzal a veszéllyel jár, hogy az ember utána már nem tudja meginni az átlagos rosszat: így lesz a kulturált borivóból rendszeres sörfogyasztó.

Egy frissen érkezett tizenkét literes palackot vizsgálgatva csak úgy tréfából előkerülnek a dugóhúzók, a kísérő fiúk úgy beszélnek róluk, mint a cowboyok a coltjukról: "teflonacél spirál, nem nyúlik ki ezer palack után, mint a másik, görbített penge a kapszula felvágásához, érted, hatszögletű csapolás, ennek, apa, helyén marad a nyele, ha csavarod." De különben is a legritkább esetben nyitnak ki üveget a látogatók kedvéért, csak akkor, ha külön kifizetik.

Ez azért nem olyan nagy csapás, mert általában ötven-hatvan különféle tétel van nyitva, hétről hétre más és más. Kísérőt előre bejelentett társaság mindenképpen kaphat, ha kér, de sok olyan érdeklődő van, aki nem szereti, ha ott zsezsegnek körülötte a szakértők. Az ilyen látogatók inkább egymásnak magyarázgatnak, de ekkor semmi sem garantálja, hogy a sauvignon blanc-ban észreveszik a bodzát, vagy hogy a száraz szamorodni furcsa illatát nem sikerül a zöld dióéval azonosítani.

A belépéskor térképet kapunk a 400 négyzetméteres bemutatópincéhez. Van egy másik pince is, a raktár, plusz a vár kazamatái, de az oda nyíló vasajtóról elveszett a kar, és eddig még nem sikerült másikat szerezni. A hely alaprajza egyébként olyan, mint egy bizánci templomé: a javasolt útvonal az Észak-, majd Dél-Dunántúlról az Alföldön át Észak-Magyarországig vezet, a végén, a szentélyben Tokajjal.

A pince legdrágább - és értelemszerűen nem kóstoltatott - bora egy 1993-as tokaji esszencia, de ez nem is igazi bor, csak az a lé, ami saját súlyuk nyomására kicsöpög az egymásra halmozott aszúszemekből (75 ezer forint). Kóstolhatunk viszont olyan cserszegi fűszerest, ami tavaly az Év Bora volt Angliában (és mégis csak 500 forint belőle egy üveg a közértben), vagy olyan szürkebarátot, amelyik nem elég, hogy rozénak néz ki, de lila műanyag dugóval van lezárva. (Mert még a legjobb minőségű portugál parafától is dugós lehet néha a bor.)

Kóstolás közben mintegy mellesleg a "Mi a magyar?" kérdésre is választ kapunk. Magyar az, ami magyar földön termett: az osztrák Franz Weninger 1997-es új-kishordós érlelésű soproni kékfrankosa például maradandó élmény volt. Akár- csak a hasonló módon érlelt -mondjuk ki: barrique-olt -chardonnay Gál Tibortól (ő lett tavaly az Év Borásza). De a dél-afrikai krokodilfarmerből bortermelővé lett Szeremley Huba badacsonyi olaszrizlingjét kóstolgatva is világos, hogy még a legmegátalkodottabb fröccsbarátok sem kiáltanának szódáért. Fröccsnek kísérőnk a termelő budai zöld nevű borát ajánlotta. Utunkat a már említett zölddió-aromákkal ékesített szamorodnival fejeztük be, hogy aztán még egyszer befejezzük, majd megint, végül pedig újra.

Kifelé kísérőnk felhívta a figyelmünket, milyen felhasználóbarát dolog is a pince, mert a veszélyesebb szakaszt, a lefelé vezető utat még józanul teljesíti az ember, felfelé meg elvileg már négykézláb is lehet menni.

-kőrizs -

szerző
-kõrizs -
publikálva
1999/17. (04. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Akadozik a szemétszállítás
Káosz és kosz
Radnóti András írása
Ukrajna és a magyar külpolitika
Interjúk
Gőz László, Simon Márton, Zurbó Dorottya
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...