Borról az igazság (Magyar Borok Háza)

  • - dma -
  • 1999. április 29.

Tranzit

Ide nem a végleg lepusztultak járnak. Azokat régen lenyelte már a Bródy Sándor és a Szentkirályi utcai olcsó borozók füstös torka. Aki ide jön, az valamivel jobb ember. Ad magára. Nem tudom, kinek jutott eszébe sört, egyéb italokat és hidegkonyhai készítményeket árulni egy pékségben, de nagy ember volt. A sör folyékony kenyér, a saláták meg elképzelhetetlenek sütemény nélkül, úgyhogy az egész logikus. Meg aztán a pék éjjel süt, szóval úgy is ott kell lenni, tehát akár nyitva is lehet tartani. Nem kell hozzá más, csak három asztal és két pult. Napközben és nyáron meg van terasz is.

Rákóczi pékség

Bp. VIII., Rákóczi út 17.

Nyitva: vasárnaptól péntekig, 0-24 óráig

Ennek a helynek két titka van. Az egyik az éjszakai pékség varázsa. A fogyasztói tértől üvegajtóval elválasztott bolthelyiség és a mögötte meghúzódó (bár láthatatlan) pékműhely melege. Zsongása. Az, hogy néha kijön egy-egy péklegény, felhajt egy nagy szódát (ami nekünk decinként 10 Ft), és azon lisztes melegében megy vissza sütni.

Lehet állni vagy ülni, bámulni a Rákóczi úti éjszakát, és közben nyugodtan meginni egy korsó sört. Korrekt száznegyvenért, amire éjszaka (10 után) még rájön tíz százalék. Meg vannak valami saláták is, ha az ember éhes, a legdrágább (svédgomba) nyolcvanötért, ami éjjel úgy százas körül kóstál, de van burgonya is. Tehát kettő darab százasból már megvan egy pohár sör (kilencven, illetve száz forint), valami saláta és egy zsömle.

De aki ide jár, az tudomásul veszi, hogy ő a Kis Pénzű Fogyasztó egy Szerény Helyen. Elfogadja, hogy a kasszírnő lassú, a bor (decije nappal huszonöt) bizony kannás és a tömény ital drága, átlagban száznyolcvan egy feles. A tea vagy kávé hatvanötért szintén húzós. Az üdítők korrekt áron kaphatók. Nappal vannak sütemények is, átlagban harminc és hatvan között, rendes, friss felhozatal, de itt éjjelente sörözve van. A közönség meglehetős, lelki válságban lévő elvált asszonyok és újságírók, éjszakai bagoly bölcsészek, valamint hajnalfelé a napi bazseválásból hazatérő népzenészek, akik végre maguknak maradhatnak. Senki sem kér meg, hogy csak neki, csak egy felest fizessünk annak emlékére, hogy Vácott együtt voltunk bezárva. Nagy ritkán jelenik csak meg egy-egy körzeti őrült. Aki ide jön, az vagy az utolsó busszal érkezett, de még nem akar hazamenni, vagy az első buszt várja, amivel hazajuthat. Feltételes megálló ez a hely, de annak tökéletes.

- dma -

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Pokolba a tűzijátékkal! – Ünnepi beszéd

Kedves Egybegyűltek, kedves Olvasók! Önök már túl vannak rajta, mi (nyomda+munkaszüneti nap) még csak készülünk rá, mégis nagyon jó érzés így együtt ünnepelni ezt a szép évfordulót. 25 év! Egy negyedszázad, belegondolni is felemelő! Több mint jubileum, egyenesen aniversarium!

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.

„Az elégedetlenség hangja”

Százezrek tájékozódtak általa a napi politikáról a Jólvanezígy YouTube-csatorna révén, most mégis úgy döntött, inkább beáll a Kutyapárt mögé, és videókat készít nekik. Nemcsak erről, hanem a Fidesz online bénázásáról is beszélgettünk.