Tea

  • 1997. április 3.

Tranzit

Demmers TeahouseBp., Podmaniczky u. 14.Nyitva: 10-20-igVasárnap: szünnapNagyon optimista, aki itt teaházat nyit.
Naivnak tűnik az elképzelés, hogy a filteres Liptonon kondicionált polgár fogja magát, és lezavarja az asszonyt, hogy ugyan, anyukám, vegyél már 100 g Assam Noble Blend FTGFOP-t, 1090-ért, meg 50 g Darjeeling First Flush TGFOP-t 930-ért. Az ötlet elővezetői minden bizonnyal missziót teljesítenek, amikor bölcsészlányokra és egyéb, kifinomult ízlelőbimbójú értelmiségiekre alapoznak vállalkozást.

A tea nálunk elsősorban a náthával társul, meg a vesekővel, négy kanál cukor, plusz egy fél citrom, másfél liter lefőzve előre, aztán a dunna alatt lassan elszopogatni aszpirinnel, attól majd reggelre jobban leszel, fiam, vagy nem. Mindenesetre rég találkoztam olyan vakmerő házigazdával, aki Mate Greennel (100 g 600 Ft) próbálkozott volna a bevált Unicum helyett.

Ez a teaház két másik társával együtt ezen a tűrhetetlen állapoton kíván változtatni azzal, hogy megvásárlásra és megkóstolásra kínál olyan teákat, amelyekért néhány éve még Bécsbe kellett menni. Négy-öt asztal a galériával együtt, kiegészítők, mint teáskanna, csupor stb., de főleg teák, 5-10 dekás kiszerelésben vagy kimérve, esetleg lefőzve, diszkrét szürcsölgetés közben pedig ráadásnak ott a Podmaniczky utcai látkép, ami már magában is egy csoda.

Oolong Lee

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.